Szabadidő

Videó: ez történik, ha nem kötöd be a gyereket az autóban

Hiába a modern, biztonságos autó és a méregdrága gyerekülés, ha nem használjuk megfelelően, akár alacsonyabb sebességnél is könnyen tragédia lehet a vége. Megmutatjuk, mi történhet, már akár 20 km/sebességnél.

Nem is lehetne annál nagyobb közhellyel nyitni, mint hogy a gyerek minden család szeme fénye, ők a legfontosabbak, akikért a szülők mindenre hajlandók. A közlekedési szabályok – egészen pontosan az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet szerint a 150 centinél alacsonyabb gyerek csak megfelelő „gyermekbiztonsági rendszerben”, magyarul gyerekülésben vagy ülésmagasító használatával utazhat a kocsiban.

Mégis, sajnos sokszor előfordul, hogy a szülők, bár rengeteg pénzt kifizettek a gyerekülésért – a tesztek szerint az olcsóbb kategóriában ráadásul sok a hasznavehetetlen, vagy akár veszélyes darab – arra már nem fordítanak kellő figyelmet, hogy a gyereket jól be is csatolják.

Nem ritka látvány iskolák környékén, főleg közelebb lakó szülők esetében, hogy csak beültetik a gyereket az ülésbe és már indulnak is, elvégre „csak három sarokra lakunk és mindennap erre járunk”.

Ez a döntési csapda aztán könnyen tragédiához vezethet, hiszen nem kell hozzá száguldani, hogy egy hirtelen fékezésnél – kocsi elé kilépő figyelmetlen gyalogos, úton átrohanó macska, stb. – a gyerek a testsúlya sokszorosával zuhanjon ki az ülésből. Ennek könnyen súlyos sérülés vagy még rosszabb vége is lehet.

A gyerekülés csak akkor ér valamit, ha megfelelően használjuk! (Fotó: Getty Images)

A fenti videón a Speedworld vezetéstechnikai szakértői segítségével a Groupama Tanpályán szimuláltunk hasonló helyzeteket, hogy megmutassuk, már akár 20 km/h sebességnél milyen erőhatások érik a nem megfelelően rögzített gyereket. Érdemes megnézni, a képsorok önmagukért beszélnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top