Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Lebutítottam a telefonomat, mert hozzá voltam nőve

Amióta száműztem róla a közösségi médiát, és a kijelző fekete-fehér, feleannyit nyomkodom.

A nem olyan távoli múltban, mikor átmentem szüleimhez vasárnapi ebédre, anyám állandóan rám szólt, hogy ne nyomkodjam már „azt a fránya telefont”. Ilyenkor mindig defenzíven hárítottam mondván, bocsi, de valaki éppen üzenetet küldött, vagy kaptam egy e-mailt. Egyszer még el is magyaráztam neki, hogy mikor nála vagyok, végig csak rá koncentrálok, de ha pittyeg az okostelefon, hadd nézzek már rá. Szegény ilyenkor csak lemondóan rázta a fejét és én mindig arra gondoltam, hogyha engem megszól, vajon mit mondana fiatalabb kolléganőimre. Ők tényleg állandóan rá vannak cuppanva a telefonjukra, olyan szinten, hogy az már engem is idegesít. Hozzájuk képest én viszonylag keveset bámultam a kütyüt a markomban, aztán belegondoltam: lehet, hogy ezt csak én érzem így?

fotó: thinkstock

Ma már olyan applikációk is léteznek, melyek segítenek nyomon követni, pontosan mennyit használjuk telefonunkat és segítenek is a „leszokásban”, ironikus, nem? Letöltöttem hát egy ilyet, és mondanom sem kell, az eredmény lesújtó volt, sőt egyenesen ijesztő. Természetesen kiderült, hogy sokkal többet használom, mint gondoltam. Óránként legalább két-három értesítés érkezett ismerősöktől, általában rendkívüli fontosságú üzenetek, mint például egy vicces állatos videó vagy egy jópofa mém. Valóban fontos információt egyik sem tartalmazott, szinte mind valami triviális dolog volt. Én pedig – többek között – ezekért a marhaságokért kapkodtam kényszeresen a telefonom után, mikor meghallottam a pittyegést.

Utánanéztem, és megtudtam, hogy átlagosan minimum 6-15 perceként csekkoljuk a telefonunkat, akkor is, ha nem kaptunk semmilyen értesítést. Gyakorlatilag hozzá vagyunk nőve. Megrögzötten nézegetjük, mert úgy érezzük, ha nem tesszük, lemaradunk valamiről. A hordozható töltőknek köszönhetően már attól sem kell tartanunk, hogy lemerül, ezért szünet nélkül rabjai lehetünk. Úgy éreztem, ennek orvoslására nem elég, ha az állandóan posztoló facebookos ismerőseimet kikövetem, itt radikálisabb megoldásra van szükség.

via GIPHY

Hirtelen felindulásomban elkezdtem a kacatos fiókomat túrni a régi buta telefonom után, de pár perc múlva rájöttem, hogy a SIM-kártyámat már bele sem tudnám tenni. Illetve belegondoltam, hogy képeket és e-maileket mindenképpen kell fogadnom-küldenem, ez a munkám miatt elengedhetetlen. Viszont feltétlenül megoldást akartam találni arra, hogy kevesebbet bámuljam a kijelzőt, ezért tippeket kerestem, sikerrel.

Biztos mindenki hallotta már a tanácsot, miszerint ne a telefonunkat használjuk ébresztőóraként. Én is találkoztam már ezzel a bölcsességgel, de sosem törődtem vele, de rá kellett jönnöm, hogy fontos, hogy ne a telefon kijelzője legyen az utolsó dolog, amit látunk elalvás előtt és ne az első, amire ránézünk ébredés után. Ki sem kapcsoljuk, így reggelente egy rakás értesítés fogad minket. Amint a kezünkbe vesszük, egyből elkezdünk szörfözni és a napunk csupa felesleges információ befogadásával indul, még mielőtt eljutnánk a reggeli kávénkig. A szívünk mélyén pedig mindannyian tudjuk, hogy az okostelefonnak semmi keresnivalója nem lenne a hálószobánkban.

Ha nem is álltam készen az összes applikáció törlésére, a lehetőségekhez képest elkezdtem nyirbálni készülékem tudását. Közben úgy éreztem, egyre inkább visszaveszem a kontrollt az életem felett. Először kikapcsoltam az értesítéseket, hogy ne jelezzen a készülék minden jelentéktelen üzenet után. A közösségi média applikációimra csak ebédszünetben néztem rá, aztán pár nap után már csak este, mikor hazaértem. Mivel különösebben nem éreztem hiányukat, egy hét után végül nemes egyszerűséggel letöröltem mind. Ez nagyon egyszerű volt, tényleg három gombnyomás és huss, eltűnnek. Visszatenni – tapasztalatból mondom – sokkal nehezebb őket. Bevallom, előfordult, hogy kapkodva kellett újratelepítenem valamelyiket egy fontos üzenet miatt. Beletelt egy kis időbe és pár „miért nem válaszolsz?!” telefonhívásba, hogy az ismerőseim-kollégáim megszokják, hogy csak este látom az üzeneteiket.

via GIPHY

Egyértelmű, hogy létezik igény a lebutított mobiltelefonokra, hiszen már 2015-ben piacra dobtak egy „minimalista” készüléket, ami – jó értelemben – visszarepít minket az őskorba. A svájci Punkt. elektronikai cég ismerte fel annak a nehézségét, hogy ugyan előszeretettel alkalmazzuk a technológiát, az túlságosan eltereli figyelmünket és nem hagy minket élni. A cég fejlesztései viszont segítenek megtalálni az egyensúlyt az analóg és a digitális világ között. Készülékeiknél fontos szerepet kap a szép, letisztult dizájn, így teljesen más az élmény, mintha húszéves telefonunkat használnánk. Az új generációs „butatelefonokkal” telefonálhatunk, és sms-ezhetünk, illetve van rajta naptár, ébresztő funkció és Bluetooth-csatlakozás is, de ez minden. Közösségi média applikációk és játékok nincsenek rajta, így garantáltan nem leszünk rabjai.

Két applikációt meghagytam – mert azokra szükségem van a munkám miatt –, de mindkettőt elrejtettem egy mappa belsejébe, így ha a kijelzőre pillantok, nem jut eszembe, hogy megnyissam őket. Az ismerősök pedig szépen hozzászoktak – és lassan belenyugodtak –, hogy ha valami sürgős vagy fontos dologgal kapcsolatban keresnek, akkor bizony fel kell hívniuk. Nem ragadnak kagylót túl sokan, mivel a telefonálásról az ingyenes szöveges üzeneteknek köszönhetően egészen leszoktunk. Még emlékszem, mikor számolgatni kellett, mennyi feltöltött pénz van még a kártyán, és be kellett osztani az elküldött sms-eket. Ma már ez nincs, így az ingyenes üzenetek lehetősége miatt korlátlanul küldözgetünk egymásnak mindenféle marhaságot.

Munka közben újabban lehalkítom a telefonom, így sokkal gyorsabban haladok a munkámmal. Ha ettől idegenkedne valaki, megnyugtatom, hogy be lehet állítani, hogy egyes ismerőseink hívását vagy üzenetét speciális rezgés jelezze, így biztosak lehetünk benne, hogy egy számunkra fontos ember mindenképpen elér minket.

via GIPHY

A kijelzőm tehát már elég üres volt a tisztítótűz után, de találtam még egy trükköt, ami legalább ilyen hasznos volt. Beállítottam, hogy a kijelzőm monokróm legyen, illetve bekapcsoltam a színinvertálást. Az ember vonzódik a szép, élénk színekhez és érdekes formákhoz, ezért nehéz megállni, hogy ne nyomjunk rá egy-egy jól megtervezett ikonra. Azzal, hogy telefonunkat unalmas fekete-fehérré változtatjuk, egyszerűen nem lesz többé vonzó számunkra. Továbbá ha az összes a fotót negatívban látjuk – szintén garantáltan kevesebbet fogjuk kezünkbe venni.

Mindenki tegye a szívére a kezét, és gondoljon bele, mennyire fontos egy ötszázadik cicás videó megtekintése, a kolléganő #mutimiteszel hashtaggel ellátott vacsorája, unokahúgunk csücsörítős insta sztorija, vagy hogy a szomszéd srác már megint lement gyúrni. Illetve említhetném azt is, hogy valóban elengedhetetlen-e, hogy a céges e-mailek érkezéséről munkaidőnkön kívül is kapjunk értesítést.

Gondolkozzunk el, majd nézzünk fel a kijelzőről, és csodálkozzunk rá a világra!

Címlap

top