„Ha bele is szakadtam, de felküzdöttem magam” – Tünde Norvégiában kezdett új életet

“A férjem első fizetéséből televásároltuk a hűtőt, akkor elbőgtem magam”

Sorolhatnánk most statisztikákat, hogy hány magyar költözött már külföldre jobb körülményeket vagy valami mást keresve, ehelyett inkább elbeszélgettünk egyikükkel, akinek meglehetősen rögös utat kellett végigjárnia ahhoz, hogy Norvégiában kezdhessen új életet. Zsingor Tünde korábban egy kommunikációs cégnél dolgozott senior PR-projektmenedzserként, mellette pedig egy havi magazinnál volt újságíró és címlapkoordinátor.

„Közben hobbiból elkezdtem edzeni, mert muszáj volt valamivel lekötni a felesleges energiáimat – mondta a ma már Norvégiában edzőként dolgozó Tünde. – Ez aztán szépen lassan a szenvedélyemmé vált, már nem volt elég, hogy lejárok a terembe, és csoportos órákon veszek részt. Újabb és újabb kihívások kellettek, mint például alacsony testzsír, kockahas, húzódzkodás és egyéb extrém feladatok.”

Tünde az itthoni felépített életét cserélte le Norvégiára (Fotó: Zsingor Tünde)

A következő 20 év

Tünde, saját bevallása szerint, nehezen marad nyugton, mindig szüksége van valamilyen célkitűzésre, amiért dolgozhat, ami viszi előre.

„Most vagyok 28 éves és magam körül azt látom, hogy az ismerőseim megházasodnak, jön a gyerek, épül a ház, és ez szép meg jó, de ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy mi lesz a következő 20, 40 vagy 60 évben?” – tette fel a költői kérdést Tünde, aki úgy érezte, ebből a mókuskerékből kell kitörnie. Még akkor is, ha folyamatosan lépdelt felfelé mind az ügynökségi, mind az újságírói ranglétrán.

Hosszú út vezetett a „sima” edzésektől az edzősködésig (Fotó: Zsingor Tünde)

„Imádtam a médiában és a médiával dolgozni, de az utóbbi években annyira megváltozott minden, és már nem ugyanaz volt, mint amibe anno beleszerettem. Egy nap pedig szembe jött a lehetőség, de annyira, hogy szinte arcon csapott: a norvégiai Bergenben edzőket keresett a Finnországtól Norvégián át Svédországig kiterjedő legnagyobb fitneszteremlánc. Gondoltam, beadom a jelentkezésemet, mit veszíthetek, hiszen képzettségem sincs. Azt mondtam nekik a telefonban, hogyha kifizetik a kurzusomat, akkor jövök. A szemük sem rebbent, mondták, hogy jöjjek.”

Nappal munka, éjjel fordítás

Tünde akkor szembesült az első kihívással, amikor márciusban megjelent a továbbképzés helyszínén, hiszen az órákat norvég nyelven tartották. Pedig a felvételkor még hangsúlyozták is, hogy nem kell a norvég nyelv ismerete.

„Az első órán csak pislogtam, mint béka a víz alatt – emlékezett vissza a kezdetekre. – 50 órán kellett részt vennem, amiből eleinte nem sokat értettem. Szerencsére megkaptam minden anyagot online, így, miközben nappal távmunkában dolgoztam a magyarországi munkahelyemre, éjszakánként a 100 oldalas norvég szöveget fordítottam. Az 50. órára már értettem az alapdolgokat, sőt norvég kérdésre norvégul is válaszoltam.”

Sok hosszú éjszaka ment el a norvég szövegek fordításával (Fotó: Zsingor Tünde)

Áprilisban még két kurzuson vett részt, majd végül júniusban elszánta magát a nagy lépésre, és kiköltözött a skandináv országba.

„Amikor a munkahelyemen arra készültem, hogy elmondjam, kaptam egy lehetőséget, és talán itt hagyom a céget, remegett a gyomrom és sírtam – emlékezett vissza a nehéz pillanatokra. – Nagyon szerettem ott dolgozni, szinte a második családom volt ez a cég, nem is őket akartam elhagyni, hanem az országból akartam elmenni. Februártól júniusig egy elég stresszes időszakon mentem át, mert szinte minden hétre jutott valami kis finomság: hogy nem kell a norvég nyelvismeret, de amúgy meg kell; hogy teljes munkát kapok; de amúgy nem, hogy júniustól kezdünk, de amúgy nem. A legjobb az volt, amikor két héttel az indulás előtt küldték meg a levelet: szeretettel várunk a végső meghallgatásra, ahol eldől, alkalmazunk vagy sem.”

Ekkor azonban már minden össze volt csomagolva, Tünde már elbúcsúzott a munkahelyén, és a lakását is kiadta, így vett egy mély levegőt, hóna alá csapta a két macskáját, Ninát és Mayát, majd belevágott a nagy kalandba.

Tünde két társa a nagy kalandban: Nina a fehér és Maya a “kék-arany” árnyalatú cica (Fotó: Zsingor Tünde)

„Az első hónapot egy ismerősöm lakásán töltöttem a két macskámmal, miközben vártam a meghallgatásra, majd az ítéletre, majd a munkakezdésre – mesélt az első húzósabb napokról. – Az edzőterembe 25 jelentkezőből 11 embert vettek fel, szerencsére köztük engem is. Viszont ezután jött a következő fejlövés: június 13-án megkaptam a beosztásomat, amiből láttam, hogy az első órámat egy olyan teremben kell majd tartanom, amelyik augusztus 20-án nyit. Kérdeztem is a leendő munkaadóimtól, hogy mégis mit csináljak addig, tanuljak meg vegetálni? Szóval nem hagytam magam, és elértem, hogy elkezdhessek órákat adni. Mivel nyáron mindenki szabadságra megy, sok-sok helyettesítést kaphattam. A Crosstrainingtől kezdve az Indoor runningon át az ABSolution és FLX stretching órákig mindent tartok, ami nem tánc vagy szteppados ugrálós kardió. Ezért tudtam sok embert helyettesíteni, így két hónap alatt sikerült is egy havi albérlet árát megkeresnem. Persze volt spórolt pénz a számlámon – mert nyilván mindenkinek van, aki külföldre megy –, de amit másfél évig gyűjtöttem össze otthon, az itt négy hónap alatt elfogyott úgy, hogy a létminimumon éltem (és élek). Ezért elkezdtem különböző állásokat keresgélni, hogy valami keresetem legyen, amíg rendeződik a helyzet.”

Sírás a buszmegállóban

Tünde nem nagyon válogathatott a lehetőségek közül, ment volna szállodába takarítani vagy felszolgálónak, ha akadt volna ilyen állás.

„Végül egy diszkóban kaptam hostess munkát, ami annyit jelentett, hogy este 11-től hajnali 5-ig kellett ott lennem, mert buli után takarítani is nekünk kellett – mesélt Tünde a rögös folytatásról. – Ezt a munkát nagyon utáltam, emlékszem, ahogy álltam késő este a buszmegállóban, és sírtam, hogy nem akarok menni. De muszáj volt valami pénzt keresnem, mivel júniusban gyakorlatilag munkanélküli voltam. Eközben is folyamatosan kerestem a lehetőségeket, kinyomtattam a szakmai önéletrajzomat és a nyakamba vettem a várost. Elmentem az összes szállodába is, de semmi munkát nem találtam.”

Sok kitartásra volt szükség a norvég újrakezdéshez (Fotó: Zsingor Tünde)

Ismerős nélkül nincs munka

Norvégia a Föld legboldogabb országa

A megoldás kerülőúton érkezett: az edzőteremben, ahol Tünde dolgozott, az üzletvezetőnek akadt egy ismerőse, aki több étteremet is üzemeltet a városban. A magyar nő így jutott végül lehetőséghez, ám az sem teljesen úgy alakult, ahogy elsőre elképzelte.

„Az edzőtermes főnök ismerősének köszönhetően volt két próbanapom egy étteremben. Tíz óra munka ingyen. Sajnos annyira nem voltak korrektek, hogyha visszahívnának, sem mennék oda többet. De ott dolgozott valaki, aki ismert valakit, aki megadott egy e-mail címet, aki tovább küldte az e-mailemet egy másik embernek, aki végre visszahívott, hogy a helyi rendezvényközpontban lenne munka.”

Tízszázalékos állás

Tündének egy újabb sajátossággal is meg kellett ismerkednie új lakóhelyén, ez pedig a tőlünk nyugatabbra több országban is megszokott munkamódszer, amelynek lényege, hogy sok ember nem egyetlen fix helyen dolgozik, hanem több pozícióban is helyt kell állnia, akár egyik napról a másikra.

„Soha nem hallottam, sehol nem olvastam, és senki nem mondta, hogy a norvégoknál több helyen is úgy megy ez, hogy sok embernek több állása van, több műszakkal – magyarázta Tünde. – Ez azt jelenti, hogy az egyik helyen dolgozol mondjuk havi két napot, egy másik helyen hármat, egy harmadikon pedig havi egyet, és így tovább. Vagyis itt nem teljes és részmunkaidő van, hanem százalékos rendszer, van, ahol a munkaidőd 10 százalékát töltöd el, máshol 30-at, 20-at, vagy ahogy épp van lehetőség. Viszont ha van napi 8 órád, akkor 14 munkával töltött nap is elég lehet ahhoz, hogy megkeresd a minimálbért. Persze, ez a helyi minimálbér, ami nagyjából 700.000 forintnak felel meg, ennyiből tudok bérelni egy lakást, tudok venni kaját magamnak és a macskáimnak, sőt még egy picit spórolni is tudok, de ahhoz, hogy ez összejöjjön, minden puzzle-darabkának össze kell állnia.”

De Tündét nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja (Fotó: Zsingor Tünde)

Ha ez nem lenne elég, a norvég bürokrácia bonyolult útvesztőbe küldi azt, aki külföldiként megpróbál a saját lábára állni a skandináv országban.

„Az egyik komoly nehézség, hogy itt van egy úgynevezett norvég szám, ami a személyi számhoz hasonló, enélkül nagyjából senki vagy itt – mondta Tünde. – Ilyet viszont elméletben csak akkor kaphatsz, ha 100 százalékos állásod van. A vicc, hogy enélkül nem kaptam előfizetéses telefonszámot, ami nélkül még a helyi telefonos applikációkon sem tudok regisztrálni, tehát bajban lennék, ha mondjuk egy taxit kellene rendelnem appon keresztül. Ha pedig ez nem lenne elég, most jön az ördögi kör: a munkáltatóid addig nem utalják a fizetésedet, amíg nincs norvég számlaszámod, viszont nem tudsz bankszámlát nyitni, amíg nincs legalább 3 hónapja érvényes munkaszerződésed. Nagyon sok ilyen adminisztratív hülyeséggel kell megküzdeni, nekem például 5 köröm volt a rendőrség-adóhivatal tengelyen.”

Nagy kiborulás vs. folyamatos boldogság

Tünde tisztában volt vele, hogy Norvégiában szinte a nulláról kell kezdenie az életet, főleg úgy, hogy az országváltás mellé még karrierváltást is bevállalt.

„Legfeljebb közel hajolok” – kemény tempót diktál Gábor, a látássérült személyi edző

„Tudtam, hogy lentről fogom kezdeni, ha elmegyek külföldre – magyarázta. – Mindig lentről kezdtem, és tűzön-vízen át, ha bele is szakadtam, de felküzdöttem magam. Júliusban úgy kezdtem, hogy helyettesítéseket tartottam, havi kábé húszat. Most két teremben is vannak állandó óráim, cégekhez járok ki reggeli wake up-edzést és délutáni stertchinget tartani, októberben 90 órám jött össze. Jó esélyem van a recepciós pozícióra is, és már szóba került, hogyan is lesz majd belőlem személyi edző. Amikor mikrofonnal a fejemen odaállhatok az emberek elé órát tartani, az nagyon feltölt. Nem tagadom, voltak nagy kiborulásaim, amikor szerettem volna begömbölyödni a sarokba, mert rettegtem a gondolattól is, hogy miből fogom kifizetni és túlélni a következő hónapot. És akármilyen mélyen is voltam, aznap akkor is oda kellett állnom és széles mosollyal megtartanom az órámat. Ez szerencsére mindig ment, mert ez a dolog boldoggá tesz. De ha csak kinézek az ablakon, látom a tengert, én már ettől is olyan boldog vagyok itt, mint az anyósülésen ülő kiskutya, akinek lobog a füle a szélben.”

A kemény munka meghozta a gyümölcsét: Tünde ma már az egyik legfoglalkoztatottabb edző a teremben (Fotó: Zsingor Tünde)

Norvégiában megtalálta önmagát

Tünde nem tagadja, hogy hiányoznak neki dolgok Magyarországról, ugyanakkor számos olyan jelenséggel találkozott új, választott hazájában, amelyekkel lényegesen könnyebben tud azonosulni.

Zoltán jogászból lett világszerte ismert gyöngyékszertervező

„Nagyon szerettem a magyarországi munkahelyeimet, a mai napig hiányoznak is, de azt a mentalitást, ami kialakult otthon, azt már nem bírtam elviselni. Itt az összes buszsofőr mosolyog rád, köszön, szép napot kíván, elcseveg az idősebb nénikkel, akik meg előreengednek a buszon, mondván, te hamarabb szállsz le, menjél csak. Persze itt is ugyanúgy vannak gyökerek, ahogy Magyarországon is vannak nagyon klassz emberek, csak itt nincs az a nyomás, az a mély depresszió, az a keserűség, amit én éreztem otthon.”

A norvég társadalomra jellemző egyfajta udvarias távolságtartás is, amit sokan úgy értelmeznek, hogy a norvégok rideg, közönyös emberek, míg mások – így Tünde is – nagyon értékelik, hogy a skandináv országban nem divat „beleokoskodni” mások életébe.

„Én például nem szeretnék családot, nem szeretnék gyereket, sem kertes házat kis kerítéssel – mesélt életfilozófiájáról Tünde. – Magyarországon ezért már furcsán néznek rám. Itt ezt félénken bevallottam az egyik fitneszes lánynak, aki kiröhögött és azt mondta: hülye vagy, hát én se, itt sokan így vannak ezzel. A lényeg, hogy itt nem kell titkolnom, hogy valami másra vágyom, mint a többség. Annyira másra, hogy a Norvégiába költözésem csak a kirakós egy darabja, de ez legyen még titok.”

A kezdeti nehézségek után beköszöntött a boldogság (Fotó: Zsingor Tünde)

Bicikli ajándékba

Tünde számára a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a tömegközlekedést tekintve a skandináv város nyomába sem érhet például Budapestnek.

„Mindenki, aki szidja a BKV-t, most menjen oda, és simogasson meg a nevemben egy buszt, mert itt a tömegközlekedés kritikán aluli – hangsúlyozta Tünde. – Bergen külvárosában lakom, a belvárosból ez legalább 20 perces út busszal. Viszont nincsenek éjszakai járatok, ezért a kezdeti időkben kénytelen voltam hazagyalogolni, ha éjjeli műszakom volt, ami nagyjából másfél órát jelent. Így aztán vettem egy bringát, bár ez hatalmas anyagi érvágás volt, de így már fél órára rövidült az ingázás, hazafelé persze hegynek felfelé, hogy igazán kellemes legyen.”

A skandináv országokra jellemző biztonság ellenére Tünde biciklije rövid karriert tudott csak befutni, ugyanis másnap ellopták.

„Akkor még a már említett bárban takarítottam, ráadásul ez egy különösen nehéz éjszaka után történt – emlékezett vissza Tünde. – Végeztem a munkával, másra se vágytam, csak hogy végre hazaérjek, ekkor láttam meg, hogy nincs ott a bringám, és kénytelen leszek megint gyalogolni. Akkor nagyon kiborultam, végig sírva mentem haza, és az Oslóban élő norvég barátommal chateltem a történtekről. Hazaértem, a fejemre húztam hajnal hétkor a takarót és aludtam. Délután egy ismeretlen keresett, hogy csomagot hozott. Az oslói ismerősöm küldött nekem egy új biciklit. Akkor kicsit elsírtam magam az örömtől.”

Bergen gyönyörű, csak tömegközlekedni ne kelljen! (Fotó: Tumblr)

Röviden összefoglalva, Tünde igazi érzelmi és idegi hullámvasúton van túl, amióta Norvégiába költözött, de egy percig sem bánja, hogy így döntött.

„Annyit tennék még hozzá, hogy, amióta kijöttem, rengeteg ismerősöm keresett, hogy írjak, ha tudok valamilyen lehetőségről, ők is szívesen jönnének – magyarázta a fitneszedző. – De mint látható, ez nem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják. Lehet, hogy Norvégia valódi jóléti állam, de az is biztos, hogy kínkeservesen kell megküzdened azért, hogy ki tudd kaparni magadnak a gesztenyét.”