Szabadidő

Imádták Londonban a cigányprímásokkal játszó Fesztiválzenekart

A londoni Royal Albert Hallban 5500 ember előtt koncertezett a Budapesti Fesztiválzenekar. A műsor különlegessége az volt, hogy cigány vendégművészekkel egészültek ki a zenészek.

Augusztusban a Budapesti Fesztiválzenekar két koncerttel turnézta körbe Európát. Az egyiken Enescut, Bartókot és Mahlert játszottak, a másikon Brahms, Liszt és Sarasate műveit. Londonban, a BBC által rendezett Proms fesztiválon két egymást követő este mindkét műsort előadták. Az Index riportere a második estén volt ott, és imádta.

A Budapesti Fesztiválzenekart ez alkalomból cigány zenészek kísérték, mások mellett Lendvay Csócsi József és fia, Lendvay József. A koncert végén a beszámoló szerint a közönség hosszan bravózott és döngette a padlót a lábával, a szerző pedig azt írja, „szuper volt ezen az estén magyarnak lenni”.

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2016-ban a budapesti Vörösmarty téren (Forrás: MTI/Mohai Balázs)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top