nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
„A férfi kicsit még mindig jó fej, ha elmegy a gyerekért a bölcsibe” – Az Egy nap alkotóival beszélgettünk

„A férfi kicsit még mindig jó fej, ha elmegy a gyerekért a bölcsibe” – Az Egy nap alkotóival beszélgettünk

Anyai-apai szerepekről, áldozatvállalásról, nagycsaládos létről, a hétköznapok gyilkos taposómalmáról, megcsalásról és láthatatlan munkáról is szól Cannes-ban is ünnepelt filmünk, az Egy nap. Pataki Ági és Kenesei Edina producerrel, Szilágyi Zsófia rendezővel, és a film főszereplőjével, Szamosi Zsófiával beszélgettünk.
TóCsa
TóCsa
Fotózta:Neményi Márton
f Ajánlom

Anna és Szabolcs házasok, három gyerek szülei. Értelmiségiek, mindkettejüknek van munkája, mégis küzdenek. Mire kifizetnek minden számlát, és megveszik a legszükségesebb dolgokat, alig marad valamijük, sőt sokszor a pénzük még ezekre sem elég. Ők ketten jó páros, mégis kikezdi a kapcsolatukat a mindennapi taposómalom, és az, hogy nincs módjuk minőségi időt tölteni egymással. Amikor Anna számára kiderül, hogy Szabolcsnak afférja van, még arra sem érnek rá, hogy átbeszéljék, mi történt velük. Szilágyi Zsófia első filmje egyetlen nap, nagyjából 24 óra történéseit mutatja meg nekünk, ami teli van átlagos, hétköznapi történésekkel, azonban Anna látványos túlterheltsége és a megcsalás kibeszéletlensége miatt mégis hihetetlen feszültség munkál a képek mögött.

Az anyaságról Magyarországon leginkább idealizálva szokás beszélni. „Három szoba, három gyerek, négy kerék” – hangzik az álomkép, de abba már nem szokás mélyebben belemenni, mivel jár együtt mindez. Ilyen értelemben az Egy nap egy politikai kiáltvány, legalábbis Pataki Ági, a film egyik producere szerint. Persze az elején még nem annak szánták, hiszen amikor elkezdtek rajta dolgozni, nem tudhatták, hogy 2018 a családok éve lesz. „Fontos része a filmnek, hogy ők ketten dolgozó értelmiségiként is küzdenek a számlákkal” – mondja Pataki Ági, és sajnos tényleg ez a mai magyar valóság rengeteg családnál.

Női film?

Az Egy nap főhőse ugyan a háromgyerekes családanya, Anna, de ettől még hiba lenne női filmnek nevezni, már csak azért is, mert a kifejezésben eleve van valami kellemetlen. Egy férfi rendező alkotását sem szokás férfi filmnek hívni. Az Egy nap ugyan a főszereplő, Anna szemszögéből mesél egy család széteséséről – vagy csak egy nagyon rossz periódusáról, ez nem derül ki pontosan –, de nem csupán olyan problémákról szól, amik csak a nőket érintenék. Ezt jól jelzi az is, hogy az előkészítés egy szakaszában hónapokig úgy volt, hogy nem is Anna, hanem az apa, Szabolcs lesz a sztori főszereplője. „Megpróbáltam átírni a Leóra (Füredi Leó, a Szabolcsot alakító színész – a szerző) az egészet, de valahogy nem ment. A helyzetek ebben a felállásban nem voltak elég tipikusak: sok minden magyarázatra szorult volna, és nem akartam magyarázkodni. Azt szerettem volna, ha egy-egy szituáció alapból ismerős. Leóval a főszerepben másképp telt az idő. Nagyon szerettem volna megvalósítani ezt a lineáris, felsorolásszerű, megy előre a bulldózer, és nem lehet előle kitérni koncepciót, de azt éreztem, hogy ha egy férfi a főhős, akkor ez nem így történik.”

Nagyon meghatározó a történetben, hogy kinek mi a neme: például másképp érzékelnek egy férfit egy bölcsődében, mint egy nőt. Ő egy kicsit még mindig jó fej lesz attól, hogy elmegy a gyerekéért. Egy nő csak a dolgát végzi. Nem lesz tőle jó fej.

Három gyereknél dől meg a rendszer

Nagy erénye a filmnek, hogy nem akar egy olyan családot bemutatni, ahol az apa nem veszi ki a részét az otthoni munkákból. Itt egy olyan apát láthatunk, aki – amennyire az ideje és az energiája engedi – igenis kiveszi a részét az otthoni feladatokból, de a társadalmunkban ennek ellenére is több teher és feladat hárul az anyára. Lehet ezt áldozatvállalásnak hívni? Kenesei Edina szerint igen.

Nyilván kell a gyerekekért áldozatokat hozni, és nagyon jó lenne, ha ezek eloszlanának mindenki között egy családban, de ez nem így történik. Elsősorban az anya áldozza fel az idejét, önmagát… Tulajdonképpen azt feszegeti a film, hogy jól van-e ez így, vagy sem. De az, hogy így van, ténykérdés.

Szamosi Zsófia nem szereti használni az áldozat szót, mert az valamiféle mártíromságra utal.

Számomra szülőnek lenni nem mártíromság. Abban nagyon sok pozitívum is van. Sokat kell belerakni, de vissza is sokat kap az ember.

Szilágyi Zsófia, Szamosi Zsófi és Pataki Ági (Fotó: Neményi Márton)

A film Annája esetében Szamosi Zsófi már csak azért sem beszélne áldozatról, mert három gyerek azért nem csúszik be véletlenül. Ez a család tudta, mire vállalkozik. És hogy miért pont három gyereke van a filmbéli famíliának? Az egyszerű válasz az, hogy Szilágyi Zsófia sok időt töltött az unokatestvérénél, akinek három gyereke van. A bonyolultabb válasz szerint:

Amikor a gyerekek többen lesznek, mint a felnőttek, akkor történik valami…

Pataki Ági szerint pont az a lényeges az Egy napban, hogy nagyon átlagos és nagyon mindennapi dolgokról szól, és egy különleges helyzet – ha mondjuk háromnál több gyereke lett volna a családnak – ábrázolása teljesen más szemléletet kívánt volna.

A korral a nő veszít az értékéből

A film tipikus és mindennapi helyzetei közé sorolható az is, hogy a történetben a férfi csalja meg a nőt, és nem fordítva. „Valószínűleg ugyanolyan gyakran csal meg nő férfit, mint férfi nőt, de az utóbbi valahogy mégis elfogadottabb, más a helye a társadalomban” – magyarázza Szilágyi, de ezzel nem minden alkotótársa ért egyet. „Ne legyünk ennyire PC-k! Tapasztalataimnál fogva mondhatom, hogy általánosabb és gyakoribb az, hogy egy férfi csal meg egy nőt. Nyilván nincsenek statisztikáim, maximum sajátok, és igen, ilyen értelemben is a film az átlagost mutatja be” – teszi hozzá Pataki Ági. Persze a dolognak gyakorlati okai is vannak: a családos nőknek Magyarországon nincs idejük arra, hogy szeretőjük legyen, még ha kedvük talán lenne is hozzá.

Szilágyi Zsófia és Szamosi Zsófi (Fotó: Neményi Márton)

Szamosi Zsófi szerint egy negyvenes nő amúgy is kevésbé kapós, mint egy negyvenes férfi, és ez idővel még inkább így van: „Egy ötvenes-hatvanas pasi még simán gyerekeket nemz.” Azzal mindannyian egyetértenek, hogy a férfiak lehetőségei sokkal jobbak, mint a nőké, akik Közép-Európában és tőlünk keletebbre a korral sokat veszítenek az értékükből, míg nyugaton ez nem feltétlenül van így. Ott nemcsak a huszonéves nők a nők. Persze ez azért egzisztenciális kérdés is, a film pedig egy kelet-európai értelmiségi család története.

A bankszámlaproblémák nyugaton nem biztos, hogy előkerültek volna, hiszen ott van pénz bébiszittere.

Színésznő és anya?

Szilágyi Zsófia sokáig olyan főszereplőt keresett, aki maga is édesanya, ám végül azt a Szamosi Zsófiát választotta, aki a meghallgatás és a forgatás idején még nem volt az – azóta ez már megváltozott. Ma már ő is belátja, hogy tévedett, hiszen egy színésztől nem korrekt elvárni, hogy maga is személyesen érintett legyen a karakterben vagy a témában.

A színészet pont arról szól, hogy egy csomó minden legyek, ami még nem voltam

– magyarázza Szamosi Zsófi, aki azt is hozzáteszi, hogy talán annyival lett volna előrébb, ha már eleve anyaként játssza a szerepet, hogy tudta volna használni az orrporszívót, és nem okozott volna gondot a pelenkázás, de ezek szerencsére olyan dolgok, amiket amúgy gyorsan meg lehet tanulni. „A gyerekszereplőkkel így is, úgy is meg kellett volna teremtenem a bizalmi helyzetet, ezt a munkát anyaként sem lehetett volna megspórolni.”

Szilágyi Zsófia szerint amúgy is hatalmas ostobaság az az új hollywoodi trend, hogy mindenki csak olyan témákhoz nyúljon, amikhez személyesen köze van. Ő is úgy készítette el ezt a filmet, hogy nincs gyereke. „Akik így gondolják, azok valahol azt vallják, hogy képtelenek vagyunk tanulni, és az ember nem szerezhet tudást arról, ami nem vele történt meg. Ez nyilván képtelenség. Amúgy is: nem feltétlenül ahhoz van valakinek köze, ami vele történt meg. Sokszor az embereknek egészen közhelyes a viszonyuk azzal, ami velük történik.”

Szilágyi Zsófia (Fotó: Neményi Márton)

Filmrendező és nő

Az Egy nap Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje rendezőként – az alkotó a diplomázás után egy évtizedet várt arra, hogy a filmje elkészülhessen. Bár a helyzet az elmúlt években sokat javult, a rendezést máig elég férfias tevékenységnek tartják: sokszor előkerülő hasonlat, hogy egy nagy rendezőt valamilyen híres tábornokhoz hasonlítanak, aki a stábját afféle hadseregként vezeti keresztül a forgatáson, ami maga a háború. Kenesei Edina szerint a rendezői munkához gyakran férfias tulajdonságokat kötnek, és ha egy nő kezd el rendezni, ő is gyakran férfias tulajdonságokat vesz fel a cél elérése érdekében. „Ahogy Zsófi példája is mutatja, a dolog nem csak így működik. Ő nem férfiként rendezte ezt a filmet, hanem teljesen megtartotta a női mivoltát, és így is tudott a vezetője lenni egy hierarchiának”.

Bár a jó filmrendező fogalmához olyan tulajdonságokat társítunk, mint a magabiztosság, az erő és a jó vezetői készségek – amiket általában férfiakhoz kötünk –, a helyzet azért nem ennyire egyszerű.

A magabiztosság és a vezetői készség más szakmáknál elég ahhoz, hogy valakiből jó vezető legyen, de a filmrendezés speciális pozíció: ehhez különleges érzékenység is kell. Az érzékenység viszont sokszor kételyekkel jár. Nagyon nehéz magabiztosnak lenni úgy, hogy közben az ember teli van kételyekkel.

– mondja Szamosi Zsófia.

„Gyakran az embernek fogalma sincs közben, mit vesz fel” – ezt pedig már Szilágyi Zsófia teszi hozzá, aki sokszor bizonytalanodott el az Egy nap készítése során.

Szamosi Zsófi (Fotó: Neményi Márton)

És hogy miért tartott egy évtizedig, hogy megszülessen az első nagyjátékfilm? „Valóban van egy harcmező jellege a filmrendezésnek: nem ugrik ki az ember a lövészárakból, ha úgy érzi, hogy még egy puskája sincs. Valamiféle erőre és önbizalomra muszáj szert tenni előtte, hogy azt érezze, végig tudja csinálni.” Ehhez kellett tíz év. Vagy legalábbis ez a dolog személyes oldala, mert van neki egy strukturális, szakmai része is. A Magyar Nemzeti Filmalap elsőfilmeseknek készült Inkubátor programja ugyan csak alacsony költségvetéssel kecsegteti a filmeseket, mégis egyszerűsített eljárást kínál a hagyományos hazai filmfejlesztéshez képest. „Volt egy forgatókönyv-megbeszélés, ami után három napomba került, mire magamhoz tértem. Olyan jellegű kritikát kaptam, amivel szemben védtelennek éreztem magam. De ebből csak egy volt. Az Inkubátor programot szerencsére úgy hozták létre, hogy az valóban véd: gyakorlatilag burokban, szabadon dolgozhattam.”

Az erősen korlátozott büdzsé persze áldozatokat is kívánt. Kenesei Edina szerint a költségvetés miatt a gyártás egyik legérzékenyebb pontja a forgatási napok száma volt. A 29 nap az inkubátoros filmek között ugyan soknak számít, de a gyerekszereplők miatt mégis kockázatos volt, mert nem volt benne tartalék nap: ha a három gyerekszínész valamelyike lebetegszik, vagy az egyik külső forgatási napon szakadni kezd az eső, könnyen borulhatott volna minden. Ám szerencsére nem így történt.

Filmrendező és anya

A filmrendezői pálya egy karrier, és nagyon sok esetben egy nőnek a karrierjébe kerül az, hogy egy családot össze- és fenntartson

– mondja Pataki Ági, amikor arra a kérdésre próbáljuk keresni a választ, hogy miért van sokkal több férfi a filmrendezők között. Persze a dolog változik, méghozzá a jó irányba, de még így is bőven van lemaradás. A filmrendezés egész embert kíván, és ez sokszor nehezen összeegyeztethetőnek tűnik az anyasággal. Felmerül a kérdés: egy produkció nem tudna tenni azért, hogy az ott dolgozó anyák terheit csökkentse például azzal, hogy a forgatás idejére gyerekfelügyeletet kínál? A témában alaposan megoszlik az Egy nap alkotóinak véleménye. Szilágyi Zsófia azt vallja, a gyakorlat arrafelé megy, hogy a produkciók is próbálnak alkalmazkodni a filmkészítő anyák igényeihez. „Horváth Lili most készíti a második játékfilmjét, és ott van a 3 éves kislányának berendezve egy sarok, ami arra szolgál, hogy Vilma időnként ki tudjon menni a forgatásra. Szerintem egyre több ilyen példa lesz, és lehet majd látni, hogy ezt mégiscsak meg lehet oldani, és mindenkinek az a jó, ha megoldják. Ha a rendező nem síkideg, hogy mi van a gyerekével, talán jobban tud figyelni a munkájára.”

Szamosi Zsófi és Pataki Ági (Fotó: Neményi Márton)

„Azért maradjunk a földön! – ezt már a szakmájából adódóan producerszemléletű Pataki Ági teszi hozzá. – A nélkülözhetetlen és lecserélhetetlen szereplőknél és stábtagoknál talán lesz olykor ilyen helyzetekre megoldás, de ha a stábban adódik ilyen helyzet, inkább olyat kell választani, akinél nincs ilyen probléma. Produceri szempontból ez egy költségvetési kérdés. Nyilván ilyenkor a producer mérlegel, és megpróbálja meggyőzni a rendezőt, hogy ne azt a színészt vagy stábtagot válassza, de ha a rendező ragaszkodik hozzá, akkor meg kell oldani valahogy.”

De hogy néz ki ez a helyzet színészszemmel? Szamosi Zsófia babája most tizenegy hónapos, és az anyukának szeptemberben már volt egy háromhetes forgatása, szóval vannak élményei a témában.

A gyerek jelenléte – főleg ha nagyon kicsi – nem segíti a színész koncentrációját. A babámat sokszor hozták ki a helyszínre, hogy meg tudjam szoptatni, de ha ott lett volna folyamatosan, akkor nem tudtam volna a munkámra fókuszálni. Egyáltalán nem voltak olyan körülmények, hogy le lehetett volna őt tenni a földre játszani, vagy el lehetett volna altatni. Ritka, hogy egy forgatási helyszínen külön szobát tudjanak biztosítani egy kisbabának, ahol nyugalomban lehet. Én vagy dolgozom, vagy a gyerekemmel vagyok. A kettő együtt nem megy. Számomra megnyugtató volt, hogy biztonságos, családi körülmények között tudhattam a gyerekemet, amíg távol voltam.

#MeToo

Beszélgetésünk idején alig több mint egy éve tört ki a csendből a #MeToo mozgalom, ezért érdekelt, hogy az Egy nap alkotói szerint milyen hatással volt a hazai filmes szakmára. „Iszonyat hamar elhalt ez az egész, és kb. nulla hatása volt. Nyilván sokat beszéltünk róla, de társadalmi szinten nem hozott semmilyen változást. A közbeszédnek nem jutott el egy olyan fokára, ami folyamatokat indított volna el. A kirobbanásakor az is meglátszott, hogy milyen megosztott ebben az ügyben is a társadalom. Virágzott az áldozathibáztatás. Valódi változásokat Magyarországon biztosan nem hozott” – hangzik a válasz Kenesei Edina szájából, de nem mindenki ennyire pesszimista, legalábbis Szilágyi Zsófia biztosan nem.

Nagyon szomorú, hogy következmények nélkül maradt egy csomó minden, de mondjuk ezt ebben az országban már megszokhattuk. De attól még nem érzem teljesen hatástalannak a dolgot. Olvasom Csalog Zsolt Hogyan kell forradalmat csinálni? című könyvét. Ő írja az előszóban, valahogy nagyon szépen, hogy az ’56-os forradalmat ugyan leverték, és utána úgy tűnt, mintha semmi sem változott volna. De Magyarország mégsem volt többé az a sötét zuga a világnak, mint korábban. Nem lehetett semmisnek tekinteni.

A #MeToo egyik fontos mellékvágánya volt, hogy a – legalábbis a hollywoodi és a nyugat-európai – filmszakmában ismét elkezdtek arról beszélni, hogy az ott dolgozó férfiak és nők ugyanolyan fizetést érdemelnek. Számos botrányos eset látott napvilágot, amikor egy ugyanolyan munkakörben dolgozó nő sokkal kevesebbet tehetett zsebre, mint a férfi kollégája. Pataki Ági, Szilágyi Zsófia, Szamos Zsófia és Kenesei Edina szerint ez idehaza egyáltalán nincs így. „Abszolút személyre szabott minden szerződés és minden fizetés. Elképzelhető, hogy egy stábban a legmagasabb gázsija pont egy férfinak van, de ennek az ellentettje is simán lehetséges. Ha például Törőcsik Mari szerepel egy filmben, abban a filmben valószínűleg neki lesz a legmagasabb gázsija. De ezt nem a neme határozza meg, hanem a reputációja” – magyarázza Pataki Ági. 

Kenesei Edina (Fotó: Neményi Márton)

Amikor épp nem filmet rendez, Szilágyi Zsófia casting direktorként is dolgozik, ezért van némi belelátása a színészek gázsijába.

Egy olyan filmen dolgozom épp, ahol a gyártásvezető nagyon korrektül mindenkitől megkérdezi, hogy az illető mennyit kér az adott munkáért. Azt figyeltem meg, hogy a nők a 70-80 százalékát merik bemondani annak, mint a férfiak.

A kialakult helyzetért Szamosi Zsófia az érdekvédelem hiányát teszi felelőssé. A helyes megoldás szerinte az volna, hogy ha egy színész X éve van a pályán, akkor ne kaphasson egy meghatározott összegnél kevesebbet a munkájáért. „Rengeteg olyan kisebb szerep van, amit ha egy színész nem játszik el egy bizonyos összegért, akkor majd hívnak rá egy másikat. Ezért van az, hogy sokan óvatosságból inkább kisebb összeget mondanak.”

A láthatatlan munka

Az Egy nap egyik témája a láthatatlan munka, vagyis az, hogy odahaza a nők sokszor legalább annyit, ha nem többet dolgoznak, mint a munkahelyükön, de ezért sem anyagi, sem társadalmi megbecsülést nem kapnak, vagy legalábbis biztosan nem annyit, mint amennyit érdemelnének. A témához Szilágyi Zsófia azáltal is próbál hű lenni, hogy sokat dolgozik azon, hogy azok a munkatársai is helyet kapjanak a sajtóban, akiket jellemzően soha senki nem szokott megkérdezni. „A location managerünk, Király Dániel múltkor véletlenül odajött egy interjú közben, bekapcsolódott a beszélgetésbe, és nagyon érdekes irányba vitte. Elfelejtik megkérdezni a kollégáinkat, és engem ez zavar. Ha nemcsak a rendezőt meg a főszereplőket kérdeznék, kirajzolódhatna, hogy a filmkészítés valóban csapatmunka, és minden nézőpontból másnak látszik. Az olvasóknak és a kérdezőnek is feltárulna egy világ, ez sokkal hűbb képet adna arról, mit jelent filmet készíteni. Helyette mindig ott vagyok én, és arról beszélek, hogy mi volt a szerzői szándék. Nem mindegy? Látod azt, ami ott van a képen. Ehhez nem tudok mit utólag hozzátenni.”

Pataki Ági (Fotó: Neményi Márton)

Ezt szép gondolatnak tartja Pataki Ági is, de nem feltétlenül ért egyet vele. Szerinte amikor egy film promóciójáról van szó, effektívnek kell lenni, és akkor lesz a produkció effektív, ha a legtöbb nézőt vagy olvasót éri el, és a legtöbb nézőt, olvasót a főszereplő és a rendező érdekli.

Szilágyi Zsófia viszont nem hisz ebben, szerinte a piac teremti meg a keresletet.

Meg kell ragadni az alkalmat, hogy egy filmről másképp kezdjünk el beszélni vagy gondolkodni, és ne csak a rendező vagy a főszereplők szemszögéből. A média nőképe például ötven éve nem változik. Ötven éve ők eszik a joghurtot, boldogan, fehér nadrágban menstruálnak, miközben vígan görkorcsolyáznak. Senki nem veszi magának a fáradságot, hogy ezt átalakítsa, mert attól fél, hogy akkor majd nem olvassák a lapját, vagy nem nézik a csatornáját. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szerintem nekünk nem kell feltétlenül kiszolgálnunk azt, amit a sajtó igényel. De én beszélek róla, aki éppen látható vagyok, nem a kollégáim, akik láthatatlanok.

Megosztás Facebookon