Szabadidő

Szokatlan vendég tört-zúzott a kocsmában

Italozás közben időnként elszabadulnak az indulatok, ám ami tegnap történt, az még a pulthoz nőtt veterán kocsmázókat is meglepte.

Alaposan felbolydult egy francia kisváros, annak is az egyik bárja, amikor egy rontott be a helyiségbe, és kapatos kocsmatöltelék módjára asztalokat kezdett borogatni és székeket tört össze.
Az állat a közeli lóversenypályáról szabadult el, és valahogy felfeszítette a kocsma ajtaját, ahol éppen vendégek is tartózkodtak.

A lovon nyereg és lószerszám is volt, ezért többen arra gyanakodtak, hogy egy lóversenyszereplés elől menekült a bárba. Bár erre nézve nincsenek információink, de erős a gyanú, hogy az állat a versenyzés stresszét tervezte némi alkohol segítségével enyhíteni.

A kocsma biztonsági kamerája rögzítette a ló tombolását (Fotó: YouTube)

Jean-Marie Beguigne, az állat trénere később az Ouest France-nak nyilatkozva elárulta, hogy a ló több mint egy mérföldet ügetett a kocsmáig, miután ledobta a lovasát.

„A ló benyomta az ajtót, majd egyenesen abba a sarokba sietett, ahol a sportfogadásokat intézik” – tette hozzá Stephane Jasmin, a Chantilly nevű kocsma tulajdonosa.

Beguigne hozzátette, hogy az ijesztő esetben szerencsére senki sem sérült meg, a lovat is beleértve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top