Szabadidő

Németország legrangosabb irodalmi díját kapja a magyar születésű írónő

Sorra halmozza az elismeréseket Terézia Mora magyar származású írónő, aki hamarosan a Georg Büchner német irodalmi díjat veheti majd át. Morát szombaton tüntették ki legutoljára, akkor Bad Gandersheim város női alkotóknak járó Roswitha irodalmi díját kapta meg.

Terézia Mora (Móra Terézia) német–magyar író kapja 2018-ban a Georg Büchner német irodalmi díjat – jelentették be kedden Darmstadtban. Az 50 ezer euróval (16,4 millió forint) járó elismerés a legjelentősebb német irodalmi díj, amelyet 1951 óta oszt ki a darmstadti Német Nyelvi és Irodalmi Akadémia. Korábban a német nyelvű írók közül Günter Grass, Heinrich  Böll és Elfriede Jelinek is megkapta az elismerést.

Terézia Mora 1971. február 5-én született Sopronban, 1990-ben költözött Berlinbe, ahol a Humboldt Egyetemen hungarológiát és színháztudományt tanult, a Filmművészeti Főiskolán (DFFB) pedig forgatókönyvírói végzettséget szerzett.

Terézia Mora magyar származású német író – Forrás: MTI/EPA/Arne Dedert

Az írónő első, Különös anyag című regénye 1999-ben jelent meg, megkapta érte az egyik legfontosabb német irodalmi elismerést, az Ingeborg Bachmann-díjat. 2013-ban neki ítélték a Német Könyvdíjat A szörnyeteg című regényéért, szombaton pedig a női alkotóknak járó Roswitha irodalmi díjjal gazdagodott.

Műfordítói munkássága is ismert, elsősorban Esterházy Péter több német nyelvű kötete révén, de fordított már többek között Parti Nagy Lajostól és Örkény Istvántól is műveket németre.

„Regényeiben és elbeszéléseiben Terézia Mora a hazátlanoknak, a kitaszítottaknak, a kétes egzisztenciáknak szenteli figyelmét, ezzel közvetlenül, fájdalmat okozva ér korunk idegszálaihoz” – indokolta döntését a Georg Büchner német irodalmi díjat odaítélő zsűri.

Mora kíméletlenül méri fel „a nagyvárosi nomádok elveszettségét, a belső és külső idegenség szakadékait”, ezt képekkel és feszültségekkel telített nyelven, szuggesztíven és erőteljesen teszi, ironikus hangsúlyokkal, finom utalásokkal, analitikus pontossággal – áll az indoklásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top