nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Kidobásra ítélt ócskaság vagy kortárs művészeti alkotás a videokazetta?

Kidobásra ítélt ócskaság vagy kortárs művészeti alkotás a videokazetta?

Egy lelkes blog szerint egyértelműen az utóbbi; mert mindegy, hogy a Kommandót vagy a Fellini-féle Satyricont vettük fel rá, csak a csomagolás az, ami igazán számít.
Szabó Sz. Csaba
Szabó Sz. Csaba
f Ajánlom

A végsőkig kitartó japán Funai Electric, az iparág utolsó mohikánja éppen két éve, 2016 nyarán jelentette be, hogy nem gyárt több VHS-lejátszót (vagy ahogy egy 90-es évek eleji Keravill-reklámban mondanák: képmagnót), és ezzel hivatalosan is eltemette az egykor oly népszerű, ám jó ideje már csak szomorú agóniára kárhoztatott formátumot. A hírt, mely szerint egy korszak végleg lezárult, sokan beletörődő nosztalgiával fogadták (és írtak is több tucat szép, retrospektív cikket, blogposztot és kommentet a témában), a többség viszont alighanem észre sem vette, hogy pont egy megrázó paradigmaváltás közepén vagyunk. Egyrészt nyilván azért, mert az a bizonyos korszak valójában már sokkal korábban, valamikor a nullás évek elején véget ért, másrészt meg azért, mert ettől még nem tűntek el varázsütésre a videomagnók, -kazetták és egyebek a világból (ez meglehetősen furcsa is lett volna), a rendületlen nyolcvanas, illetve a melléjük felsorakozott kilencvenes évek utáni nosztalgiának köszönhetően pedig a VHS roncsolt, zajos, DIY esztétikájának máig igen komoly, elkötelezett rajongótábora van világszerte. És ez bizonyára még sokáig így is marad.

Fotó: Joe Keegan/Twitter

Furcsa azonban, hogy amíg a VHS-en (vagy pláne: csak VHS-en) megjelent filmek elnyűtt borítóit oly nagy becsben tartja az internet, addig az üres gyári videokazetták csomagolásának dizánjára már korántsem irányul akkora figyelem. Ezt elégelte meg a Vault of VHS nevű blog gazdája, Matthew Jones, aki egy videodigitalizációval foglalkozó cég alkalmazottjaként a sokadik családi nyaralás és szalagavató archiválása közben döbbent rá arra, hogy micsoda páratlan, gondosan kidolgozott (retro)futurista, minimalista műremekek mennek át a keze alatt nap mint nap. Ez volt valamikor 2015-ben, és a lelkes művészetpártoló fiatalember azóta már több mint 400 különböző kazettatokot szkennelt be, illetve rakott fel a témának szentelt hiánypótló blogjára.

Bár pontos évszámok nincsenek, az nyilvánvaló, hogy a merítés elég széles, és felöleli a nagyjából ’79-től ’03-ig terjedő csúcskorszakot, amikor minden háztartás tele volt ilyenekkel (jó, nálunk csak a nyolcvanas évek legvégétől). A látvány pedig majd’ minden esetben szemkápráztató: elegáns, letisztult vonalak, tébolyultan pulzáló-világító gömbök, ezoterikus hi-tech piramisok, absztrakt sci-fi-tájképek, cyberpunkfantáziák és kortárs művészeti galériába illő alkotások vonulnak itt fel elképesztő változatosságban és természetesen a szivárvány minden színében. Ennél már talán csak a kilencvenes évekbeli matematika-tankönyvek borítói mutatták be hatásosabban azt a bizonyos sosem volt jövőt, melyben mindenféle pszichedelikus geometriai alakzatok lebegnek a végtelen, szédítő semmiben, de ez már legyen inkább egy következő cikk témája.

képek: Vault of VHS

Megosztás Facebookon