Szabadidő

Alaposan átalakul a Google Térkép, mutatjuk, mi várható

A keresőóriás térképszolgáltatásának megújulását a Google májusi fejlesztői konferenciáján jelentették be, akkor azonban még úgy tűnt, egy darabig várni kell az új változatra. Nemrég azonban kiderült, hogy már rengeteg felhasználó számára elérhető az új verzió.

A keresőcég a májusi Google I/O fejlesztői konferencián (ahol többek között az emberre megtévesztésig hasonlító telefonáló mesterséges intelligenciát is bemutatták) adta hírül, hogy komolyabb átrendezés várható a Google Maps kezelőfelületén. Egy-két apróbb változás meg is jelent a térképen, nemrég azonban az Android Police értesüléseiből kiderült, hogy a Google megkezdte a felület teljes cseréjét, sőt már egyre több felhasználó találkozhat a megújult Google Mapsszel.

Ami első ránézésre is feltűnik, hogy az új, úgynevezett Material dizájnnal átalakított térkép sokkal világosabb, mint a korábbi változat, több benne a fehér. Emellett a gombok és a keresőmező sarkait lekerekítették, emellett jó pár ikont is lecseréltek letisztultabb, minimalistább változatra.

Ami a funkciókat illeti, a navigációhoz használt felület lényegét tekintve keveset változott, mint ahogy a tömegközlekedést segítő funkciókhoz sem nyúltak hozzá érdemben. Ami viszont nagy újdonság, az az úgynevezett Felfedezés (Explore) menüben keresendő.

A Google Térkép alapvető funkciói keveset változtak, a dizájn lett korszerűbb (Fotó: Android Police)

A felhasználó helyzetéhez közeli helyek ajánlója kényelmesebb és áttekinthetőbb lett, a térképre „ráhúzható” extra réteg tetején mindjárt négy, a Google jellegzetes színeiben pompázó kerek ikonnal találkozunk, amelyek éttermeket, kávézókat, látnivalókat és további lehetőségeket kínálnak. Ezek közül az első és az utolsó a legérdekesebb, a másik kettő gyakorlatilag a legnépszerűbb, legközelebbi és legjobb értékeléseket szerzett helyeket ajánlja.

Az utolsó, Egyéb menüpontra kattintva azonban szűkíthetjük, hogy pontosan mire vagyunk kíváncsiak, a parkoktól a múzeumokon, élő zenén, edzőtermeken át a különféle vásárlási lehetőségekig (a zöldségestől az autószalonig bezárólag).

Az Explore menüben viszont érdemes kalandozni (Fotó: Android Police)

Ami pedig a vendéglátóhelyeket, egészen pontosan az éttermeket illeti, a Google egy úgynevezett Ínyenclistát (Foodie list) ajánl a figyelmünkbe, amelynek helyezettjeit a látogatások és a legfrissebb értékelések alapján állítja össze, hetenként frissítve a helyezetteket. A lista tetején kategóriákra bontva szűrhetünk különböző adottságú helyekre, a randihelyszínektől az olcsó ételeket kínáló éttermeken át a sportbárokig. Emellett további hasonló listákat is elérhetünk majd, amelyek például a közelünkben rendezett eseményekre hívják fel a figyelmet. A különböző listákra fel is lehet iratkozni, hogy a frissítésekről mindig időben értesüljünk. Természetesen a különféle szűrési lehetőségekkel kedvünk és érdeklődésünk szerint szűkíthetjük a találatokat, amíg meg nem találjuk a nekünk valót. Emellett, várható egy személyre szabott ajánlásokat és értékeléseket bemutató fül, amely a képernyő alján jelenik majd meg és a „For You” nevet kapta.

Bár a Google már elérhetővé tette a térkép új funkcióit a felhasználóknak, mivel rengeteg emberről van szó, előfordulhat, hogy még nem látjuk a megújult változatot, miközben ismerőseink már vígan nyomkodják a szép új gombokat. Ez esetben csak egy kis türelemre van szükség, a Google ígérete szerint ugyanis a következő néhány hétben mindenki számára elérhetővé válnak majd az új funkciók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top