Szabadidő

Súlyos mínuszok jönnek

A vasárnap ugyan naposabb lesz, de ez komoly mínuszokkal jár. Hétfőn délen és keleten havazhat.

Vasárnap nyugat felől felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, ugyanakkor az ország keleti harmadán zárt marad a felhőtakaró. A Dunától keletre délelőtt még több helyen, később inkább már csak a Tiszántúlon valószínű hószállingózás, többnyire gyenge havazás – ott is egyre kisebb területen. Nyugaton helyenként megélénkül a délire forduló szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +2 fok között alakul. Késő estére -2 és -8 fok közé hűl le a levegő – írja a kiderul.hu.

Hétfőn nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és túlnyomóan borult lesz az ég. Helyenként, főleg délen és keleten várható havazás. Az északi szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -3 fok között valószínű, de a derült, havas tájakon -12, -9 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +2 fok között alakul.

Kedden nyugat felől csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon végig borult marad az ég. A keleti országrészben hószállingózás, kisebb havazás előfordulhat. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás, foltokban tartósan ködös idő várható. A ködös tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a felhősebb tájakon -6 és -2 fok, a kevésbé felhős helyeken -11, -6 fok között változik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +2 fok között, de a tartósan ködös helyeken -3 fok alatt alakul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top