Szabadidő

Így még nem tettek keresztbe a mentőknek

Eltorlaszolta az egyik mentőállomás bejáratát egy ételkihordással foglalkozó vállalkozó, aki kisbuszával parkolt a kivonuló mentők útjába.

„Öt perc alatt végzek” – mondta a fehér furgonjával a mentőkijárat elé parkoló vállalkozó, majd bizonyítva, hogy nem a levegőbe beszél, fürgén kipakolta a rozsdarágta autóból az ételhordókat is a mentőállomás előtt futó járdára. „Ennyi türelemmel igazán lehetnének a mentősök is” – vetette oda foghegyről a biztonsági őrnek, aki előjött az épületből az úttorlaszt látva.

A fenti történetet nem a képzelet szülte, hanem ma történt az egyik fővárosi mentőállomás előtt. Az esetről Facebook-oldalán számolt be az Országos Mentőszolgálat.

Szerencsére az állomás két rohamkocsiját nem riasztották abban a pár percben, amíg az épület biztonsági őre meggyőzte a sofőrt, találjon más helyet a pakolásra. Sőt, az akadály gyors elhárításában partnerek voltak a szemben levő iskola tanulói is, akik azonnal megragadták a dobozokat, és elhordták az útról.

Még épp időben, mert az állomás felszabadítása után szinte azonnal gyermekgázoláshoz riasztották a mentőket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top