Szabadidő

Több ezer közlekedési balesetet is megelőzhet az okoszebra

Egy szoftverfejlesztő cég megalkotta a XXI. század átkelőhelyét, amely figyel a telefonjukat babráló gyalogosokra, az autósokat viszont csak akkor állítja meg, amikor szükség van rá.

A londoni Umbrellium fejlesztői alkották meg a Starling Crossing nevű kereszteződés koncepcióját, amelynek lényege, hogy a mindenkori közlekedési viszonyokhoz igazodik.

„A gyalogos-átkelőhelyek nem sokat változtak a negyvenes évek óta, annak ellenére, hogy azóta már egészen máshogy élünk a városokban – magyarázta Usman Haque, az Umbrellium alapítója. – A telefonunkkal a kezünkben sétálunk, ez elvonja a figyelmünket, de ezenfelül is változott a viszonyunk a városokhoz, amelyekben élünk.”

Az elképzelés szerint az átkelőhelyeken nagy teherbírású műanyag panelekkel borítanák az úttestet és a járdát, amelyekbe LED-égőket építettek be. Az átkelőhelyeket vagy kereszteződéseket speciális kamerák figyelik, amelyek az autósok, biciklisek és a gyalogosok mozgásából képesek előre jelezni a haladási irányukat. Ha érzékelik, hogy egy jármű vagy egy gyalogos közeledik az átkelőhöz, a LED-ek segítségével megváltoztatják a zebrát.

A Starling Crossing intelligens átkelőhely a közlekedési viszonyokhoz igazodik (Fotó: Umbrellium)

Például, az éjszakai időszakban, amikor kisebb a gyalogosforgalom, a LED-ek egyszerűen lekapcsolódnak, így az autósok szabadon haladhatnak anélkül, hogy lassítaniuk kellene. Azonban a délutáni csúcsban, amikor sokan gyalogolnak hazafelé, a zebra akár a méretét is meg tudja növelni, hogy egyszerre többen haladhassanak át biztonságosan.

„Kora hajnalban például, amikor csak néhány ember jár az utcán, a zebra csak akkor jelenik meg, amikor valaki át akar kelni, és eltűnik, ahogy a gyalogos átért az úttesten – tette hozzá Haque. – Ezután az út »normál« útként funkcionál tovább, amíg a következő gyalogos meg nem érkezik.”

A már említett műanyag paneleket egy fémkeret fogja össze, hogy ne mozduljanak el az autók súlyától, emellett speciális felületkezeléssel oldják meg, hogy ne váljon csúszóssá esős időben.

„Olyan mintákat jelenítünk meg a LED-ek segítségével, amelyek fokozatosan jelennek meg, így senki nem lepődik meg tőlük – magyarázta a cég alapítója. – Ezek a jelzések a közúti felfestésekre emlékeztetnek, amelyeket mindenki ismer és megért.”

A cég a fejlesztéssel egyrészt a zebrákon elgázolt gyalogosok számát szeretné csökkenteni, ugyanakkor arra is megoldást szeretnének kínálni, hogy a telefonjukat nyomkodó emberek ne sétáljanak le a járdáról anélkül, hogy körülnéznének. Az Umbrellium egyelőre egy londoni tévéstúdió területén állította fel a Starling Crossing működő prototípusát, amellyel egyelőre az első „éles” teszteket végzik. Egyelőre nincs róla információ, hogy mikor jelenhetnek meg az első okoszebrák a városi forgalomban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top