Szabadidő

Kétezer éves múmialét inna egy életunt férfi

A sokat hangoztatott közhely szerint a világ megérett a pusztulásra. A brit Innes McKendrick pedig nem tesz sokat ennek megcáfolására. Mi szóltunk!

Óriási régészeti szenzációként számoltak be idén nyáron egy felfedezésről, amikor Egyiptomban, egészen pontosan Alexandriában egy fekete gránitból készült szarkofágra bukkantak egy ásatáson.

Bár a vonatkozó filmek – egészen pontosan a Múmia-trilógia – rajongói igyekeztek óva inteni attól, hogy bárki is megbolygassa a koporsót, az egyiptomi régészeti minisztérium illetékesei nem sokat foglalkoztak az efféle károgással, és egy lendületes mozdulattal felpattintották a gránitszarkofág tetejét.

Azaz pattintották volna, mert amikor néhány centire megemelték a koporsó tetejét, olyan orrfacsaró bűz árasztotta el a helyiséget, hogy a szakértőknek több mint egy óra hosszáig vissza kellett vonulniuk, amíg a szag valamelyest ki nem szellőzött.

„Felnyitottuk a szarkofágot, és hálistennek a világba azóta sem érkeztek meg a gonosz erők – nyilatkozta a Vice-nak Musztafa Waziri, az egyiptomi régészeti tanács főtitkára, aki, úgy látszik, maga is látta az említett filmeket. – Elsőként én dugtam be a fejemet a koporsóba, most pedig itt állok önök előtt, és semmi bajom.”

A szarkofág tartalma egyébként távolról sem volt olyan izgalmas, mint azt egy, az ókori egyiptomi birodalom idejéből származó fekete gránitládától elvárná az ember. A régészek három egykori katona maradványaira bukkantak, a csontvázak pedig különös, rozsdabarna vízben áztak. Mint később kiderült, ez egyébként szennyvíz volt, ami valahonnan be tudott szivárogni a sírkamrába.

Eddig meglehetősen hétköznapi történetről van szó – már amennyiben több ezer éves csontvázak meglelése hétköznapinak számít. Ezen a ponton azonban megjelent a brit Innes McKendrick, aki egyszemélyes bizonyítéka annak, hogy az emberiségnek kissé talán sikerült túltolnia a civilizációs biciklit.

McKendrick ugyanis nemcsak egyszerűen javaslatot tett, hanem a Change.org weboldalon petíciót kezdeményezett annak érdekében, hogy a szarkofágban felgyűlt barna löttyöt megkóstolhassa. Sőt, egészen konkrét elképzelései szerint szénsavval dúsítaná a trutymót, és energiaitalként dobná piacra.

Van az a pillanat, amikor elfogynak a szavak

Persze valószínűleg csupán némi iróniával nyakon öntött viccelődésről van szó, McKendrick ugyanis Egyiptom csontvázkirályainak címezte a petíciót, amelyben azt írta: „Meg kell innunk az elátkozott szarkofágban található folyadékot, valamilyen szénsavas energiaital formájában, hogy magunkba szívhassuk annak varázslatős erőit, és végre meghalhassunk.”

Egy ilyen prémium őrültségre már a brit bulvársajtó is felfigyel, így nem véletlen, hogy a Metro című napilap meginterjúvolta a férfit.

„Egy ragyogóbb, optimistább jövő érkezhetne el, amelyben a Földet apró cafatokra szaggatják a haragvó, halhatatlan egyiptomi istenek kezei – mondta a férfi, akivel kapcsolatban nem lennénk meglepve, ha hiánya már feltűnt volna valamelyik brit mentális egészséggel foglalkozó intézmény ápolóinak. – Meggyőződésem, hogy ha a fekete szarkofágból származó elátkozott vöröses folyadékból koffeintartalmú energiaitalt készítenénk, nemcsak a túlvilági erőkhöz férhetnénk hozzá, de egy olyan tömegterméket is előállíthatnánk, amely jól néz ki, és finom. Úgy gondolom, hasonló íze lenne, mint bármelyik másik, csontvázakból előállított üdítőitalnak, amelyeket a legjobb szupermarketekben kapni manapság. Ezekkel csupán annyi a probléma, hogy eddig nem sikerült előidézniük a világvégét, végromlásba taszajtva a bolygónkat és a civilizációnkat. Nagy reményeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a csontvázakból készített itallal végre elérkezhet az örök kárhozat időszaka, amelyért az aláírásgyűjtő kampánnyal szeretnénk küzdeni.”

Haverok, buli, kétezer éves múmialé!

Az élelmes külföldi újságírók már fantázianevet is találtak az italnak, a szarkofág angol megfelelőjéből (sarcophagus) képzett SarcophaJuice formájában.

Azt még az NLCafé szerkesztőségében sem tudjuk pontosan, hogy a fenti hírre mi szüksége volt a világnak, mindenesetre drukkolunk, hogy McKendricket lehetőleg ne engedjék mostanság semmilyen régészeti feltárás közelébe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top