Szabadidő

Megható: új barátot kapott karácsonyra a Mikulástól a 12 éves fiú – videó

Idejekorán megkapta karácsonyi ajándékát a 12 éves Austin, aki nem is sejtette, hogy mivel lepi majd meg őt a Mikulás.

Mari Brooks egy michigani állatmenhelyen dolgozik, ahová fia, a 12 éves Austin is rendszeresen elkíséri. A fiú önkéntesként szívesen tölti az idejét a befogadott állatok között, foglalkozik a mentett kutyákkal, néha meg is sétáltatja őket, ahogy örömmel „szocializálja” a cicákat is.

Novemberben viszont szomorú dolog történt otthon, elhunyt a család szeretett cicája. A gyász Austint is mélyen érintette, ennek ellenére nem hagyott fel az önkénteskedéssel.

Nem sokkal később Austin is ott volt, amikor a menhely befogadónapot tartott, ahol bemutatták az örökbefogadásra szánt cicákat is az állatbarátoknak. Ekkor ismerkedett össze egy fekete cicával, Glizzardal, és egyből megszerette.

Édesanyjának rögtön feltűnt, hogy kezd kialakulni valamiféle kapcsolat Glizzard és Austin között, és már látta előre, hogy itt egy éltere szóló barátság van kialakulóban. Titokban pedig el is kezdte szervezni, hogy Glizzard cica a család részévé váljon.

Azon gondolkodott, hogyan mondja el fiának, hogy lesz egy új macskája, végül adta magát a tökéletes alkalom.

Néhány napon belül a menhely karácsonyi ünnepséget tartott, ahová meghívták a Mikulást is. Ott volt persze Austin is, és örömmel ült le a Télapó mellé, hogy néhány közös fotót készítsenek vele és Glizzardal. Nem sokkal később kiderült, hogy ennél azért sokkal többről van szó.

Szerencsére videofelvétel is készült arról, amikor Austin megtudja a Mikulástól, hogy Glizzard most már örökké vele lehet. Austin édesanyja a könnyeivel küzdött a megható pillanatok alatt.

Azóta Austin és Glizzard cica elválaszthatatlanok, az egykori mentett macska életét teljesen megváltoztatta, hogy örökbe fogadták.

„Együtt alszanak, ha Austin hívja, Glizzard jön – mesélte a The Dodo-nak Mari. – Ők tényleg a legjobb barátok.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top