Szabadidő

Drónokkal védenék az őzgidákat

Kaszálás előtt hőkamerákkal kutatnák át a réteket.

Drónos őzmentő rendszert fejlesztett ki a felső-bajorországi Geo Konzept nevű vállalat és a Bajor Vadász Egyesület – írja az AgroTrend. A rendszer célja, hogy megmentse az őzgidákat a kaszálógépektől, egyben segítse a mezőgazdasági termelők munkáját.

A rendszer lényege, hogy hőérzékelő kamerákkal felszerelt drónokkal kutatják majd át a réteket a kaszálás előtt, így könnyen és gyorsan kiszúrják majd a fűben rejtőző állatokat.

Ez is érdekelhet Megnézem

A rendszer alap- és „pro” változatban is elérhető lesz. Az alapváltozat esetében egy személy irányítja majd az eszközt, ő figyeli majd az élő infravörös képet, egy másik személy pedig odamegy majd, ahol feltételezhetően az őzgida található. A „pro” változat néhány perc alatt az egész rétet átkutatja, a gazdák pedig automatikusan megkapják a koordinátákat.

Nagy kihívás volt a piacképes termék kifejlesztése, viszont nagyon jó, hogy most segíthetünk őzgidák megmentésében

– mondta a rendszerről Thomas Muhr, a Geo Konzept GmbH ügyvezető igazgatója.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top