Szabadidő

Agresszív nílusi ludat láttak a Hortobágyon

Országos vadlúdszámlálást tartottak a madárszakértők.

Ritka madarakra bukkantak a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei a november 12-én lezajlott országos vadlúdszinkronon. A nemzeti park Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint a megfigyelés jól sikerült, a ludakat a száraz évszaknak köszönhetően könnyen fel lehetett mérni napközben a vizes élőhelyek mellett.

Összesen 475.916 vadludat figyeltek meg aznap, ennek csaknem a felét a Hortobágyon látták, ahol több mint kétszázezer vadludat kellett alaposan átnézni. Az előzetes várakozásoknak megfelelően itt került szem elé a legtöbb vörösnyakú lúd és kis lilik. A szakemberek különlegességként jegyezték fel egy rövidcsőrű lúd megjelenését, melyet a Kis-Balaton a Pogányvári-vizen láttak, illetve egy nílusi lúd megjelenését, mellyel pedig a Balmazújváros melletti Nagy-sziken találkoztak.

A Sokszínű vidék szerint nem valószínű, hogy a Magyarországon talált nílusi lúd természetes állományból származik. A nílusi lúd elterjedt díszmadár, a novemberben látott szökött példány lehet. Mivel a madár nem őshonos, agresszív természete miatt negatívan hathat a többi vízimadár állományára.

Wikipédia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top