Szabadidő

Gokartpálya és jégbarlang is várja az utasokat a világ legnagyobb luxushajóin

A főként a reklámokból, na meg a nyolcvanas évek Álomhajó című sorozatából ismert luxus-óceánjárók utasait tejben-vajban fürösztik. Mivel lehet azonban emelni a tétet, ha egyszer a minigolf és az úszómedence már-már szériafelszereltségnek számít ezeken a gigászi hajókon?

Az amerikai nyugdíjasok kedvelt elfoglaltsága, hogy befizetnek egy luxushajóra, amellyel körbejárják például a Karib-tenger legszebb szigeteit vagy a Mexikói-öböl számtalan festői üdülőhelyét. A hosszú utazás során persze valamivel el kell foglalják magukat, ráadásul ez az utazási forma ma már egyre népszerűbb a családok és a fiatalok körében is, nem véletlen, hogy az utazásokat szervező cégeknek alaposan fel kell kötniük az úszógumit, és olyan programokat kell kínálniuk, amelyek tényleg minden igényt kielégítenek. Lássuk, melyek a legmeghökkentőbb lehetőségek a luxus-óceánjárók fedélzetén.

Tengeralattjáró-kirándulás

A Crystal Cruises hajóin olyan, légkondicionált mini-tengeralattjárók várják az utasokat, amelyekkel akár 500 méteres mélységig is le lehet merülni. Természetesen az irányítás szakképzett pilóta kezében van, az utasok merülés közben a 360 fokos akrilüveg-kupolán keresztül gyönyörködhetnek a vízi élővilágban, vagy a fenéken heverő festői hajóroncsokban.

Nem csak a tengerre, hanem a tenger alá is elutazhatunk (Fotó: Crystal Cruises)

Egy koktél a bárban, amit robotok kevernek

A Royal Caribbean társaság több hajóján is létrehozták a Bionic Bar elnevezésű koktélbárokat, ahol a vendégek táblagépen keresztül adhatják le rendeléseiket, majd végignézhetik, ahogy két, karokkal felszerelt robot előállítja a finom italokat. Ráadásul a borravalóval sem kell bíbelődni az este végén.

A robotmixerek látványos show keretébenkészítik az italokat (Fotó: Royal Caribbean)

Unod a vizet? Adj gázt!

Akinek kissé lassú az óceánon haladó hajók tempója, egy picit felpörgetheti az adrenalintermelését a Norwegian Bliss fedélzetén. Ezen a hajón található ugyanis a világ legnagyobb úszó gokartpályája. A több mint 300 méter hosszú pályán több hajtűkanyar is van, egyszerre pedig akár tízen is száguldozhatnak rajta, elektromos gokartokban.

Mini Forma-1 a hullámok hátán (Fotó: Norwegian Cruise Line)

Jégbarlang a hajón

Nem meglepő módon az egyik skandináv társaság, a Viking hajóin hűsölhetnek az utasok a mesterséges jégbarlangokban – a jégszoba talán pontosabb kifejezés, de ezen nem veszünk össze – ahol még mesterséges hóesést is létre tudnak hozni. Aki túlzásba vitte a hideget, az a szomszédos helyiségekben berendezett szaunában és gőzfürdőben melegedhet fel, ha a trópusi napsütés nem lenne elég.

Itt hűsölhetnek a kánikulában vagy a szaunában felhevült utasok (Fotó: Viking)

Bringapálya, különleges biciklikkel

A Carnival Cruise Line Vista és Horizon nevű hajóin az is megtalálja a számítását, aki hajókázás közben sem szeretné nélkülözni a biciklizést. A SkyRide nevű attrakció ugyanis egy közel 250 méteres különleges pályával várja a sportolni vágyókat. A dologban az a trükk, hogy nem igazi bringákat kell hajtani, hanem furcsa alakú ülésekben ülve lehet pedálokkal hajtani a felfüggesztett kis „kabinokat”, ráadásul mindezt több mint 45 méterrel a tengerszint felett. A speciális „bringák” közel 30 kilométeres óránkénti sebességet is el tudnak érni.

Ejtőernyőzz biztonságban, a hullámok hátán!

Szintén a Royal Caribbean hajóin lehet kipróbálni a szabadesést, azonban ehhez sem előképzettségre, sem tandemugrásra nincs szükség, a beépített 7 méter magas szélcsatornában ugyanis bárki megtapasztalhatja, milyen érzés lehet kiugrani egy repülőgépből. Ehhez csupán egy gyors oktatáson kell részt venni és felvenni a helyszínen biztosított védőöltözetet, és már indulhat is a zuhanás!

„Ejtőernyőzés” közben lehet gyönyörködni a kilátásban (Fotó: Royal Caribbean)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top