Szabadidő

13. születésnapján egy egész ország előtt beszélhetett

Könnyű úgy, ha az ember lánya Leonóra spanyol trónörökösnő, és most lett épp 13 éves. Asztúria hercegnője először beszélt a nyilvánosság előtt.

A spanyol királyi család hagyományai szerint 13. születésnapján Leonóra trónörökösnő életében először a nyilvánosság elé állt, és felolvasta az ország alkotmányának első cikkét. Édesapja, VI. Fülöp király is ennyi idősen beszélt először nyilvánosság előtt 1981-ben.

 

Forrás: Youtube

Asztúria hercegnőjének születésnapja egybeesik egy másik jeles dátummal: 1978-ban ezen a napon fogadta el a parlament Spanyolország alkotmányát, amely december 29-én lépett hatályba. A 40. évforduló alkalmából rendezett nyilvános és ünnepélyes felolvasást az uralkodó kezdte meg az alkotmány preambulumával. Őt követte lánya, Leonóra, aki Pedro Sánchez spanyol miniszterelnöknek adta át a szót.

A 169 cikk ismertetésében közreműködtek mások mellett a spanyol parlament alsó- és felsőházának elnökei, az alkotmánybíróság elnöke, ketten az alkotmány kidolgozói, „atyái” közül, több miniszter, akadémikus, művész és civilek is.

Egy-egy cikk katalán, illetve galíciai nyelven hangzott el, mindkettő hivatalos nyelv Spanyolországban.

Leonórát első nyilvános szereplésére elkísérte édesanyja, Letícia királyné és húga, Zsófia infánsnő is.

A spanyol királyi pár törekszik arra, hogy lányaik – amennyire ez lehetséges – a kortársaikhoz hasonló életet éljenek, és távol maradjanak a közélettől. Időnként össze lehet velük találkozni valamelyik madridi moziban vagy színházban. Úgy tudni, amikor nincsenek hivatalos úton, szüleik mindig maguk viszik az iskolába őket.

Leonórát, ahogy idősödik, úgy kezdik fokozatosan bevonni a közéleti szerepvállalásba. Nemrégiben kiadták az első, arcképével ellátott emlékérmét is, és ebben az évben először közölt róla önálló hivatalos portrét a királyi ház.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top