Szabadidő

Cuki reklámmal bátorítja a lányokat a fapados, hogy álljanak pilótának

Szuper kis reklámfilmmel kampányol az EasyJet, hogy a kislányok ne csak álmodozzanak a pilótakarrierről, hanem vágjanak is bele.

A Kapj el, ha tudsz! című film egyik jelenetében Leonardo DiCapriót látjuk, amint köztiszteletben álló pilótaként kiszáll egy autóból, és stewardessek koszorújában büszkén végigvonul a reptéren. Az EasyJet most ezt a képsort forgatta újra, csak éppen két dolgot változtatott meg: egyrészt a klipben gyerekek szerepelnek, másrészt a pilótát egy kislány alakítja, akit fiúk fognak közre.

Részlet a Kapj el, ha tudsz! című filmből

A cuki reklámban az EasyJet egyik pilótájának, Emily Revie-nek a kislánya alakítja a főszereplőt. Emily szinte a párját ritkítja a hivatásában: a világ diszkont légitársaságaiban ugyanis mindössze a pilóták 3%-a nő. „Kislányként alig mertem arról álmodni, hogy pilóta leszek. Jó lenne, ha ez megváltozna” – nyilatkozta a kapitány. 

Pontosan ezt szeretné elérni az EasyJet is, és úgy tűnik, nem haladnak rossz úton. Míg 2015-ben csak a pilótáik 6%-a volt nő, tavaly már 13%-ra ugrott ez az arány.

dailymail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top