Szabadidő

Keményen beszóltak Kevin Spacey-nek a Kártyavár új előzetesében

Fény derült Frank Underwood sorsára is.

Kevin Spacey karrierje pillanatok alatt romba dőlt, miután egy Anthony Rapp nevű színész a #MeToo kirobbanása után elmondta, hogy a hollywoodi sztár szexuálisan zaklatta őt az 1980-as években, amikor Rapp még csak 14 éves volt.

Spacey-t ez után több mint egy tucatnyi szakmabeli illette hasonló vádakkal, az ünnepelt színész pedig kegyvesztetté vált Hollywoodban: még magunkhoz sem tértünk a hírtől, a Netflix máris bejelentette, hogy minden kapcsolatot megszakítanak Spacey-vel. A Kártyavár című sorozat forgatását is felfüggesztették, hamarosan pedig kiderült, hogy az utolsó évadot Spacey nélkül készítik el.

Fotó: Netflix

Bár a Netflix azt állította, már a nyár óta tervezték a bejelentést, vagyis a döntéshez elvileg nincs köze a szexuális zaklatási ügyeknek, most megjelent egy teaser az új (utolsó) évadhoz, ami alapján még nehezebb elhinni ezt az állítást, mint korábban.

Az előzetesben Claire Underwood (Robin Wright) néhai férje, a Spacey által alakított Francis Underwood sírja előtt áll, és azt mondja: „Elmondok valamit Francis: engem nem a hátsó kertben fognak eltemetni. És az embereknek sorba kell majd állniuk, hogy részvétet nyilváníthassanak nekem.” Többen is felvetették, hogy ez és az előzetes mellé írt szöveg is („Tudhattad volna”) magának Kevin Spacey-nek szól.

Az utolsó évadot november 2-tól lehet majd látni a Netflixen.

(Comment:com)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top