Szabadidő

Újabb kajaszörny osztja meg az internetezőket

A világhálón számos bizarr ételpárosítás feltűnt már, most egy afféle kollégiumi megoldás borzolta fel a kedélyeket.

A kollégisták híresek a gasztronómiai találékonyságról, elvégre az egyetemi, főiskolai évek során előfordul, hogy spórolni kell az élelmiszeren, hogy más, fontosabb költségeket – mint például a bulizás vagy a piálás – fedezni tudják. Ilyenkor jönnek létre olyan borzalmak, mint a lecsós kenyér, illetve a különféle, válogatott szörnyűségekkel megszórt tésztaételek. 

Ez utóbbi kategóriához közelít az a rémség, amit egy Reddit-felhasználó szabadított a világra, aki szerint az instant tésztaételek (nálunk főként Smack-levesként, esetleg vifonként ismert csomagok – amelyeknek saját múzeumuk is van) egyetlen helyes fogyasztási módja, hogy az elkészült tésztát két szelet kenyér közé csapva szendvicsként fogyasztjuk. 

Instant tésztás szendvics… Fincsi, mi? (Fotó: Reddit)

Ez persze azonnal felrobbantotta a népszerű közösségi fórumot, ahol parázs vita kezdődött, hogy a szóban forgó kreáció elfogadható-e ételként, esetleg emberiség elleni bűncselekményként kellene rá tekinteni.

Az engedékenyebbeknek azzal még nem volt problémája, hogy valaki kenyeret fogyasszon a szénhidrátban amúgy is gazdag tésztaétel mellé, ám azt még a legvajszívűbb redditező is kijelentette, hogy ha már így tesz valaki, érdemesebb inkább a tészta főzése során létrejövő fűszeres, levesszerű löttyöt kitunkolni vele. 

Mások ennél szigorúbbak voltak, az egyik felhasználó arra kérte a Reddit moderátorait, hogy a posztolót nemes egyszerűséggel tiltsák ki a fórumról, míg másvalaki csak annyit írt: „Töröljétek ezt”.

De akadt olyan is, aki képes volt rátenni egy lapáttal, például az a felhasználó, aki elárulta, hogy az unokatestvére egyszer kanál híján egy félbetört húsvéti csokitojással kanalazta ki a tésztaételt, amiről azt állította, hogy „nem is olyan rossz, mint gondolta volna”.

Nem célunk senkinek sem megmondani, hogy mit és hogyan egyen, de biztosak vagyunk benne, hogy az oldalunkon szereplő tésztaételek és egyéb receptek között mindenki talál hasonlóan könnyen elkészíthető, de lényegesen kevésbé megosztó finomságokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top