nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
„A maga háza is felépült valahogy…” – konkrét emberkínzás, amit az építkezésekkel művelnek

„A maga háza is felépült valahogy…” – konkrét emberkínzás, amit az építkezésekkel művelnek

Budapest egy olyan részén lakom, amit ingatlanos nyelven valószínűleg a „dinamikusan fejlődő” jelzővel illetnének, ami a valóságban azt jelenti, hogy jelenleg épp három építkezést hallgatunk, túlzás nélkül reggeltől estig. Az építési vállalkozók pedig – tisztelet a kivételnek – magasról tesznek arra, hogy a környező épületekben emberek élnek, akik néha esetleg pihenni is szeretnének. Az egyszeri állampolgár pedig túl sokat nem tud tenni, még akkor sem, ha konkrét törvénysértés zajlik az ablaka alatt.
Horowitz Katalin
Horowitz Katalin
f Ajánlom

Nem bírom tovább. Sokáig szinte buddhai türelemmel viszonyultam a kalapáláshoz, fúráshoz, a betonpumpa zúgásához, na meg az építkezésen dolgozó munkások öblös hangon előadott kiabálásáig: Józsi! Ne oda tedd!, Bazmeg, te nekem ne mondd meg, hogy mit csináljak!, Köcsög gyerek lemegyek, szájbaverlek!, Gyere fel!, Gyere le!, Gyere fel!, Gyere le!. Azt hittem, az ehhez hasonló mondatok csak afféle verbális karikatúraként hangzanak el, mígnem a saját fülemmel hallottam a fenti szóváltást, az egyik épülőfélben lévő ház ötödik emeletének és földszintjének viszonylatában, olyan hangerővel, hogy még csukott ablakon is áthallatszott. 

Az építkezés nem pihen, pörögni kell, elvégre véget ér az eddigi adókedvezmények időszaka, így a beruházók, kivitelezők igyekeznek csúcsra járatni a termelést, hogy még időben elkészüljenek. Ezért nem ritkaság – elég csak a megfelelő kulcsszavakkal rákeresni, rengeteg szomorú példát találni, kerülettől, de az a gyanúm, hogy településtől is függetlenül – hogy már reggel 7 óra előtt nekiállnak rakodni, vascsöveket dobálni, a szorgalmasabb kollégák pedig bizony a kalapácsot és egyéb zajkeltő eszközöket is munkára fogják. 

Szép jó reggelt az egész szomszédságnak!

Ezzel csak egyetlen gond van: hogy tilos. Utánanéztem a lakóhelyem önkormányzatának a weboldalán, ahol az alábbi tájékoztatás szerepel. 

Környezeti zajt okozó építési, bontási, vagy ezekhez kapcsolódó szállítási és rakodási tevékenységet – az élet és vagyon megóvása, baleset és veszély elkerülésével végezett tevékenységek, illetve a közterületen, továbbá a munkahelyi terület besorolású és a közlekedési létesítmények elhelyezését szolgáló építési övezetekben végzett tevékenységek kivételével – munkanapokon csak 7 és 20 óra között, szombaton és jogszabály által pihenőnapnak minősített napokon 9 és 18 óra között szabad végezni. Vasárnap és ünnepnapokon ilyen tevékenységet végezni tilos.

Egyszer-kétszer kibírja az ember, de hónapokon keresztül lehetetlen

Ez egy elég konkrétan megfogalmazott rendelkezés, feketén-fehéren le van írva, hogy mikor szabad, és mikor nem szabad. Ehhez képest, amikor hétköznap 6.45-kor kalapálni kezdenek, az ember nem sokat tud tenni. Bár ebben a kerületben éppenséggel létezik egy úgynevezett zajügyelet, de őket csütörtök estétől vasárnap reggelig, 20.00 és 08.00 óra között lehet értesíteni, ha valami nem oké. Ha ez megtörtént, akkor kiszállnak a helyszínre és megmérik a zajszintet. Ha az előírt decibelérték alatt marad a zajongás, nem tehetnek semmit. Az ezen kívül eső időszakokban a közterület-felügyelet munkatársaihoz lehet fordulni, így is tettem, amikor legutóbb, hasonló időben már teljes fordulatszámon pörgött az építkezés. A hívásomat fogadó úr jegyezte az észrevételt, ám hozzátette, hogy mire ki tudnak szállni a helyszínre, már megkezdődik a legális időszak, így ők is legfeljebb csak figyelmeztetni tudják a renitens építőmestereket. Igaz, az inkriminált eset után 3 napig tartották magukat a 7 órás kezdéshez, ez azonban lássuk be, hogy édeskevés. 

Vasárnap építési tevékenységet végezni TILOS!

A cérna akkor szakadt el végleg, miután egy hetet otthon töltöttem betegségből kifolyólag. Mivel nyár van, ezért nyitott ablak és erkélyajtó mellett próbáltam lábadozni, ám hamar rájöttem, hogy gyakorlatilag guantanamói kínzásban részesülök éppen, az egész napos zaj ugyanis már rövid távon is kibírhatatlan. Persze ezzel sok mindent nem lehet csinálni, elvégre a törvény világosan kimondja, hogy nap közben szabad a vásár, ami a zajszennyezést illeti.

Aki otthon dolgozik vagy épp beteg, az így járt

Előre vártam a hétvégét, azon belül is a vasárnapot, hogy végre nagyjából teljes csendben ki tudjam pihenni a betegséget, illetve a már hónapokban mérhető, pihentető alvás hiányát, elvégre úgy nehéz kipihenten ébredni, ha madárcsicsergés helyett a teherautó platójáról lehajigált betonvasak csilingelésére kell ébredni minden nap. Csend helyett azonban a szokásos építkezési zajokra ébredtem.

Karikás, tikkelő szemekkel lesétáltam az építkezésre, ahol, mivel az ott ténfergő munkásoktól nem kaptam érdemi felvilágosítást, feltárcsáztam a telek kerítésére kifüggesztett táblán látható telefonszámot, amely a felirat szerint a beruházóé. Röviden vázoltam a helyzetet és kértem, hogy a környékbeli lakókra való tekintettel függesszék fel a vasárnapi munkavégzést, már csak azért is, mert a törvények, illetve önkormányzati rendeletek ezt írják elő. Bár a beruházó eleinte segítőkésznek mutatkozott – többek között elismerte, hogy teljes mértékben az ő felelőssége, ami az építkezésen zajlik – a beszélgetés egy idő után furcsa irányt vett.

Pihenni szeretnél hétvégén? Hát nem fogsz!

Először annyit mondott, hogy beszéljek az építésvezetőjével, akinek megadta a számát. Mivel még viszonylag kómás voltam a nem egészen így tervezett ébresztő miatt, először nem kérdeztem vissza, hogy mégis miért nekem kéne az ő alkalmazottjával beszélgetnem, így a hívás megtörtént. Az építésvezető megkérdőjelezhető stílusban közölte, hogy egyébként rosszul tudom, mert a vasárnapi munkavégzés tilalma csak „piros betűs ünnepekre” vonatkozik. Hiába mondtam neki, sőt küldtem át neki üzenetben a fent idézett sorokat, nem igazán sikerült dűlőre jutnunk, sőt amikor megemlítettem, hogy a hatóságokat is be lehet vonni a buliba, ha nagyon szeretnék, akkor egészen konkrétan ki lettem röhögve. Akkor pedig már én is kínomban nevettem el magam, amikor az építésvezető hozzátette, hogy

tudja azért kell sietnünk, mert jövő héten jönnek bontani a darut és addigra mindent be kell fejeznünk.

Ez mégis miféle érv?!? Tetszettek volna úgy tervezni az építkezést, hogy azt a törvények betartásával lehessen időre befejezni. Ezután ismét visszahívtam a beruházót, hogy nem igazán sikerült a beosztottjával rendezni a helyzetet, szóval talán szíveskedjen tenni valamit a helyzet megoldása érdekében. Ekkor már ő sem volt annyira szívélyes mint először, eddigre viszont már sikerült felébrednem, az alább idézett mondatokkal ugyanis jobban sikerült felpumpálni a vérnyomásomat, mint egy tripla ristrettóval. 

Először azzal próbálkozott ugyanis ez a derék ember, hogy

tudja maga, hogy milyen nehéz manapság ilyen szorgalmas embereket találni, akik VASÁRNAP IS HAJLANDÓAK DOLGOZNI?

Miután erre azt válaszoltam, hogy ez elég baj, mert, ahogy már korábban említettem az ilyen jellegű vasárnapi munkavégzés bizony tilos, a beruházó az érzelmi zsarolás fegyveréhez nyúlt.

tehát akkor maga sajnálja ezektől az emberektől és a családjaiktól azt a pénzt, amit itt megkeresnek?!

Nem, egyáltalán nem sajnálom  tőlük, inkább őket magukat sajnálom, mivel egy akkora sóher szemétládának dolgoznak, aki inkább hétvégén is dolgoztatja a munkásait, mint hogy úgy tervezné az építkezéseit, hogy azokat törvényes keretek között lehessen befejezni határidőre. 

Ennek hatására a beruházó a mai közbeszédben egyre sajnálatosabb módon elharapózó whataboutism módszerével reagált:

Mit gondol, a maga házát hogyan építették fel?!?

Őszintén? Fogalmam sincs, noha valahol a szívem mélyén szeretném remélni, hogy a törvények betartásával. Ennek azonban semmi köze a mostani esethez, amikor épp szem- és fültanúja vagyok a törvény (vagy önkormányzati rendelet) megsértésének. Vagyis, attól, mert egy építési vállalkozó korábban esetleg nem tartotta be a törvényt, még senkit sem hatalmaz fel rá, hogy ugyanúgy figyelmen kívül hagyja a szabályokat és előírásokat. 

Ezen a ponton valószínűleg elfogyott a puskapor, már ha a fentiekhez hasonló betonszilárd érvelést annak tekintjük és elhangzott a beszélgetés egyszerre legfelháborítóbb és legröhejesebb válasza:

jó-jó, de tudja az építőiparban ez a SZOKÁSJOG.

Ízlelgessük ezt a szót, amelynek hallatán kevésbé határozott emberek bizonyára visszavonulót fújnak. Szokásjog. Egy összetett szó, amelyben fájóan ölt testet sok minden, amivel baj van napjaink Magyarországán. Éppen ezért visszakérdeztem, hogy mégis mit jelent ez a kifejezés, illetve mennyiben ad ez választ a fentiekben már többször említett szabálysértésekre. Itt jegyezném meg, hogy a szokásjognak nevezett fogalmat az angolszász jogrendszer használja, olyan esetekre, amikor a jogszabályok az alapelveket fektetik le, nem részletesen szabályoznak. Ugye ez ebben az esetben nem így van, meglehetősen egyértelműen ki van ugyanis mondva, hogy mit mikor szabad, illetve nem szabad. 

Ahogy sejteni lehet, értelmezhető válasz ez esetben sem érkezett, helyette annyit mondott a beruházó, hogy ő lassan letenné a telefont, mert már nem igazán van mondandója a továbbiakra nézve. A történet jelenleg itt tart, az építkezések közelében lakók pedig sokkal többet nem tudnak tenni, tűrnek, idegeskednek, esetleg a közterület-felügyeletnél vagy a zajügyeletnél jelzik a problémát, majd reménykednek benne, hogy legalább egy kicsi hatása lesz a nagy állampolgári öntudatnak. 

Egy olyan világról álmodom – azaz álmodnék, ha hagynának –, ahol nem kell keserű szájízzel telefonálgatni, ahol más emberek megélhetése nem attól függ, hogy hányszor hajlandók az egyébként törvényellenes vasárnapi munkanapokon keccsölni és ahol egyáltalán, egy építkezési vállalkozónak eszébe sem jut, hogy hasonló módszerekkel, okosba’ megoldja, hogy beférjen a határidőbe.

Egy olyan világról, ahol békében – és csendben – tudunk élni egymás mellett.

Megosztás Facebookon