nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
„Ha egy lány látja, hogy lehet karmester vagy csillagász, szabadabban fog gondolkodni” – az 50 elszánt magyar nő szerzőivel beszélgettünk

„Ha egy lány látja, hogy lehet karmester vagy csillagász, szabadabban fog gondolkodni” – az 50 elszánt magyar nő szerzőivel beszélgettünk

Fontos, hiánypótló könyv jelent meg nemrég, amely 50, a történelem – de legalábbis a magyar oktatás – által elfeledett magyar nőt mutat be, elsősorban a gyerekeknek, noha sok felnőtt is örömmel forgatja a kötetet. A könyv íróit és illusztrátorait kérdeztük.
Andersen Dávid
Andersen Dávid
f Ajánlom

Tudod-e kicsoda Lubics Szilvia? Schwimmer Rózsa? Sass Flóra, vagy éppen Amrita Sher-Gil? Persze, bizonyára van olyan, aki egyből vágja rá a választ, sokak számára azonban nem feltétlenül ismerősek ezek a nevek, annak ellenére, hogy a saját területükön megkerülhetetlen emberekről van szó, akik példaként szolgálhatnak a fiatalok – nem csak a lányok! – számára. Két hete, június elején jelent meg Fodor Marcsi és Neset Adrienn könyve, az 50 elszánt magyar nő, ezért úgy gondoltuk, elbeszélgetünk velük – főleg, hogy Marcsi személyében egykori kollégánkról van szó –, illetve a könyvhöz csodaszép illlusztrációkat készítő Rátkai Kornéllal és Bertóthy Ágnessel.

A könyv alkotói (b-j): Bertóthy Ágnes, Neset Adrienn, Fodor Marcsi, Rátkai Kornél (Rajzolta: Bertóthy Ágnes és Rátkai Kornél)

Mielőtt belemerülnénk, meséljetek egy kicsit magatokról!

Fodor Marcsi: Magyar-esztétika-művészettörténet-kommunikáció-filmelmélet szakon végeztem az egyetemen, 25 éve pedig újságíróként dolgozom. A Nők Lapja Egészség szerkesztője voltam, illetve 15 éve írok művészettörténeti-kultúrtörténeti cikkeket a Nők Lapja Évszakok című kiadványba. Külsősként dolgozom a Nők Lapja Egészségbe, és a Nők Lapja Pszichébe, és sok éven át voltam az NLCafé újságírója is. Már az egyetemen is érdekeltek az izgalmas, elfeledett női sorsok, szakdolgozatot is ebből írtam, és azóta is folyamatosan írok cikkeket és végzek kutatásokat ebben a témakörben.

Neset Adrienn: Én angol és kommunikáció szakon végeztem, azóta pedig műfordítóként, újságíróként dolgoztam-dolgozom. Jelenleg a Nők Lapja Évszakoknak és a Nők Lapja Pszichének írok, illetve dolgozom középiskolai tanárként is. Már az egyetemen tanultam women’s studies-t, akkor fordult az érdeklődésem a női témák felé.

Bertóthy Ágnes: Tervezőgrafikusként végeztem Egerben, aztán Budapesten kezdtem a szakmámban dolgozni, most szabadúszóként dolgozom, például a Kolibri kiadónak.

Rátkai Kornél: Több éven át dolgoztam az online médiában, de kiadványok, könyvek illusztrációival is szívesen foglalkozom. Már korábban is dolgoztam gyerekkönyvön, például Varga Bálint Zsé meg a haverok című mesekönyvén. Most úgy kerültem képbe, hogy szeretek hiperrealista portrékat csinálni, itt meg adott volt, hogy sok hasonlóra lesz szükség, igaz, kicsit kedvesebb, idealizált stílusban. Az volt a cél, hogy a körülbelül 6-10 éves gyerekek számára könnyen befogadható, színes és viszonylag egyszerű legyen.

B.Á: A rajzok digitálisan készültek, de utómunkával azért igyekeztünk picit rajzosabbá tenni őket. Sajnos a legtöbbször gépen dolgozunk, pedig sokkal jobban szeretem a kézi rajzokat.

R.K.: Nekem ez nem is megy elsőre digitálisan, szinte mindig csinálok egy első vázlatot papíron, amit nem dolgozok ki annyira, de fejben „összerakom”.

Mi adta az ihletet a könyv megírására?

F.M.: Az ötlet és a vágy már nagyon régen megvolt – de ahhoz, hogy valósággá formálódhasson, kellett egy kiadó, jelen esetben a Kolibri Kiadó műhelye és a Bookline, akik úgy látták, hogy Magyarországon is lesz erre kereslet. A fő ihletőerő talán az volt, hogy Adrival mindkettőnk gyerekei többnyelvűek, és bár angolul nagyon sok könyvet tudtunk a kezükbe adni, amely fantasztikus, erős nőalakokat mutat be, magyarul, magyar nőkről ilyen kiadványt nem sikerült felkutatnunk.

Hogyan választottátok ki a könyvben szereplő nőket, mi alapján kerültek az ötvenes listára?

F.M.: Szerettünk volna izgalmas, érdekes példaképeket állítani az olvasók és persze a saját gyerekeink elé. Aztán menet közben kiderült, hogy sok száz ilyen magyar nő van. Ahhoz, hogy a lista ötvenre szűkülhessen, be kellett hozni egy újabb szempontot: az elsőséget. Tudatosan keresni kezdtük, ki volt az első orvosnő, első ügyvédnő, pilóta, világbajnok.

Mert elsőnek lenni nagyon nehéz, sok elszántság, akarat kell hozzá. Fontosnak tartottuk, hogy sokféle életutat, karriert mutassunk be, tudatosan figyeltünk rá, hogy minél színesebb legyen a paletta. Nagyon egyszerű lett volna, mondjuk sportolónőkkel megtölteni a könyvet – de azt szerettük volna, hogy mindenféle érdeklődésű olvasó megtalálhassa azt a nőalakot, akivel azonosulni tud.

R.K.: Volt egy szerkesztői elképzelés, hogy lehetőleg fiatalabb korban ábrázoljuk a szereplőket, ami esetenként elég nehéz volt, mert például Dévény Annáról vagy Lomb Katóról nem igazán találtunk ilyen képeket. Ezért szerepel 2-3 idősebb kori portré is a könyben.

Dévény Anna volt az egyik, akiről nehéz volt fiatalkori képet találni

Ötven magyar nőt gyűjtöttetek össze, várható hasonló kötet külföldi inspiráló nőkről is?

F.M.: Igazi nagy hiány a magyar példaképekből van – ez az, amit nem lehet lefordítani, megvenni, más országokból hazahozni. Világszerte jó ideje zajlik az izgalmas női sorsok felfedezése és bemutatása és nincs olyan külföldi írónő, festőnő, felfedezőnő, akinek a nevét, ha beüti az interneten az ember, ne találna tucatnyi felnőtt és gyerekkönyvet róla. A magyar hősnők szakirodalma sajnos nem ennyire gazdag, és egyáltalán nincs benne a köztudatban, hogy mit adtak hozzá a magyar történelemhez. Még a művelt, egyetemet végzett embereknek is gondolkodniuk kell, ha megkéri őket az ember, hogy mondjanak öt festőnőt, vagy ha felmerül, ki volt az első költőnő, vagy milyen nő tudósaink, felfedezőink vannak. A könyvünkben bemutatott nőalakok többségéről a nagyközönség eddig keveset hallhatott, ezért hajlamosak voltunk azt hinni, talán nincsenek is. Szerintem hihetetlen erő van abban, ahogy a könyvet lapozva egymás után látja az ember az ő inspiráló történeteiket, és az utat, amit kitapostak előttünk kései leszármazottak előtt.

N.A.: Ráadásul magyarul jelent már meg kötet külföldi inspiráló nőkről gyerekeknek, ezt a „piaci rést” már lefedték. Mi a saját hiányérzetünkből indultunk ki.

R.K.: Sajnos a nemzetközi verziót már „lelőtték”, pedig Edith Piafot szívesen lerajzolnám, illetve Rosa Parks polgárjogi harcost is.

B.Á.: Én Frida Kahlót tenném bele, ő biztos bekerülne egy ilyen válogatásba.

Mi a könyv üzenete, mit szeretnétek átadni az elszánt nőkkel kapcsolatban?

F.M.: Hogy nincsenek leküzdhetetlen akadályok, ha valamit nagyon akar az ember. Az álmokat nem szabad feladni. A könyvünkben szereplő nők többsége megkapta az élete során, hogy „erre egy nő nem képes”, vagy hogy „ez nem női foglalkozás”, vagy akár azt, hogy „egy nő nem lehet olyan okos, mint egy férfi”. És nem csak a középkorban, hanem bizony még a kortárs nőalakok többségének is meg kellett küzdeni ezzel az előítélettel. Azt gondolom, hogy ha egy lány látja, hogy bizony egy lány is lehet karmester, vagy csillagász, vagy kutató, felfedező, és ott látja nyomtatásban, hogy bizony nem ő az első, akinek ilyen „nőietlen” dolgok jutnak az eszébe, akkor szabadabban és merészebben gondolkodik, ha szóba kerül a pályaválasztás.

Czinka Panna volt az első, mai értelemben vett cigányprímás

R.K.: Szerintem ez egy nagyon fontos könyv, egy kultúrtörténeti mesekönyvről van szó, ilyen még nem volt korábban. A téma is nagyon fontos, főleg manapság, és pont emiatt volt izgalmas dolgozni rajta. Korábban fel voltam háborodva, hogy nincsenek valódi női példaképek, role modellek Magyarországon, pedig vannak, csak eltüntették őket. Ott van mondjuk Telkes Mária, aki a bostoni egyetemen kutatott, ő találta ki, hogy a napelemek hogyan tárolják az energiát. Említhetném Banga Ilonát is, cigány származású biokémikus volt, Szent-Györgyi Albert csapatában dolgozott. Szentgyörgyi egyébként egész életében úgy gondolt a Nobel-díjára, hogy azt részben Banga Ilona is kapta, csak épp ez sehol sincs megemlítve. Vagy ott van Fischer Annie, aki a világ egyik legismertebb zongoristája, neki vajon hány gyerek tudja a nevét?

B.Á.: Én azt remélem ettől a könyvtől, hogy picit pozitívabb fényt vet a feminizmusra, mert ezt a kifejezést ma sokszor szinte már szitokszóként használják. Ez a könyv pedig pont azt mutatja meg, hogy milyen a feminizmus jó oldala.

Volt-e olyan, akit ki kellett hagyni? Ha igen, miért?

F.M.: Nagyon sok nőalak nem került be, egyszerűen helyhiány miatt. A számítógépemen már kész az újabb ötvenes lista, ha holnap neki kellene kezdenünk a második kötetnek, nem lennénk zavarban, és állíthatom, a folytatás kicsit sem lenne unalmasabb, mint ez a könyv!

Akkor ezek szerint várható a következő kötet, további kevésbé ismert, de fontos személyiségekkel?

N.A.: Én számítok erre. Nagyon izgalmas munka volt, szívesen folytatnám. Muníció is van.

Hogy látjátok, hogyan fogadják a gyerekek a könyvet? Elsősorban a lányokra gondolok, de persze a fiúk véleménye is fontos.

F. M.: Szeretik, mert szép, színes – és könnyű olvasni. Bárhol fel lehet csapni, és egy komplett kalandot talál az ember minden nőalak mögött, ezért nem csak a lányos családokban hódít! Sok olyan visszajelzést is kaptunk, hogy anyukák megveszik a fiaiknak is, és apával együtt olvassák esténként. És miért is ne tennék? A lányok is szívesen olvasnak férfi felfedezőkről, hadvezérekről, hősökről. A könyvben szereplő nőknek sem a neme a fontos: a kötet utolsó szereplője Wynne-Hughes Veronika hajóstoppos például olyan izgalmas kalandokat élt át utazásai során, ami fiúszemmel is hihetetlenül izgalmas lehet: üldözték a jegesmedvék, egyszer kigyulladt, máskor léket kapott a hajó, amin utazott. Sass Flóra az első női felfedező pedig Afrikában a rabszolgaság ellen harcolt a férjével együtt, méghozzá személyes indíttatásból, mert gyerekkorában elrabolták, és éppen a rabszolgapiacon akarták eladni, amikor a jövendőbeli férje megpillantotta. De Dévény Anna gyógytornász élete sem arról szól, hogy milyen nőnek lenni – hanem arról, hogy nem elég, ha az ember kitalál egy fantasztikus dolgot, ami emberek ezrein segít, hanem hogy mennyit kell küzdeni, hogy mások is elismerjék az igazát.

Wynne-Hughes Veronikát az NLCafé olvasói is ismerhetik

R.K.: Szerintem nagyon jó lesz a fogadtatása, a környezetemben, aki látta, mindenkinek nagyon tetszett.

B.Á.: Meglepődtem, hogy milyen sokan voltak a könyvbemutatón, de a szüleimnek is nagyon tetszett, én is imádom.

Apropó, mit gondolnak a szülők a könyvről?

F.M.: Óriási sikere van, mert csupa olyan nőalak szerepel benne, akik nincsenek benne a tankönyvben. Van olyan felnőtt női olvasónk, aki azt mesélte, zokogva olvasta a könyvet, úgy érezte, hogy minden egyes nő története személyesen neki mutat utat az életben. Olyan igényt elégített ki benne a könyv, amiről nem is sejtette korábban, hogy létezik. Nagyon sok anyuka meséli, hogy bár eredetileg a kislányának vette a könyvet, ő maga se tudta letenni, mert elbűvölte a sok-sok izgalmas női sors. Korábban ugyanis nem sejtette, hogy ennyi izgalmas magyar nő létezett. Sokakban felmerül a kérdés a könyvet lapozgatva: miért nem tanulnak erről az iskolás gyerekek? Sokan mondják, hogy be kellene ezeket a történeteket valamilyen módon emelni a tananyagba, mert fontos lenne hallani arról, hogy a nők ugyanolyan nagy dolgokat tettek, mint a férfiak, és az ő történeteiket is ismerni kellene! Főleg azért, mert a nők mindig is aktív szereplői voltak a történelemnek, még azokban a korokban is, amikor hivatalosan sokkal kevesebb joguk volt, mint a férfiaknak. Nem igazságos, hogy az ő történetük árnyékban maradjon.

Mit gondoltok, miért lehet, hogy sokszor világhírű, a szakmájukban maradandót alkotó nőket (pl. Orczy Emma) egyáltalán nem ismernek itthon?

F.M.: Orczy Emma nekem magyar szakos tanárként is nagy meglepetés volt. Soha a tanulmányaim során nem hallottam a nevét, pedig nincs olyan magyar író, aki nála több könyvet adott volna el. Ő találta ki az álruhás szuperhős figuráját, a Vörös Pimpernelt, aki nappal pipogya, tehetetlen főúrnak tetteti magát, majd álruhában megmenti a francia nemeseket a guillotine alól. Franciaországban és Angliában a mai napig folyamatosan kaphatók és sikeresek a művei, és bár jó száz éve írta a regényeit, azok meglepően élvezetes, olvasmányos stílusúak. De nem ő az egyetlen a könyvünkben, aki világelső volt. Schwimmer Rózsa a világ első női nagykövete volt, Kossuth Zsuzsanna pedig a világ első katonakórházát alapította meg, megelőzve ezzel Florance Nightingale-t, aki hivatalosan ezt a titulust birtokolja. És hogy ők miért lettek elfelejtve? Mindegyiknek megvan az oka. Orczy Emma Angliában írta a könyveit, Schwimmer Rózsa nagykövetté jelölését Svájc felháborodottan utasította vissza, és pár hét után hazaküldték a nagykövetasszonyt, Kossuth Zsuzsanna fantasztikus, modern intézményeit pedig a 48-as szabadságharccal együtt szétverték.

Orczy Emma világhírű szerző, de itthon kevesen ismerik

Kinek a sztorija ragadott meg titeket a legjobban, ki a kedvencetek?

F.M.: Amrita-Sher Gil (magyarosan Amrita Sérgil – a szerk.) talán az egyik olyan nőalak, akire méltán világszerte is büszkék lehetünk. Az ő egyik önarcképe 2013-ban a Sotheby’s árverésén 3 millió dollárért kelt el, ez átszámítva közel egymilliárd forint! Nem sok olyan magyar festő van, akinek a képei ennyit érnének a nemzetközi piacon. Azért ilyen drágák, mert noha Magyarországon született, magyar volt az édesanyja és a férje is – az édesapja indiai volt, és ő mindkét országban otthon érezte magát. Indiában őt tartják a modern festészet megalapítójának, és a képeit nemzeti kinccsé nyilvánították, ezért tilos kivinni őket az országból. Iszonyatosan kevés festménye van Indián kívül, és ha mégis felbukkan egy, akkor azért óriási harc megy a gyűjtők között.

A másik kedvencem Telkes Mária története, akit „napkirálynőként” emlegetnek a világban, mert ő találta ki, hogyan lehet a napenergiát tárolni, és azzal fűteni, világítani vagy légkondicionálót működtetni. A második világháborúban az általa feltalált, napenergiával működő desztillátor minden repülőgép és hajó fedélzetén része volt az elsősegélydoboznak. Mert ezzel a kis focilabda nagyságú szerkezettel a lezuhant repülők, elsüllyedt hajók túlélői képesek voltak a sós tengervízből, iható édesvizet csinálni. Rengeteg ember életét mentette meg ez a találmány. Telkes Mária nevét Amerikában több iskola is viseli – míg sajnos itthon elfelejtettük, pedig hihetetlen izgalmas életútja volt és borzasztóan fontos találmányai.

N.A.: Én nagyon szerettem Piroskának, a bizánci császárnénak a történetét, akinek idegenben, fiatal lányként kellett helytállnia, és a birodalom egyik legnagyszerűbb, szeretett uralkodója lett, aki sohasem felejtette el, honnan jött. 1200 kilométerről is támogatni próbálta a magyarokat, fogadta követeiket, szót emelt az érdekükben. Emellett olyan kórházkomplexumot építtetett, amit aztán lemásoltak egész Európában és az arab világban. A mai történetek közül talán Makai Erika szumóbajnok története áll hozzám a legközelebb. Nagyon szeretem az olyan embereket, akik fejest ugranak az első hallásra furcsának tűnő dolgokba, mert valahol legbelül megmaradnak kíváncsi gyereknek. Ráadásul Erika Facebook-oldalán, ahol a tanítványiról is ír, láttam egy hosszú copfos, szemüveges, duci kislányt, aki a dobogó legfelső fokán vigyorog. Remélem, nagyon sok más kislánynak felcsillan a szeme, ha elolvassa Erika történetét.

R.K.: Nekem a kedvenc sztorim és a kedvenc rajzom is Orczy Emmáé. Szerintem felháborító, hogy őt mennyire nem ismerik Magyarországon, annak ellenére, hogy világszerte mennyire ismert szerző. Oké, a Vörös Pimpernelt talán sokan ismerik, de azt lényegesen kevesebben tudják, hogy egy magyar írta. Nagyon szerettem lerajzolni, igazi hedonista nőnek tűnt.

Megosztás Facebookon