nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Úszó-Eb: Elutasították az óvást, nem kap aranyérmet Rasovszky Kristóf

Úszó-Eb: Elutasították az óvást, nem kap aranyérmet Rasovszky Kristóf

Maradt ezüstérmes Rasovszky Kristóf a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében.
MTI
f Ajánlom

Elutasította a magyar csapat óvását az Európai Úszószövetség (LEN). A magyar szövetség azt követően óvott, hogy a veszprémi Rasovszky Kristóf, aki szerdán 5 kilométeren diadalmaskodott, csütörtökön úgy lett második, hogy a győztessel tizedre azonos idővel csapott célba.
    

Gellért Gábor szövetségi kapitány a helyszínen elmondta, nem az a gyakorlat, hogy a fellebbezéseknek helyet adnak. „Arra hivatkoztak, hogy megnézték a felvételeket minden irányból, és egyértelműen látszott számukra, hogy a holland versenyző érte el hamarabb a falat. Ezt az időmérő berendezés is érzékelte, hivatalosan tizedre mérnek eredményt, de az időmérő a századot is érzékeli, és a századbeli különbségek miatt sorolta be Kristófot a második helyre.
    
A Balaton Úszó Klub sportolójára a táv legvégén felzárkózott az olimpiai, világ-, illetve Európa-bajnoki címvédő Ferry Weertman, és a két úszó ránézésre egyszerre csapott célba. A célfotó alapján közölték, hogy hiába volt valamivel előrébb a veszprémi úszó, holland riválisa csapott egy „leheletnyivel” előbb a táblára, így megvédte címét.
    
A MÚSZ holtverseny kihirdetését kérte. Arra hivatkozott, hogy tavaly a budapesti világbajnokságon harmadik helyéért és 2016-ban a hoorni Eb-n az aranyéremért egyaránt a nők 10 kilométeres távján volt hasonló eset, és mindkétszer holtversenyt hirdettek.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]