Szabadidő

Globális felmelegedés: rosszabb a helyzet, mint gondoltuk, de te is segíthetsz!

Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete elmondta, hogyan segíthet az átlagember.

Nyugtalanító jelentést készített a globális felmelegedés helyzetéről az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete. Kutatóik szerint a dolgok jelenlegi állása alapján az emberiség lemaradt arról a lehetőségről, hogy 1,5 Celsius-fokkal nőjön a légkör átlaghőmérséklete az első ipari forradalom előtti szinthez képest, ehelyett 3 fokos növekedés felé halad a világ – írja a BBC.

Ahhoz, hogy tartani tudjuk a még éppen elviselhető változásokkal járó 1,5 Celsius-fokos célt, a jelentés szerint gyors, radikális és költséges változásokra lenne szükség: az ENSZ szerint a világgazdaság GDP-jének 2,5 százalékát kellene két évtizeden keresztül a klímaváltozás elkerülésére fordítani. Ha nem teszünk így, az 1,5 fokos határt már 2030-ban átléphetjük.

A jelentés részletesen leírja, milyen világpolitikai változásokra van szükség a katasztrófa elkerülése érdekében. Ezenfelül azonban azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy nemcsak a politikusok, de a mindennapi emberek részéről is komoly kompromisszumokra lesz szükség. Saját unokáinkon segítünk, ha:

  • kevesebb húst, tejet, vajat veszünk,
  • kevesebb ételt dobunk ki,
  • többet vásárolunk helyi termelőktől,
  • elektromos autókat vezetünk, biciklizünk vagy gyalogolunk autózás helyett,
  • vonattal vagy busszal utazunk repülőgép helyett,
  • üzleti utak helyett videokonferenciákat tartunk,
  • nem használunk szárítógépet,
  • szigeteljük a lakásunkat,
  • és általában olyan termékeket vásárolunk, amelyek használata vagy előállítása minél kevesebb légszennyezést okoz.

A jelentés egyik szerzője, dr. Debra Roberts szerint nagyon fontos, hogy az emberek lássák: ez nem valami elvont probléma, hanem olyasvalami, ami mindenkit érint, és bárki segíthet a katasztrófa elkerülésében.

Thinkstock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top