Szabadidő

Mostantól szavazhatsz az Év fájára

A voksolás hétfőn indult, október 8-ig lehet leadni a szavazatokat az Év fája weboldalán.

A szavazásra 35 fát jelöltek, ebből végül tizenkettő került be a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrijének értékelése alapján. 

A jelöltek között szerepelnek a Rómain álló fák, a nagykovácsi templomkert hársfája, a pécsi Havi-hegy mandulafája, a kamuti tudás fája, a zalai öreg hárs, a zuglói mezős fák, a békéscsabai égig érő gerlai vackor, a ceglédberceli falu fája, a kimlei hárs, a Mária utcai mesefa és a pogányi Zsályaligetben álló mesebeli galagonya. 

A pogányi Zsályaliget mesebeli galagonyája is a versenyzők között. (Fotó: Ökotárs Alapítvány)

Az Év fája címet az Ökotárs Alapítvány által létrehozott Az év fája weboldalon keresztül leadott szavazatok alapján választják majd ki. 

A zsűri odaítéli a Hős fa címet is, ez annak a fának jár majd, amelynek veszélyben van az élőhelye. Emellett az Országos Erdészeti Egyesület különdíjat is kioszt saját választottjának. Az eredményeket november elején teszik majd közzé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top