nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
25 éve járok a Szigetre, de már elveszett belőle a varázs

25 éve járok a Szigetre, de már elveszett belőle a varázs

Az ősidőkben kezdtem a Szigetre járni, amikor még a rockzenéről és a közösségről szólt az egész. A fél bagázs cigit meg piát tarhált, és csak az számított, hogy egy hétig szabadok voltunk.
Olga
Olga
f Ajánlom

Nem egyedül mentem, mindig nagy társasággal, egy egyesület kortárs drogprevenciós munkájában vettem részt, úgyhogy számomra nem csak arról szólt a Sziget, hogy hogyan rúgjunk be és tomboljunk a koncerteken. Vagyis az utóbbiról nagyon is szólt, mert amikor lejárt a műszak, akkor reggelig meg sem álltunk, ugráltunk a bömbölő zenére, és elfelejtettük, hogy van külvilág. Volt egyfajta romantikája az egésznek, úgy éreztük, értünk van ez a fesztivál, azért, hogy mi kiengedjük a gőzt, hogy legyen egy hét, amikor nem annyira érvényesek a társadalmi szabályok, amikor nem érdekel senkit, milyen ruha van rajtad, és hogy csóró vagy gazdag vagy.

Mind azért voltunk ott, hogy szabadon élvezzük a zenét és a közösséget, ami ezen a helyen összeverődött.

Azóta is járok a Szigetre, a gyerekeim megszületése után ugyan már csak egy-egy napra, de nem hagyom ki, mert ezt az érzést keresem azóta is. És eddig meg is kaptam, eddig szabadság- és közösségérzetem volt tőle, de idén ez valahogy elmaradt. Lehet, hogy én öregedtem meg, bár kétlem, mert lélekben ugyanolyan maradtam, ma is bemegyek ugrálni a koncerteken, és boldogan fekszem le a fűbe hallgatni a zenét. Inkább a közönség cserélődött ki annyira az utóbbi években, hogy már nincs meg az az összetartozás-érzés, amit annyira szerettem ebben a fesztiválban.

sziget fesztivál élmények

Fotó: Neményi Márton

Régen, ha leültem egy padra, akkor tuti biztos volt, hogy öt perc múlva vadidegenek csatlakoznak hozzám, és órákig bírtunk beszélgetni. Megváltottuk a világot, hülyéskedtünk, vitáztunk zenékről és politikáról. Imádtam. Rengeteg ismerősöm lett a Szigeten az ország minden részéről, akikkel hosszú évekig tartottuk a kapcsolatot, és ha máskor nem, hát a fesztiválon biztos találkoztunk minden évben. Hiányzik most már a Szigetről ez a fajta közvetlenség, hogy csak azért van közünk egymáshoz, mert mindketten ott vagyunk, ugyanazon a fesztiválon. Hiányzik belőle az a plusz, amitől más volt, mint egy sima koncert, amire bármikor elmehetek év közben. Az az érzés, amit csak az ismer, aki járt ott régen: hogy mindig mindenki szembejön, és ha elkiáltod magad a tömegben, hogy égető szükséged van egy sörre, akkor két perc múlva érkezik egy korsóval.

Az ilyen élmények meghatározóak voltak az én életemben, egy hétig tartozni valahova, amikor épp a legelveszettebb éveimet éltem kamaszkoromban.

Nem azért veszett ez el, mert túl sok a külföldi, hiszen jól emlékszem rá, hogy pár éve még simán leült mellénk egy francia csapat, és kézzel-lábbal megtárgyaltuk az élet nagy dolgait, utána pedig együtt mentünk el az aktuális koncertre, hogy úgy jöjjünk ki a végén a sok ugrálástól, mintha lezuhanyoztunk volna. Most ez nincs, és nagy kár érte, mert így nem tudom a saját gyerekeimnek megmutatni, mitől volt ez a fesztivál olyan különleges hely, miért ragaszkodtam hozzá annyira, hogy egész évben alig vártam, hogy újra ott legyek.

Most már csak koncertek sora, amire jó kimenni, mert szeretem a zenét, és az sem zavar, hogy nem ismerem a zenekarok felét. Annyira nem, hogy most már kifejezetten keresem azokat a színpadokat, ahol számomra teljesen idegen zenekarok játszanak, mert itt ismerek meg olyan új zenéket, amiket érdemes hallgatni. Úgyhogy a zene miatt járni fogok továbbra is a Szigetre, csak közben kicsit vérzik a szívem, hogy többé már nincs meg az a szabadság, társadalmon kívüliség és közösség, mint régen.

Megosztás Facebookon