nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
100 éve foglalta el New Yorkot a paranoiás szupermodell

100 éve foglalta el New Yorkot a paranoiás szupermodell

Audrey Munsonról fénykorában több szobor készült, mint egy antik istennőről, de a divat gyors változása és mentális betegsége miatt karrierje egy évtizedig sem tartott.
Szabó Sz. Csaba
Szabó Sz. Csaba
f Ajánlom

Érdekes kérdés, hogy ki lehetett az első igazi szupermodell: maga a kifejezés igazán csak a nyolcvanas-kilencvenes években jött használatba, de ha egy kicsit megerőltetjük magunkat, néhány merész ugrással akár az i.e. 4. században élt hetéráig, Phrünéig is eljuthatunk, aki több nyilvános és rendszerint igen nagy sikert arató meztelenkedésével írta be magát a történelembe, egyébként pedig valószínűleg róla mintázták az antik világ egyik legerotikusabb és legismertebb alkotását, a Knidoszi Aphrodité eredetijét is, amely teljesítménnyel tényleg lehetetlen versenyezni. Persze ha a mai értelemben vett szupermodellek közvetlen elődeit keressük, úgy bőven elég csak a századforduló környékéig visszamennünk, mondjuk Audrey Munsonig, aki már a múlt század tízes éveiben bemutatta, hogy milyen az, amikor valakit rövid idő alatt a csúcsra járat, majd ugyanakkora lendülettel félre is dob a szórakoztatóipar (eláruljuk: nem jó).

Audrey Munson (fotó: articulateshow.org)

Bár Audrey Munson csillogásban és nyomorúságban egyaránt bővelkedő, hosszú évtizedekre elfelejtett története csak két éve kapott újra nagyobb nyilvánosságot (akkor jelent meg James Bone életrajzi könyve, az igen kifejező című A szépség átka – az első amerikai szupermodell, Audrey Munson botrányos és tragikus élete), alakja közben mindvégig ott volt az emberek orra előtt, legalábbis New Yorkban és az Egyesült Államok számos nagyvárosában egészen biztosan; és nem csak metaforikusan, hanem tényleg szó szerint, teljes valójában ott van máig, a köztereken és a múzeumokban egyaránt.

Brooklyn and Manhattan (fotó: Brooklyn Museum of Art)

Audrey Munsont 1909-ben, 17 éves korában cipelte magával az anyja New Yorkba, hogy ott kóristalányként vagy színésznőként fusson be gyümölcsöző karriert (persze az, hogy karrier, itt nem feltétlenül valami nagy művészi teljesítményt és pazar főszerepek sorát jelentette, hanem inkább egy vagy több idősebb, jómódú pártfogót). A céltudatos anya terve egyébként nem tűnhetett egészen reménytelennek, hisz Audrey sudár volt, hófehér bőrű, szabályos arcú, és feltűnően szép, mint egy görög márványszobor. Pályafutása elején ugyan még valóban játszogatott a Broadway-n, az igazi fordulópontot az jelentette, amikor egyszer vásárlás közben leszólította a korszak egyik ismert fotóművésze, Felix Benedict Herzog, aki néhány képet szeretett volna készíteni róla.

Memory (fotó: MET)

Audrey olyan ösztönös tehetséggel és felszabadultan viselkedett a fényképezőgép előtt, hogy hamarosan már kézről kézre járt a New York-i művészvilágban, mint afféle vándorkupa. Ha valami parkba, épületre, emlékműre vagy bárhová éppen kellett (és mivel egymást érték az építkezések, mindig kellett) egy szép, ízléses neoklasszikus szobor egy félig vagy teljesen meztelen fiatal lányról, hát egészen biztosan Audrey-t, vagy ahogy néhány évvel később nevezték: Miss Manhattant hívták, aki minden gond nélkül dobta le a ruháját és pózolt kifogástalanul napokon, heteken keresztül a város különböző rangos stúdióiban. És nemcsak New Yorkot borították el a másai: az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításra készült műalkotások közül például csaknem húsz különbözőhöz állt modellt. Ha még pár évtizedig kitart a karrierje, előbb-utóbb talán az útjelző táblákat is lecserélték volna Audrey-szobrokra.

Mourning Victory (fotó: Wikipedia)

1916-ban Kaliforniába költözött, ahol megpróbálkozott a filmezéssel is. Bár rövid idő alatt három egészen sikeres moziban is szerepelt, a kis kiruccanás mégsem egészen úgy sült el, ahogy eredetileg tervezte, mivel a producerek nem színésznői bravúrokat óhajtottak látni tőle, hanem inkább csak folyamatos meztelenkedést. New Yorkba visszatérve még egy ideig Miss Manhattan hálás szerepét alakította a felső tízezer fényes estélyein, de aztán egy furcsa eset gyorsan lezárta ezt a korszakot is: Audrey valamilyen okból a fejébe vette, hogy Hermann Oelrichs Jr., Amerika leggazdagabb agglegénye (akivel talán valami rövid szerelmi kalandba is keveredett) összeesküvést szőtt ellene Németországgal (!), hogy tönkretegyék a filmes karrierjét, és ezt az elméletét egy hosszú és dühös levélben tudatta is a külügyminisztériummal. Hát, ezután valószínűleg már nem hívták olyan szívesen azokra a bizonyos partikra.

The Setting Sun (fotó: Wikipedia)

Bár ez még egy humoros epizód ahhoz képest, ami 1920-ban történt: Dr. Walter Wilkins, a köztiszteletben álló orvos és egyúttal Audrey főbérlője olyan szenvedélyesen beleszeretett a lányba, hogy egy nap megölte a feleségét, aki bizonyára komoly akadályokat gördített volna a boldogságuk útjába. A férfit villamosszék általi halálra ítélték, és még a kivégzése előtt felakasztotta magát a cellájában, míg a gyanúba keveredett Audrey végül nagy nehezen tisztázta magát, de nyilván megrázták az események. Ahogy az is, hogy 1920 után már nem nagyon kapott munkát, mivel az új évtized beköszöntével drámaian megcsappant az érdeklődés a míves neoklasszicista szobrok iránt.

Isidor és Ida Straus emlékműve (fotó: Wikipedia)

Bár beesett még egy filmszerep, a saját életét (részben a saját, önéletrajzi témájú novellái alapján) feldolgozó Heedless Moths, ez már nem robbant olyan nagyot, ráadásul a producer fizetés helyett egy érvénytelen csekkel szúrta ki a szemét, egy Broadway-darabból pedig azért rúgták ki, mert visszautasította valamelyik befolyásos színházi vezető közeledését. Ekkoriban már konyhai eszközökkel házaló anyja tartotta el a mentálisan is egyre kétségbeejtőbb állapotba került, egyszer még az öngyilkossággal is megpróbálkozó nőt, aki paranoiásan rettegett valamiféle homályos zsidó világ-összeesküvéstől, és Audrey Meri Munson-Monson bárónőnek szólíttatta magát. 1931-ben elhatalmasodó skizofréniája miatt anyja elmegyógyintézetbe záratta, és ott is töltötte életének következő 65 évét. 1996-ben halt meg, 104 éves korában.

Emlékét csak New Yorkban (a városban, nem az államban) 15 darab köztéri és múzeumi szobor őrzi, amiket például ezen az oldalon lehet megnézni. Hogy az egész Egyesült Államokban összesen mennyi van, azt meg sem merjük tippelni.

Megosztás Facebookon