Szabadidő

Nehezen ébredsz? Akkor ezekre az ébresztőórákra van szükséged!

Te is csapágyasra nyomkodod reggelente a szundi gombot? Ágyút süthetnek el a füled mellett, akkor sem ébredsz fel? Segít a modern technika és néhány kreatív, de helyenként a szadizmus határát súroló ötlet.

Van az úgy, hogy az ember picit visszaalszik reggel, hogy aztán őrült rohanás vegye kezdetét, amikor rájön, hogy bizony késésben van. Ilyenkor egyik kezünkben a kávé, a másikkal húzzuk a cipőt, a harmadikkal pakoljuk a táskát, a liftben fogat mosunk, a tömegközlekedésen pedig befejezzük az öltözködést, leginkább akkor, amikor konstatáljuk, hogy utastársaink kissé furán néznek ránk. Az irodába érve igyekszünk a padlószőnyeg alatt elsurranni az asztalunkig és reménykedni, hogy a főnök pont utánunk két perccel érkezik, hogy úgy tehessünk, mintha már legalább egy órája bent ülnénk.

Ha fájón ismerős a fenti jelenet, akkor érdemes elgondolkodni egy megbízható ébresztőóra beszerzésén. Megbízható alatt pedig egy olyan készülékre gondolok, amely üzembiztosan felébreszt, akkor is, ha épp a legszebb és legmélyebb álmunkat alusszuk. Az alábbiakban bemutatunk néhány lehetőséget, amelyek a viccestől az emberkínzó megoldásig felvonultatnak pár pihent ötletet.

Rakd ki magad az ágyból!

A Puzzle Alarm Clock nevű ébresztőórát bizonyára egy kisgyerekes szülő tervezte, a készülék ugyanis csak akkor hagyja abba az ébresztést, ha a tetején lévő nyílásokba beillesztjük a megfelelő formájú darabokat. Másnap reggel aztán újra kipattannak a színes hasábok és kezdhetjük az elejéről az egészet. Mire megkeressük az éjjeliszekrényről legurult darabokat, és mindet a helyére illesztjük, annyira fel fogunk ébredni, hogy neki tudjunk kezdeni a napnak.

Csend lesz, ha minden forma a saját helyére kerül (Fotó: Tumblr)

Ki az ágyból, felkelni!

A Ruggie nevű ébresztő elhallgattatásához konkrétan arra van szükség, hogy kikeljünk az ágyból. Az úgynevezett memóriahabból készült, lábtörlőre emlékeztető eszköz ugyanis csak akkor hallgat el, ha meghatározott ideig állunk rajta. Ehhez ráadásul mindkét lábunkra szükség van, szóval nem lehet csalni, hogy csak kidugjuk a lábujjunkat a takaró alól, hogy lenyomjuk! Cserébe különféle hangfelvételeket tud lejátszani, szóval indíthatjuk a reggelt egy motivációs beszéddel vagy akár a kedvenc zeneszámunkkal is. Így azért már mindjárt jobb, nem igaz? A Ruggie-ra egyébként a Kickstarter közösségi adománygyűjtő oldalon szedték össze a támogatást, ma pedig már bárki megrendelheti, potom 30 dollárért, vagyis kevesebb mint 8500 forintért.

Alszol? Fizess!

Valamivel drágább, 40 dollárt kóstál a SnūzNLūz (alszol, veszítesz) elnevezésű eszköz, amelyet az internetre kell kapcsolni. Ezzel azonban nincs vége, ugyanis be kell állítani a bankkártyánk számát, valamint egy olyan szervezet, alapítvány vagy éppen párt bankszámlaszámát, amelyet a lehető legkevésbé szeretnénk támogatni. Innentől meg is van a motiváció, hogy ne akarjuk folyamatosan nyomkodni a „szundi” gombot, ugyanis akárhányszor ezt megtesszük, a gonosz kis szerkezet egy előre meghatározott összeget utal át a számlánkról az általunk gyűlölt szerveződésnek. Szuper megoldás, mert meghagyja a lehetőséget, hogy ha nagyon akarunk, egy picit még tudjunk reggel durmolni, de valószínűleg senki sem szeretne arra ébredni, hogy pár ezer forinttal szegényebb lett pár perc alvásért cserébe.

Ha lenyomod a szundit, már megy is az átutalás a republikánus pártnak (vagy akinek a legkevésbé adnál pénzt) (Fotó: ThinkGeek)

Ébredj és kezdd is el az edzést!

Ez a különleges, súlyzó alakú ébresztőóra az egészséges életmód rajongói számára lehet ideális, ugyanis csak akkor hagyja abba az ébresztést, ha az oldalába épített kijelzőn látható napi penzumot (20-30 ismétlés) teljesítjük. Mire ezzel végzünk, valószínűleg már elég éberek leszünk ahhoz, hogy ne akarjunk visszaaludni, sőt ezzel a bemelegítéssel egyből rá is fordulhatunk a reggeli tornára, hogy lendületesen, sportosan kezdhessük a napot.

Akkor hallgat el, ha elkezded a reggeli tornát (Fotó: Amazon)

Nagyothallóknak és nagyon-nagyon mélyen alvóknak

Kisebb fajta merényletet követhetünk el magunk, vékony falak esetén pedig akár a szomszédok vagy a családtagok ellen is, az alábbi termékkel. A Screaming Meanie ébresztőóra ugyanis nem kevesebb, mint 120 decibeles hangerővel gondoskodik róla, hogy legfeljebb csak akkor legyünk képesek tovább aludni, ha a hallásunkat elvesztettük. Összehasonlításként: 110 decibel nagyjából annyira hangos, mintha egy autó dudáját 1 méterről hallgatnánk. Ez az óra ennél egy picivel hangosabb, nagyjából egy felszálló repülőgép zajával egyenértékű (20-25 méterről hallgatva).

A Screaming Meanie ébresztóra nem túl dizájnos, cserébe ez a leghangosabb, ami létezik (Fotó: Amazon)

Kapj el, ha tudsz!

Szinte már régi klasszikusnak számít a Clocky nevű szerkezet, amely a két oldalára erősített keréknek köszönhetően egyszerűen elgurul a helyéről, amikor zajongani kezd. Így ezért is ki kell kelnünk az ágyból, mert csak akkor fogjuk tudni elhallgattatni, ha utolérjük. Háziállatok mellé nem ajánlott, mivel elképzelhető, hogy a kutyák-cicák előbb lecsapnak a zajongó betolakodóra, mint hogy az ébresztő hangja átütné az ingerküszöbünket.

A Clocky reggeli fogócskázással indítja a napot (Fotó: Amazon)

Ha már semmi más nem használ

Akit a fenti ördögi szerkezetek egyike sem tudna felébreszteni, azt garantáltan kiugrasztja az ágyból a Clarity Wake Assure Alarm Clock nevű megoldás. A különleges ébresztőnek egyrészt rendkívül erős a hangja (több mint 85 decibel, ami nagyjából egy tehervonat zajának felel meg, 15 méteres távolságból. Ha azonban ez kevés lenne, az órához tartozik egy olyan mechanika is, ami konkrétan elkezdi rázni az ágyat és addig nem hagyja abba, amíg ki nem keltünk belőle. A biztonság kedvéért pedig erős villogó fény is gondoskodik róla, hogy az édes álmokat képesek legyünk magunk mögött hagyni és megkezdeni a napot.

A Clarity szó szerint kiráz az ágyból (Fotó: Amazon)

Ti melyiket választanátok?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top