Szabadidő

Áram és víz nélkül maradt a görög turistaparadicsom

Két napja nincs áram és víz Ídra szigetén.

Második napja nincs víz és áram a görögországi Ídra szigetén, amely a turisták egyik kedvelt üdülőhelye. Először az áramellátás szűnt meg, hétfőre pedig a vízszolgáltatásban is fennakadások keletkeztek – derül ki friss helyszíni jelentésekből.

A meghibásodások miatt a szokottnál jóval csendesebb a sziget; az éjszakai világítás hiánya az ilyenkor egyébként nyüzsgő utcákon is meglátszik, hiszen egyelőre csupán petróleum- és elemlámpák, illetve mobiltelefonok fényei világítanak.

Éjszaka hadihajók vittek vizet a szigetre – nyilatkozott Jórgosz Kukudakisz polgármester, aki azt is elmondta, hogy további két generátort várnak még, amelyek reményeik szerint már hétfőn megérkeznek Ídra kikötőjébe. Hozzátette, hogy reméli, a probléma gyorsan megoldódik, egyelőre azonban nem tudják biztosan, mi okozta a meghibásodást.

Ídra szigete egy víz alatti vezetéken át kapja az áramot, valószínűleg ez hibásodott meg. A görög közszolgálati rádió információja szerint látogatók százai a tervezettnél hamarabb elhagyták Ídrát.

A hatvanöt négyzetkilométeres sziget egyike Görögország népszerűbb turistaparadicsomainak. Ídra kevesebb mint hetven kilométerre fekszik Athéntól és kevesebb mint hét kilométerre a Peloponnészosz félszigettől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top