Szabadidő

Kiszabadult a jaguár, hat állatot megölt az állatkertben

Alpakákat, rókát és emut ölt meg, több állatot pedig megsebesített az a 3 éves jaguár, amelyik kijutott a kifutójából a New Orleans-i állatkertben.

Egy jaguár kiszabadult a kifutójából, és megölt hat állatot a New Orleans-i Audubon Állatkertben. Az eset helyi idő szerint szombaton reggel 7 óra után történt, az állatkert aznap nem nyitott ki.

Emberek nem sérültek meg az incidensben, a 3 éves jaguárt egy órán belül sikerült elkábítani, és visszavinni a helyére. A nagymacska azonban megölt négy alpakát, egy rókát és egy emut. Emellett megsebesített egy alpakát és két rókát.

Az állatkert vezetője azt mondta, nem fogják elaltatni a jaguárt, hiszen az állat csak azt tette, amit egy jaguárnak tennie kell.

Az állatkert kivizsgálja, hogy pontosan mi történt, egyelőre úgy tűnik, a jaguár lakhelyének tetejével lehetett gond.

(NBC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top