„A hülyét mindig mi csináljuk magunkból, az emberek csak segítenek ebben”

Kő-papír-olló: beneveztünk a magyar bajnokságra – videó

Amikor szeptember közepén beneveztünk a magyar kő-papír-olló-bajnokságra, egy profin megszervezett rendezvényen találtuk magunkat, ahol egyenpólós fiatalok hatalmas lelkesedéssel koordinálták a játékosokat, miközben láthatóan ők maguk is jól érezték magukat a vidám megmozduláson. A csapatról aztán kiderült, hogy nem rendezvényszervező cégről vagy valamelyik multicég reklámakciójáról van szó, hanem egy kreatív előadóművészekből álló baráti társaságról, akiknek nem ez volt az első hasonló akciójuk.

„Imádok szervezni, a Gibbon Games története is innen indul – kezdett bele a mesélésbe a csapat frontembere, Potocki „Rike” Ferenc, amikor az egyik akciójuk előtt leültünk beszélgetni. – Olyan 20-21 éves voltam, amikor elkezdtem mindenfélét szervezni, például zsonglőrtalálkozót, vagy az ország első egykerekűversenyét – ezen a téren egyébként világbajnokok kerültek ki a kezeink közül –, de mindenféle más fellépést is szerveztem magamnak és másoknak is. Például klubbulikat rendeztünk, ami annyit jelentett, hogy levittünk zsonglőr- vagy bűvészprodukciókat különféle szórakozóhelyekre, ahol az előadásokat bulik követték. Eközben autodidakta módon képeztem magam profi artistának, zsonglőrnek, így egy darabig külföldi cirkuszokban, varietékben, vidámparkokban léptem fel. Végül úgy két éve véget ért az aktuális megbízásom, és úgy alakult, hogy nem találtam egyből más lehetőséget, ezért haza kellett jönnöm. Itthon viszont nem nagyon tudtam egyedül mit kezdeni magammal, főleg, hogy a korábbi fellépőpartnerem sem volt itt. Régi vágyam volt, hogy egyszer megszervezzek egy igazi városi „betondzsungel-számháborút”, de ilyesmit már többen rendeztek, úgyhogy én a mai napig nem csináltam meg – viszont ez adta az ötletet, hogy elkezdjek különféle játékokat szervezni.”

Potocki Ferenc, Rike, a Gibbon Games vezére (fotók: Neményi Márton)

Régi játékok új köntösben

Az első akció egy csokitojás-kereső húsvéti játék volt a belvárosban, aztán jött Magyarország első kő-papír-olló-bajnoksága (erre még visszatérünk), egy papírrepülő-hajtogató verseny, illetve az ország leghosszabb „bújj-bújj zöld ág”-ja, amelyet a lezárt Szabadság-hídon, vagyis a Szabihídon hajtottak végre Gibbonék.

„Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk ezekről az akciókról, végső soron ez volt az, ami megalapozta a Gibbon Gamest” – mondta Rike. – Ekkortájt már rengeteg kamurendezvény pörgött a Facebookon – Békéscsaba felidegesítése, cicás videók nézése stb. – ezért erős volt a kommunikációs zaj, amit át kellett törnünk. Így vetődött fel az ötlet, hogy a Facebook Live funkcióját kihasználva élőben közvetítsük az eseményeinket, és így kezdjünk el építeni egy olyan közösséget, akik ismernek minket, tudják, hogy mire számíthatnak velünk kapcsolatban, és így el is fognak jönni a hasonló agymenésekre. Ez a megközelítés bevált, a tavalyi kő-papír-olló-bajnokságon még félház volt, az idein viszont már teljesen betelt minden jelentkezési ív.”

A facebookos élő bejelentkezéseket a csapat ma már tényleg profin kezeli, de fontos tanulópénz volt a kezdetek óta eltelt időszak.

„Az első élőzésünk egy társasjátékparti volt, ami teljes »botrányba« fulladt – mesélte Rike szélesen mosolyogva. – Elvégre az embereknek azt kellett két és fél órán keresztül néznie, ahogy a Monopolyt játsszuk. Rettenetesen unalmas volt, így rájöttünk, hogy ez a megközelítés nem lesz jó, és azt mondtuk, próbáljunk ki valami mást, például hívjunk vendégeket. Innen indult a Te jössz! című műsorunk, ami eleinte egy sima beszélgetős műsor volt, mára viszont interaktív talk show-vá nőtt. De a játékot nem akartuk elengedni, mert úgy voltunk vele, hogy játszani jó, csak azért, mert felnőttek vagyunk, ne mondjunk le róla. Vagyis szerintünk minden felnőttben ott van a játszani szerető gyerek, csak nem mindenki engedi előjönni. Ezért az lett a Te jössz! lényege, hogy beszélgetés közben valamit mindig játszunk.”

„Eleinte végig a Jenga nevű játékkal játszottunk, aztán egy véletlennek köszönhetően egyszer beszélgettünk Verebes Istvánnal. Meséltünk neki a műsorról, mire mondta, hogy ilyesmiből azért akad egy pár, ezért az ő visszajelzései alapján kicsit újragondoltuk a koncepciót. A játék megmaradt, minden adásban van valamilyen szokatlan játék vagy verseny, amibe persze a nézők is bele tudnak szólni, kérdezhetnek, de akár segíthetik vagy hátráltathatják a vendéget, meg persze minket is. Mindig nagyon figyelünk a nézők hozzászólásaira az élő műsor alatt is, hogy érezzék, nálunk tényleg mindig meghallják a hangjukat. Ez aztán annyira jól alakult, olyan sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy rájöttünk, ezt valahogy folytatnunk kell. Ez lett a Challenge nevű műsorunk, amit Valtner »Mályki« Miklós barátommal csinálunk, kimegyünk az utcára, és kihívjuk az embereket mindenféle hülyeségre.”

Fűz Boglárka és a pingpongsisak

A Gibbon Games akciócsoportja az interjút követően éppen egy ilyen Challenge felvételére indult a Nyugati térre, ezért fotós kollégámmal kiegészülve elkísértük őket, hogy megnézzük, hogyan is néz ki élőben egy ilyen megmozdulás. Mályki épp külföldön volt, így őt Bogi, azaz Fűz Boglárka, a Gibbon Girls csapatának egyik alapító tagja helyettesítette. A kihívás lényege az volt, hogy a Nyugati téren sétáló járókelőket felkérték egy kis játékra: a Bogi, illetve Rike fejére erősített műanyagpoharak egyikébe kellett beletalálniuk egy-egy pingponglabdával. Mindenki egyszer próbálkozhatott, nincs nyeremény vagy nevezési díj, mindössze annyi a lényeg, hogy egy kis mosolyt csaljanak az emberek arcára. A kihívás pedig arról szólt, Boginak vagy Rikének sikerül-e több embert bevonnia egy kis játékba. A vesztesnek a következő adás elején a nézők által javasolt büntetések valamelyikét kell végrehajtania, így gondoskodnak róla, hogy aki egy adást megnézett, a következőt se hagyja ki.

Kérlek, játssz velem! – avagy miért esik a felnőttnek nehezére a játék?

„Amikor láttuk, hogy ez a megközelítés működik, elkezdtünk gondolkodni, hogy mivel tudnánk még bővíteni – folytatta Rike. – Eleinte a kilencvenes években népszerű tévés játékokat, az Ötödölőt vagy a Dominót próbáltuk úgy megfogni, hogy facebookos hozzászólásokkal is lehessen játszani. De ez nem igazán mozgatott meg sok embert, így az első Challenge-adásunk előtt jött a barkochba ötlete, amihez már akárhány ember tud csatlakozni. Itt már nyereményeink is vannak, a játékosok nagyon szeretik. Ezután az is felvetődött, hogy kellenének lányok is a csapatba, hogy sokszínűbb legyen a banda, így jött a képbe Bogi és műsorvezető társa, Barbi, akik szintén egy Challenge-műsort csinálnak, ami az eredeti ellentéte. Abszolút sikeres volt az indulás, hamar elértük az ezer feletti nézettségeket, így kijelenthetjük, hogy rákaptak az emberek. Ezzel együtt már 4 műsorunk volt, de úgy éreztük, kéne még egy pár, hogy igazi, Facebook-tévé szerű programunk legyen, és minden napra jusson valami . Így jött a képbe Gyertyán Balázs, akivel elindítottuk a világ első interaktív bűvészműsorát. Aztán ott van a vitaműsorunk is, amit szintén Gibbon-lányok, Fruzsi és Emese vezetnek, ők mindig valamilyen megosztó témát dobnak fel, például cirkuszi állatokról, kegyes hazugságról, halálbüntetésről, és ütköztetik a véleményeket. Ennek egyébként lett egy külön csoportja is, a Doboz, amelyhez egy podcastadás is tartozik. Erre azért volt szükség, mert a 45 perces műsor sokszor kevés egy-egy ilyen téma kibeszélésére, itt viszont később is lehet folytatni az eszmecserét.”

A csapat azon dolgozik, hogy minden műsorukkal más és más közönséget találjanak meg, hogy ezzel minél szélesebb kör ismerje meg a Gibbon Games közösségét, és idővel egyik műsor rajongói más adásokat is elkezdjenek követni. Talán nem meglepő, hogy a Challenge-típusú élőzések inkább a fiatalabb nézőket vonzzák, míg a vitaműsorok a felnőttebb generációk figyelmét keltik fel.

„Ha vendéget hívunk, akkor persze sok múlik az adott ember személyén is – magyarázta Rike. – De meglepően sok a nyugdíjas nézőnk is, akik rengeteg hozzászólást írnak, és meg is osztják az adásokat, ők nagyon szeretnek beszélgetni, őket is imádjuk.”

„Nem keresünk vele, csináljuk, mert szeretjük”

A fenti mondat tökéletesen tükrözi a Gibbon Games filozófiáját, vagyis nem üzleti vállalkozásról, hanem valódi összetartó közösségről, baráti társaságról van szó, akik abban látják az értéket, ha minél több embert sikerül egy picit felrázniuk, megmosolyogtatniuk.

„Szeretünk szórakoztatni, ezért csináljuk – hangsúlyozta Rike. – A teljes csapat most 10 emberből áll, van 8 műsorvezetőnk, egy technikusunk és egy emberünk, aki a Facebookot kezeli, plusz van még 2-3 alkalmi „beugró” emberünk. A műsorvezetők közül négyen eleve színpadról jönnek, van két standuposunk, egy zsonglőr meg egy bűvész, számunkra ez egy más jellegű szórakoztatási forma. Barbi, Bogi, Fruzsi és Emese pedig nagyon szeretnek szerepelni, nekik nagyon szimpatikus volt ez a kezdeményezés. Azért nem lenne rossz, ha egyszer majd eljutnánk arra a szintre, hogy akár kereshessünk is ezzel, de egyelőre mi a közönségért, a szórakoztatásért csináljuk, amit csinálunk.”

Indul a Facebook live

A szervezés oroszlánrészét Rike viszi a hátán, de mindenki ott segít be, ahol tud. Igaz, mindenkinek megvan a maga munkája is, amiből a megélhetésüket fedezik, a fix műsorrend miatt pedig mindenkinek csak heti egy-egy délután kell pár órát ráérnie a felvételekre. Persze az élő események, mint a már említett kő-papír-olló-bajnokság, más lapra tartoznak, olyankor mindenki kiveszi a részét a közös munkából.

„Igyekszünk adni a profi megjelenésre, elvégre csak azért, mert egy baráti társaság vagyunk, még lehetünk profik – tette hozzá Rike, aki a csapat arculatának tervezését sem vette félvállról. – Hobbiból sokat foglalkoztam reklámokkal, marketinggel, most már lassan 20 éve csinálom ezt, ezért is vannak egyenpólóink, logónk és a többi, hogy megmutassuk, nemcsak a szánk jár, de tudunk is valamit.”

„Családbarát és szexi” – játékban a Gibbon-lányok sem ismernek tréfát

A csapatnak fontos részét képezik a lányok, akik Gibbon Girls néven „csapnak le” a járókelőkre vagy a facebookozókra.

„Amikor nem a Gibbon Girls műsorait csináljuk, két saját vállalkozásomat vezetem – mondta el Bogi. – Közgazdász a végzettségem, egyébként a vendéglátásban és a logisztika területén dolgozom. De van a lányok között pszichológus és másik közgazdász is.”

„Persze, a lányoknak sokkal könnyebb, velük valahogy könnyebben szóba állnak az emberek” – tette hozzá Rike vigyorogva, mire Bogi azonnal lecsapta a labdát: „Igen, mi családbarátok és szexik vagyunk. Egyébként ez valóban így van, amikor jókedvet sugározva, mosolyogva lépünk oda az emberekhez, a 90 százalékuk azonnal benne van a játékban, ehhez csak jó kisugárzásra meg egy-két kedves szóra van szükség. Persze mindig van úgy 5-10 százalék, akik eleve zárkózottabbak, és őket nem is nagyon lehet kizökkenteni, de ez nem akasztja meg az élő műsort, sőt ez is hozzátartozik az utca arculatához, a sokszínűséghez. Mivel mi egymással versenyzünk, ezért általában mindig felfokozott hangulatban találkozunk az emberekkel, felkavarjuk az állóvizet. Az is előfordul, hogy valakinek elsőre nem is esik le, hogy ez csak egy játék, volt olyan, aki ilyenkor visszajött, hogy oké, mégis szeretne játszani.”

Amúgy sajnos nem talált bele

„A lányokkal valahogy közvetlenebbek az emberek, de alapvetően nekünk is az a tapasztalatunk, hogy a legtöbben szívesen játszanak – tette hozzá Rike. – Fél év alatt talán ha kétszer szaladtunk bele agresszív megnyilvánulásokba, de azokat könnyen lekezeltük. Egy-egy műsor alatt átlagosan 40-60 embert szólítunk le, közülük talán 1-4, aki nemet mond. A külföldiek szinte mindig nagyon lelkesek, de forgattunk már vidéki városokban is, ahol azt mondták, hogy nem fog sikerülni, és mindig nagyon pozitív csalódásban volt részünk.”

A videójátékokat nem csak a fiúk játsszák – mit gondolnak erről a gamer csajok?

„Én még két dolgot vettem észre a felvételek során – folytatta Bogi. – A magyar emberek közül sokakat feszélyez a kamera. Az élő műsor egyik szépsége, hogy nem vágjuk, és bár természetesen a GDPR miatt mindenkivel közöljük, hogy élőben megyünk, és csak utána kerülnek a kamera látószögébe, ha valakinek nincs rendben az önértékelése, vagy esetleg olyan helyen jár, ahol nem kéne, például suli után, és nem akarja, hogy a szülei meglássák, akkor a kamera visszafogó erőt jelent. De olyan is volt, aki mondta, hogy válaszol szívesen egy adott kérdésre, csak az arcát ne mutassuk.”

„Én azt tapasztaltam, hogy van egy kis tartás az emberekben – tette hozzá Balázs. – Sokaknál előfordul, ha odalépek hozzájuk, hogy látom rajtuk, nem tudják, mi fog történni, esetleg attól tartanak, hogy pénzt akarok kérni tőlük valamilyen módon.”

Nem mindenki vevő

„Sajnos rengeteg átverős videót lehet látni a YouTube-on, ez visszavesz az emberek lelkesedéséből, mert senki sem akarja, hogy hülyét csináljanak belőle – magyarázta Rike. – Pedig a hülyét mindig mi csináljuk magunkból, az emberek csak segítenek ebben. Szerencsére azért egyre többen ismernek fel minket és jönnek oda hozzánk, hogy szeretnének szerepelni. Sokszor privát üzeneteket is kapunk, hogy éppen aznap honnan fogunk bejelentkezni, mert jönnének a Challenge-ben részt venni.”

Az örömről szól

A Gibbon Games tagjaival már beszélgetni is élmény, tényleg érezhetően árad belőlük a pozitív életszemlélet, az ember önkéntelenül is mosolyogni kezd tőle.

„Nagyon jó érzés, hogy így tudunk hatással lenni az emberekre – mondta Bogi. – Már többször előfordult, hogy amikor hazamentem a kis faluba, ahonnan származom, megállítottak az utcán, és megkérdezték, hogy mi lesz majd a következő adásban. Nekem hatalmas öröm látni, hogy ez tényleg összehozza az embereket, akár egy 8-10 fős kis közösségben is beszédtémává tudunk válni, az emberek pedig nagyon pozitívak, nincs irigykedés, sokan gratulálnak.”

Társadalmi olvasztótégely

„Én ritkábban vagyok kint az utcán, a bűvészműsorokat eleve az online közönségnek csináljuk, de azért az nagyon jól tud esni, amikor olyan emberek nézik a műsort, akiket tisztelek és felnézek rájuk” – mondta Balázs.

„Nekem az az egyik legkedvesebb emlékem a sok közül, amikor utaztam hazafelé a HÉV-en, és hirtelen odaugrott elém egy ember, hogy látta, hogy mi szerveztük a kő-papír-olló-bajnokságot, és nagyon szeretne kihívni egy versenyre – tette hozzá Rike. – Játszottunk is ott helyben egy „best of 3” meccset, amit végül én nyertem meg, de ez teljesen véletlen volt. A srác meg visszaült a haverjához, és csak annyit hallottam, hogy »persze, hogy ő nyert, hát ő a főszervező!«. De nagyon pozitívan élte meg a dolgot, mert csak játszani akart.”

„Mi pedig pont ezért vagyunk, az egész Gibbon Games az örömről szól, az öröm meg akkor öröm, ha őszinte – vette át a szót Bogi. – Nálunk a felszabadultság, a játék öröme, az egymáshoz való közeledés, tolerancia, jóindulat és bátorítás mind az élmény részét képezik, itt nincs ellenségeskedés, itt sportszerűség van, és egy olyan közösség, ahol öröm együtt játszani és dolgozni.”

Mint látható, lelkesedésből és bevállalós szellemiségből nincs hiány, a gibbonok számára nincs lehetetlen, ha játékról van szó. Szavaltak már nyelvtörőket szőlővel teli szájjal, utánoztak állathangokat a Margitszigeten, vagy épp szuperhősöket személyesítettek meg, a közönség – és a tagok – nagy örömére. És hogy miért éppen a gibbonok? Erre is van válasz.

„Hónapokig gondolkodtam egy jó néven, a páromnak meg, aki egyébként nagyon kreatív, már kezdett elege lenni ebből – mesélte Rike. – Egyszer csak bedobta, hogy »Gibbon Games, az jó lesz?«. Megnéztem, sehol nem volt lefoglalva, nem volt márkanév vagy védjegy, ráadásul tetszett a játékossága – a majmok játékos állatok –, így jó volt a kapcsolódás is, rájöttünk, hogy így mi lehetünk a betondzsungel majmai.”

Gibbonok bevetésen

A beszélgetés után elindulunk a csapattal, hogy bevegyük a Nyugati teret. Rike és Bogi egy-egy felfújható pohártartót erősítenek a fejükre, abba 6 műanyag pohár kerül, a zsebeikbe 2-3 piros labda. Előkerül a kamera is, indul az élő adás, Bogi kezdhet. A feladat tehát annyi, hogy a járókelőknek egy labdát be kell dobniuk valamelyik pohárba. Ha sikerül, Bogi 2 pontot kap, ha nem, akkor csak 1-et, minden résztvevő után. A Nyugati téren átsétálók távolról gyanakodva méregetik a különös szerkezettel a fején szaladgáló Bogit, van, aki megmosolyogja. Néhány emberen látszik, hogy véletlenül sem szeretnének részt venni a különös jelentben, ők általában összehúzzák magukon a kabátot, és felgyorsítják a lépteiket. A többség azonban lelassít, nézelődik, ilyenkor pedig már megfelelő „célpontot” nyújtanak. Van, aki udvariasan rázza a fejét, amikor meghallja a feladatot – esetleg azt, hogy mindez élőben megy a Facebookon, de a legtöbben megállnak, szélesen mosolyognak, majd dobnak is.

Akad, aki direkt megáll, és kivárja a sorát, csak részt vehessen a játékban. Másodpercekig tart csupán, de ahogy figyelem az embereket, mindenki mosolyogva folytatja az útját, sőt van aki már telefonon ecseteli ismerőseinek, hogy milyen élményben volt része. A küldetés tehát sikeres, sőt a tömegből még olyasvalaki is kilép, aki azonnal felismeri a Gibbon Games csapatát. Mint kiderül, lelkes rajongójuk Facebookon. Naná, hogy benne van a játékban, sőt ő is élő közvetítést indítva mutatja meg ismerőseinek a feladatot. A világ valóban jobb hely lesz a gibbonok akcióitól.

„Nagy álmom egyszer összehozni valami nagy belvárosi megmozdulást, ahol akár 1-200 ember is játszhat beöltözve” – mondta Rike a jövőbeni terveikről, kicsit még lihegve, hiszen neki is folyamatosan futkosnia kellett az emberek után.

Rike csinálja a fesztivált

„Például egy jó kis városi fogócskát, már persze olyat, ami biztonságos és legális keretek között zajlik” – vágta rá Balázs.

„Én úgy vagyok vele, hogy tudom, hogy nagyon jó helyen vagyunk, és valami sokkal nagyobbat fogunk alkotni, mint amire most gondolni mernénk” – tette hozzá Bogi.

A lelkesedést és az életörömöt látva csak drukkolni lehet nekik. Hajrá, Gibbon Games!