Szabadidő

Kis híján halálra marták a medúzák, de már a visszatérését tervezi Mányoki Attila

Nem adja fel egykönnyen a magyar hosszútávúszó.

Augusztus elején kis híján életét vesztette Mányoki Attila az Ocean’s Seven nevű verseny utolsó erőpróbáján. A hosszútávúszó azonban már most a visszatérését tervezi – írja a Blikk.

Mányokit 15 oroszlánmedúza csípte meg az Észak-Írország és Skócia közti Északi-csatorna átúszása közben, így 1,5-2 kilométerre a parttól fel kellett hogy adja a versenyt, pedig ekkor már 10 és fél órája úszott, és 35 kilométert megtett. Az oroszlánmedúzát nagyon nehéz kikerülni, mivel csápjai akár 30-40 méteresre (!) is megnőhetnek, csípése pedig nagyon veszélyes, Mányoki belehalt volna, ha tovább úszik.

Fotó: Wikipédia

Csípés elleni kenőccsel bekentem magam, de az oroszlánmedúzák mérge erősebb volt. Az utolsó, amire emlékszem, hogy egy frissítő után továbbindultam a hajótól. Állítólag a vége felé már csak lebegtem a vízen a fájdalomtól. Az agyam kikapcsolt, úgy emeltek be a hajóra, és vittek kórházba. A méreg blokkolta a belső szerveim működését, a tüdőm összeomlott

– mondta a sportoló a Blikknek.

Mányokit a kórházban mélyaltatásban tartották, a fájdalom miatt folyamatosan morfiumot kapott, a tüdejébe pedig csövet vezettek, mert lélegezni sem tudott. Hamar felépült azonban, és már a visszatérését tervezi: továbbra is ő akar lenni a 12. ember, aki a világ hét legveszélyesebb tengerszorosa közül az összeset átúszta. Jelenleg könnyű szárazföldi edzéseket végez, amíg begyógyulnak a sebei, novembertől azonban újra úszni fog, jövő nyáron pedig ismét megpróbálkozik a távval.

Már a kórházban megegyeztem a szervezővel a folytatásról. Próbálunk majd olyan időszakot találni, amikor kisebb az esély a találkozásra a medúzákkal. A lehető legtöbbet akarom kihozni magamból

– mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top