nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Pajzán kis titkokat árult el a megfelelően elhelyezett szépségpötty

Pajzán kis titkokat árult el a megfelelően elhelyezett szépségpötty

Az olykor propagandacélok szolgálatába állított különös arcdísz elfedte a kisebb-nagyobb bőrhibákat és alapjaiban határozta meg a 17. és pláne a 18. század arculatát.
Szabó Sz. Csaba
Szabó Sz. Csaba
f Ajánlom

A szépségflastrom, vagyis franciául a mouche (azaz, hát, légy) a 17. és a 18. század nagy, összeurópai divatja és elmaradhatatlan kelléke volt, akárcsak a felvilágosodás vagy az ellenreformáció, ám azoknál szerencsére jóval kevesebb kellemetlenséggel járt. A rendszerint selyemből vagy bársonyból készült, arcra és dekoltázsra ragasztható díszanyajegyek egyrészt a kor népbetegsége, a himlő által okozott esztétikai károkat voltak hivatottak orvosolni (vagy legalábbis jótékonyan elfedni), másrészt pedig nagyszerűen mutattak az ólommal vagy higannyal alabástromfehérré gyilkolt bőrön, úgyhogy egy idő után már olyan igyekezettel pöttyözték tele magukat a trendérzékeny hölgyek (és urak), mintha a 20. század eleji orosz szuprematista festészet törekvéseit óhajtották volna megelőlegezni. Ez az egyszerű, végső soron teljesen jelentéktelen külsejű kiegészítő ráadásul úgy tudott szexuálisan kihívó lenni, hogy közben egy cseppet sem volt illetlen.

Szépségtapaszokat felhelyező hölgy Francois Boucher festményén (Forrás: Wikipedia)

A változatos méretekben, formákban (kör, téglalap, csillag, félhold, szívecske vagy akár egy komplett hintó) és színekben (a standardnak tekinthető fekete mellett tulajdonképpen bármilyenben) kapható tapaszok viselésének külön kultúrája, mi több, állítólag saját szimbólumrendszere volt, amelyet bizonyos források szerint Madame du Barry, XV. Lajos káprázatos szeretője dolgozott ki, mások szerint pedig az angol Lady’s Magazine-ban (teljes nevén nagyjából: Lady’s Magazine; avagy a gyengébbik nem szórakoztató társasága, kizárólag a nők saját használatára és mulattatására) jelent meg valamikor, bár ezt az egészet valószínűleg pont annyira kell komolyan venni, mint azt, hogy az anarchisták piros fűzőt hordanak a jobb bakancsukban.

Eszerint a szem sarkába helyezett szépségflastrom viselője a szenvedélyességét mutatta, az ajak környékére ragasztott pötty kacér természetre utalt, míg a homlok közepén hordott tapasz méltóságteljes fellépést és büszkeséget sugallt és így tovább. Az alábbi ábrán (amelyhez Marie-Gabrielle Capet, a gyönyörű francia festőnő ült modellt) bemutatjuk, hogy mi mindent közölhettek magukról a divatot és az önkifejezést egyaránt magas színvonalon űző hölgyek néhány megfelelően elhelyezett pötty segítségével:

Ugyan a szépségflastrom természetesen Franciaországból indult hódító útjára (mint nagyjából minden komolyan vagy kevésbé komolyan vehető divatőrület a 17. századtól kezdve), azért hamar kialakultak a helyi jellegzetességek. Angliában például a politikai hovatartozásukat is szemléltethették így a közélet iránt hevesen érdeklődő szépasszonyok: a whig pártiak homlokuk jobb oldalára pakolták a műszeplőket, míg a toryk a bal oldalra, ami egészen új dimenziókat nyitott meg a politikai propaganda és az aktivizmus területein.

Egy angol szépségtapasztartó 18. század végéről (Forrás: georgianera.wordpress.com)

A barokk és rokokó szexpöttyöket többnyire mesterien kidolgozott, gyöngyház-, elefántcsont- vagy aranydíszítésű, leginkább tubákos szelencére vagy púderes dobozra emlékeztető kis alkalmatosságokban tartották (már akik megengedhették maguknak), amelyekhez tartozott egy kis tükör, illetve egy kefe is, amelynek segítségével könnyebb volt felhelyezni az aprócska arcdíszeket. Előrelátó nő egyébként sem indult el semmiféle társasági eseményre egy adag pótanyajegy nélkül, mivel ezek nagyon könnyen lepotyoghattak, ha a tervezettnél kissé vadabb irányt vett az este; ilyenkor nagyszerű szolgálatot tettek a praktikus és egyszerűen szállítható dobozkák.

Megosztás Facebookon