Szabadidő

Időjárás: kisebb változást hoz a péntek

Egy gyengülő hidegfront rondít bele a szeptemberi nyárba pénteken, nyomában felhők, erős szél és zivatarok járnak majd.

Csapadékmentes csütörtököt ígér a Kiderül.hu, az előrejelzés szerint a sok napsütés mellett csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő lehet az égen.Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően 9 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 31 fok között valószínű.

Csütörtöki maximumok. Forrás: kiderül.hu

A péntekről viszont már nem mondható el a csapadékmentesség, mert egy gyengülő hidegfront miatt felhősödés és csapadék is várható. Kezdetben csak a Nyugat-Dunántúlon lehetnek felhősebb tájak, másutt fátyolfelhős, napos idő lesz, majd délutántól Dunántúl-szerte erősebben szűrt lehet a napsütés, a nyugati és északi határvidéken pedig erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és arrafelé helyenként zápor, zivatar is valószínű.

Viharfelhő Nagykanizsa közelében 2018. július 21-én. MTI-fotó: Varga György

A Dunántúlon egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul és megélénkül a szél, zivatarban erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 27 és 31, a Dunántúl nyugati és északi tájain 24 és 27 fok között várható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top