Szabadidő

Rövidesen az űrhajósok is koccinthatnak pezsgővel

Egészen pontosan az egyre nagyobb üzletet jelentő űrturisták kedvéért kezdtek kísérletezésbe, hogy létrejöhessen a súlytalanságban is fogyasztható pezsgő.

A Virgin Galactic a Virgin légitársaság űrutazásokat ígérő cége szerint rövidesen megkezdődhetnek a turistautak a Föld légkörén kívülre. A beszállókártya nem lesz olcsó, kezdetben 250.000 dollárt vagyis közel 72 millió forintot kell fizetni az első jegyekért, de ha figyelembe vesszük, hogy a kétezres évek elején a világ első űrturistáit még fejenként húszmillió dollárért vitték el a Mir űrállomásra, a fenti összeg egészen barátságosnak mondható.

A Virgin Galactic első számú riválisa, az Amazon-vezér Jeff Bezos Blue Origin nevű cége szintén készül az űrturisták érkezésére, náluk ráadásul a jelentős jegyár mellé az ehhez dukáló luxusra is gondoltak. A Blue Origin űrhajóin bőrülések, friss gyümölcs és kávé is várja majd az űrturistákat. Nem kizárt, hogy aki az utóbbi utazási módot választja, egy pohár minőségi pezsgőre is igényt tart.

Szerencsére már dolgoznak a megoldáson, ráadásul nem máshol, mint a minőségi pezsgő hazájában, Franciaországban. A francia űrkutatási hivatal, a CNES ugyanis a Mumm francia pezsgőgyártóval közösen vizsgálja, hogy lehetséges-e létrehozni olyan speciális üveget és poharat, amelyből súlytalanság állapotában is lehet fogyasztani a luxusitalt.

A Mumm és a Spade speciális pezsgősüvege a tervezőasztalon (Fotó: Mumm)

A projektben még egy párizsi design-cég, a Spade is részt vesz, ők fejlesztették ki azt a különleges szeleppel ellátott üveget, amely lehetővé teszi, hogy a pezsgőt a dugó kilövése nélkül lehessen kinyitni. Míg a földi körülmények között az italban lévő szén-dioxid a nyomás kiegyenlítése közben távozik az üvegből, a Spade üvegéből csupán egy kevéske gáz szabadul ki, a pezsgő viszont benne marad. Ha ez nem így lenne, az űrben kinyitott pezsgősüveg pillanatok alatt folyadékból álló gömbökkel borítana be mindent, ez pedig sem az utasoknak, sem az űrhajónak nem tesz jót.

A különleges üveget a CNES átalakított Airbus A310 típusú repülőgépén tesztelték, egy úgynevezett „zero G” repülés során. Ilyenkor a repülőgép utazómagasságig emelkedik, majd meredeken zuhanni kezd, ennek során az utasok körülbelül 20-22 másodpercig élvezhetik a súlytalanság érzését. A gép ezután ismét felemelkedik utazómagasságra, majd megismétli a zuhanást.

Mivel súlytalanságban nem lehet kiönteni a folyadékot, a Spade tervezői a fizikát, egészen pontosan a hajszálcsövesség jelenségét hívták segítségül. Így lehet a speciális pezsgősüvegből a hasonló elven működő poharakba juttatni az italt. A szelepet a pezsgősüveg alján elhelyezett gombbal lehet működésbe hozni. Kérdés, hogy az így létrehozott üveget végül használják-e majd az űrturisták, ugyanis a különleges szelep miatt a kevesebb mint négy deci pezsgőt tartalmazó üveg több mint két kilót nyom – ekkora súlyt feljuttatni az űrbe körülbelül 40.000 dollárba kerül.

Egy francia űrhajós azonban ennek ellenére úgy érzi, jó helyen lenne a pezsgő a világtól elzártan dolgozó asztronautáknál. Jean-François Clervoy a kilencvenes években háromszor is járt az űrben, többek között tagja volt a Hubble űrteleszkóp javítását végző csapatnak. Clervoy a Wired magazinnak nyilatkozva elmesélte, hogy a Mir űrállomás fedélzetén dolgozó orosz űrhajósok gyakran kaptak karácsony környékén speciális csomagokat, amelyekben több volt friss gyümölcsnél és karácsonyi sütinél.

„Amikor másodszorra jártam a Mir fedélzetén, öt nap leforgása alatt fél liter konyakot ittunk meg” – emlékezett vissza az űrbéli poharazgatásra a francia asztronauta.

Lehet, hogy a következő űrmisszió tagjai már minőségi francia pezsgővel koccinthatnak a sikeres küldetésre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top