Szabadidő

Videó: ismerd meg a tízéves kislányt, aki már díjnyertes DJ-ként pörgeti a lemezeket

Ha pedig ez nem lenne elég, játszik trombitán, kiválóan dobol, és a zongorázással ismerkedik éppen.

DJ Switch nevét hallva az ember egy neon- és lézerfényben fürdő éjszakai klubot képzel el, ahol hajnalig táncolnak az emberek a pörgős ütemekre. Ehhez képest DJ Switch-et valószínűleg nem engednék be egyetlen hasonló helyre sem, már csak azért sem, mert amikor a buli a csúcspontjára érne, neki már régen fellőtték a pizsit. DJ Switch ugyanis mindössze tízéves.

Az Erica nevű ghánai kislány ennek ellenére szenvedélyesen pörgeti a lemezeket, már legalább egy éve. Kilencéves volt mindössze, amikor elkezdett ismerkedni a DJ-zéssel, azóta pedig már meg is nyerte a ghánai DJ Awards fődíját.

Erica emellett imád iskolába járni és tanulni – ahogy a fenti videón is mondja, ebben a korban a gyerekek nagyon gyorsan tudnak új dolgokat megtanulni, ez pedig a DJ-zéssel is hasonlóan történt.

A fiatal sztárjelöltnek nemrég első videoklipje is megjelent. A Deceiver című számban anyukájával együtt látható.

Erica ettől függetlenül nem tervez fényes nemzetközi karriert, ehelyett a tudomány világát célozta meg, ugyanis nőgyógyász szeretne lenni, elmondása szerint azért, hogy „a nőkön segíthessen”.

Innen is sok sikert kívánunk a példaképnek sem utolsó Ericának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top