Szabadidő

„Ha egy férfi 28 évesen elér valamit, zseni, ha egy nő teszi, akkor csaló”

Így fogalmazott az amerikai képviselőház legfiatalabb nőként megválasztott tagja, felhíva a figyelmet a férfiak és nők teljesítményének megítélésekor megfigyelhető kettős mércére.

Több alkalommal is írtunk már az idei nyár amerikai politikai szenzációjáról, a 28 éves korában az amerikai képviselőházba beválasztott Alexandria Ocasio-Cortezről, aki a kampányidőszak során egy bárban dolgozott, hogy megélhetését fedezni tudja. A legfiatalabb amerikai képviselőnő csak januárban kapja meg első képviselői fizetését; korábban arról is beszámoltunk, hogy az átmenet hónapjaiban nem tudta kifizetni washingtoni albérletét sem.

Alexandria Ocasio-Cortez síkra száll a társadalmi egyenlőtlenségek ellen (Fotó: Getty Images)

A demokrata képviselő most Twitter-oldalán adott hangot azzal kapcsolatos elégedetlenségének, hogy fiatal nőként folyamatosan megkérdőjelezik az érdemeit, bezzeg, ha férfi lenne, ez fel sem merülne.

„Kettős mércéről beszélhetünk, ha Paul Ryant (republikánus képviselő, a képviselőház jelenlegi elnöke – a szerk.), amikor 28 éves korában megválasztották, egyből zseniként emlegették, azonban amióta én 28 éves koromban megnyertem az előválasztást, gyanakodva méregetnek, a ruházatomig bezárólag kiveséznek, és csalónak titulálnak” – írta Ocasio-Cortez.

A progresszív politikusnak egyre több rajongója akad a demokrata szavazótáboron belül, amiben feltehetően jelentős szerepe van, hogy nem fél hangot adni a véleményének. Korábban felszólalt már Donald Trump bevándorláspolitikájával szemben, illetve felszólította a fiatalokat, hogy legyenek aktívabbak a politikai életben.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy több fiatalnak kellene indulnia az amerikai kongresszusi helyekért, mivel ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy az amerikaiak érdekei megfelelően képviselve legyenek a testületben.

„Ha nem vagyunk ott a Kongresszusban, az nem működhet megfelelően, ezért is van szükség rá, hogy több fiatalból válhasson képviselő” – mondta Ocasio-Cortez, aki a társadalmi egyenlőség híveként azt is bejelentette, hogy gyakornokainak legalább óránként 15 dollárt fizet majd a munkájukért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top