Szabadidő

Visszatér a kilencvenes évek egyik ikonikus tévésorozata

A szereplők lecserélődnek, az eredeti sorozat megálmodója azonban jelenlétével szavatolja majd a megszokott minőséget.

Joss Whedon ma már Hollywood egyik megkerülhetetlen intézménye, producer és rendező, karrierjét azonban forgatókönyvíróként kezdte. A kilencvenes évek elején olyan sorozatok epizódjain dolgozott, mint a Roseanne vagy a Parenthood, míg végül megírta az 1992-es horrorvígjáték, a Buffy, a vámpírok réme forgatókönyvét.

Bár a filmben olyan nevek szerepeltek, mint Kristy Swanson, Donald Sutherland és a Beverly Hills 90210-nek köszönhetően épp a csúcson járó Luke Perry, a mozik pénztárainál nem aratott túl nagy sikert az alkotás.

Whedont azonban nem olyan fából faragták, hogy egykönnyen feladja – az egy évad után elkaszált, azóta kultstátuszba emelkedett sci-fi-sorozatért, a Firefly-ért is keményen küzdött –, ezért 1997-re összehozta a Buffy, a vámpírok réme című sorozatot, a szárnyait bontogató Sarah Michelle Gellarral a főszerepben.

Sarah Michelle Gellar és David Boreanaz sokat köszönhet a Buffy, a vámpírok réme című sorozatnak (Fotó: Getty Images)

Ebben a változatban már jóval nagyobb sikere volt a vérszívók ellen küzdő tinédzserlány kalandjainak, olyannyira, hogy a sorozat epizódjai egészen 2003-ig készültek. A szereplők közül Alyson Hannigan, Charisma Carpenter és David Boreanaz karrierjének is hatalmas lökést adott a szerepük.

A felújított Buffyról egyelőre sok mindent nem lehet tudni, csak annyit, hogy a Fox gyártásában készül majd, és hogy a címszerepet ezúttal egy színes bőrű színésznőre bízzák. A legfőbb teendőket ellátó úgynevezett showrunner Monica Owusu-Breen lesz majd, Joss Whedon pedig executive producerként vesz részt a projektben. Arról egyelőre nincs információ, hogy az eredeti szereplők közül bárki is megjelenne a remake-sorozatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top