Kirúgták a Disney-től minden idők legnagyobb meseillusztrátorát

Kay Nielsen koppenhágai születésű meseillusztrátor a századforduló környékén, az art nouveau időszakában kezdte karrierjét, majd a Disney alkalmazottjaként vonult vissza a negyvenes évek elején, szóval a lehető legjobb helyen volt a lehető legjobb időben. Kreatív csúcskorszaka éppen egybeesett a dekoratív illusztrációk legszebb éveivel (amiről már mi is többször írtunk), valamint a klasszikus tündérmesék és a nemzeti mítoszok újbóli felfutásával, majd beérkezett, középkorú alkotóként még belekóstolhatott az amerikai animáció aranykorába is, bár ez utóbbi kaland végül azért felemás eredménnyel zárult. Ez a két, talán nem is annyira különböző világ a művészetében is tetten érhető; képei egyszerre idézik mondjuk a szecessziós grafika egyik meghatározó alakja, Aubrey Beardsley burjánzó misztikumát és eleganciáját, illetve előlegezik meg a hollywoodi rajzfilmek bombasztikusságát. Persze az is lehet, hogy ez csak utólagos belemagyarázás, de Kay Nielsen ettől függetlenül is verhetetlen a műfajban, akár Andersen-mesékről, akár skandináv mitológiáról, akár az Ezeregyéjszaka történeteiről  van szó.

A színigazgató apától és színésznő anyától született Nielsen 1904-ben költözött Párizsba (hova máshova), hogy képzőművésznek tanuljon a tekintélyes Julian Akadémián és a Colarossin, ahol többek közt olyan évfolyamtársai voltak, mint Fényes Adolf vagy a Nyolcak festőcsoport későbbi alapítói, Czóbel Béla és Czigány Dezső. Sajátos, azonnal felismerhető stílusára a pezsgő francia művészi élet mellett éppúgy hatott az otthon megismert színházi világ, mint az egyre divatosabbá váló távol-keleti képzőművészet vagy a Párizsban akkoriban debütáló orosz balett fantasztikus kosztümjei és díszletei.

A párizsi tanulóéveket követően Londonba tette át a székhelyét, a nagy áttörést pedig a 1914-ben kiadott, Norvégiában gyűjtött népmeséket tartalmazó, tényleg egészen mágikus East of the Sun, West of the Moon hozta meg a számára, amelyben csak úgy hemzsegtek a fagyos széltől sápadt, jégszőke hercegek és hercegnők, boszorkányok, trollok, ogrék és más csodálatos lények, mint az Óriás, akinek a testében nem volt szív, és egymást érték a holdbéli skandináv tájak meg az elvarázsolt erdők. Ezzel a művel Nielsen egy csapásra a legnépszerűbb és legtöbbet foglalkoztatott meseillusztrátorok közé emelkedett, noha a siker nem minden esetben járt együtt az anyagi megbecsültséggel, mivel a szakmabeliek leginkább abból láthattak némi hasznot ekkoriban, ha a könyvbemutatókon sikerült pénzzé tenniük az eredeti műveiket. 

1930-ban jelent meg az utolsó könyve, a minimalista, art decós hatásokat mutató, máskülönben igen figyelemreméltó Red Magic, az évtized második felében pedig már ott is hagyta Európát, hogy feleségével Los Angelesben kezdjenek új életet. A dán színészfejedelem, Johannes Poulsen ajánlására került a Disney-hez, ahol a stúdió valaha készült talán legjobb egész estés rajzfilmje, a Fantázia munkálataiban vett részt; konkrétan ő készítette a vázlatrajzokat a Night On Bald Mountain (Éj a kopár hegyen) c. szegmenshez, a film egyik legemlékezetesebb és messze legkomorabb részéhez, valamint az ünnepélyes emelkedettségű Ave Mariához.

Dolgozott még a Kis hableányon is, de abból végül csak 1989-ben lett kész rajzfilm (igaz, akkor a Disney a már jó három évtizede halott Nielsent is feltüntette a stáblistán), és bár a vállalatnál nagyra tartották az idősödő meseillusztrátor munkásságát, az a fajta megközelítésmód, amit ő képviselt, időközben menthetetlenül kiment a divatból, úgyhogy 1941-ben elbocsátották. Innentől kezdve már nem sok babér termett számára: alkalmi munkákat vállalt, iskolákat és templomokat dekorált némi aprópénzért. 1957-ben, 71 éves korában hunyt el, ahogy mondani szokás, szegényen és elfeledve, életművét pedig csak a hetvenes években kezdték el újra felfedezni. 

Képek: Wikipedia