Szabadidő

Káprázatos lett a jégtemplom a Magas-Tátrában – fotók

Elkészítéséhez 1800 jégtömböt használtak fel, ezek együttes súlya 225 tonnát tett ki.

Idén is megnyitott Ótátrafüred közelében, Tarajkán a világhírű jégtemplom, melynek témája ezúttal a római Szent Péter-bazilika a Bernini-kolonáddal együtt – írja a Magas-Tátra.info.

A jégtömbökből készült gyönyörű alkotást ezúttal is az Adam Bakoš vezette, szlovák, cseh és spanyol jégszobrászokból álló csapat hozta létre. Elkészítéséhez 1800 jégtömböt használtak fel, ezek együttes súlya 225 tonnát tett ki.

Fotó: Marek Hajkovsky

Az üvegvitrázsokat immár harmadik alkalommal a szlovák–görög származású Achilleas Sdoukos üvegművész készítette, a templomot pedig hangulatos világítással tették még látványosabbá. A jégtemplom idén is nagyobb lett az előző évinél, a légkondicionált kupola magassága eléri a 25 métert.

Fotó: Marek Hajkovsky

A Magas-Tátrában zajló munkát megnehezítette a hosszú, enyhe ősz miatti magas hőmérséklet, ennek ellenére november 23-án megnyitották a kapukat a látogatók előtt.

Fotó: Marek Hajkovsky

A Jégtemplom egészen 2019 áprilisáig látogatható, és koncerteket, multimédiás bemutatókat is tartanak majd benne. A belépés idén is ingyenes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top