Szabadidő

A Kontroll című filmet játszotta el a metróban, 5 évet is kaphat

Egy 18 éves fiatal miatt állt órákig a metróközlekedés vasárnap Budapesten a 2-es metró vonalán. Márk lecsúszdázott a mozgólépcső korlátján, majd befutott az alagútba.

Szemtanúk szerint valami tudatmódosító szer hatása alatt állhatott Sz. Márk, aki miatt vasárnap több órára le kellett állítani a 2-es metrót, mert a fiú befutott az alagútba. Elmondások szerint Márk őrült módjára rohant be az Astorián a metrómegállóba, majd fejjel előre lecsúszdázott a mozgólépcsőt elválasztó korláton.

Forrás: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A 18 éves fiatal csúszás közben elhagyta az iratait, majd a csúszás végén nagy puffanással terült el a földön. Még ekkor is, mint akit üldöznek, tovább rohant, majd eltűnt az alagútban.

„Két metródolgozó ment utána az alagútba a Deák Ferenc tér irányába. Előtte áramtalanították a teljes vonalat egészen a Déli pályaudvarig, le kellett állítani a közlekedést” – árulta el a Metróért Egyesület elnöke, Bíró Endre.

A fiatal ezután a metródolgozókra támadt, végül pedig elájult, és teljesen magatehetetlenné vált. Rendőrök cipelték ki végül az alagútból, majd a peronról a mentők vitték el. A zavart fiatal könnyebben megsérült, ezért kórházba vitték.

Sz. Márkot a rendőrség közérdekű üzem működésének megzavarásával gyanúsítja, amiért egytől öt évig terjedő börtönt kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top