Szabadidő

Pánikrohamot kapott a kisfiú a repülőn, zseniális módon nyugtatta meg a személyzet

A 10 éves Harvey a családjával utazott Törökországba, de a repülőgépen rosszul lett. Két légiutas-kísérő segített a családnak megnyugtatni a gyereket.

Nem győzött hálálkodni az anya, akinek a 10 éves fia pánikrohamot kapott egy repülőúton, de a személyzet segítségének köszönhetően sikerült megnyugtatni.

Gemma Millar a férjével és Harvey fiával utazott Manchesterből Törökországba. A gyereknek eleve rosszul indult a repülés, mivel fáradt volt, és 20 percig vérzett az orra. Harvey az autizmus jeleit mutatja, és gyógyszerekkel tud aludni.

A fedélzeti zajok miatt pánikrohamot kapott, és a családnak a személyzet is segített a fiú megnyugtatásában. A légiutas-kísérők különböző feladatokat adtak neki, hogy eltereljék a figyelmét, majd az arcát simogatva elaltatták. Azt is megígérték, hogy bemehet a pilótafülkébe.

A módszer bevált, miután Harvey kipihente magát, élvezni kezdte a repülőutat, és persze azt, hogy találkozhatott a repülőgép kapitányával.

A két légiutas-kísérő hazafelé is segített a családnak, egyikük még műszakot is cserélt, hogy együtt utazhassanak. Harvey pedig kapott tőlük egy plüssmackót.

(Manchester Evening News)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top