Szabadidő

Amíg Magyarországon füvező diákokat csuklóztatnak, Kanada épp legalizál

Elsöprő többséggel szavazta meg a kanadai szenátus a rekreációs marihuána legalizációját. Az észak-amerikai ország ezzel a második a világon, amely teljes területén engedélyezte a füvezést.

A törvényjavaslatot még tavaly áprilisban nyújtották be, novemberben pedig már a kanadai parlament alsóháza vitatta meg a kérdést – írja a Fox News. A szenátusi szavazással pedig az utolsó akadály is elhárult a legalizáció elől. A területi önkormányzatoknak 8-12 hét áll rendelkezésükre az újonnan elfogadott rendelkezés bevezetésére, így várhatóan szeptembertől lehet majd legálisan marihuánát vásárolni Kanadában. Az Egyesült Államokban nincs országos legalizáció, ott 9 állam, valamint Washington D.C. engedélyezi a rekreációs, 30 állam pedig az orvosi felhasználást.

Június elején még a legalizációért demonstráltak a kanadai parlament épülete előtt Ottawában (Fotó: Getty Images)

„A gyerekeink túl könnyen juthatnak marihuánához, amelynek a bűnözők aratják le a profitját – írta Twitter-csatornáján Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, aki korábban fogadalmat tett, hogy megakadályozza a kiskorúak marihuánahasználatát, és harcba száll a fűhöz köthető bűnözési ráták csökkentéséért. – Ma ezen változtatunk. A marihuána legalizálásáról és szabályozásáról szóló tervünket most hagyta jóvá a Szenátus.”

Jody Wilson-Raybould kanadai igazságügy-miniszter szintén a Twitteren méltatta a döntést.

„Ez a progresszív politika történelmi mérföldköve Kanadában – írta Wilson-Raybould. – Ez a törvény segíteni fog megóvni a fiatalokat a kannabisz kockázataitól, az ebből származó bevételeket pedig kiveszi a bűnözők és a szervezett bűnözés kezéből.”

A törvény értelmében a felnőtt korú kanadaiak legfeljebb 30 gramm marihuánát tarthatnak maguknál, emellett legfeljebb négy tő kannabiszt termeszthetnek otthonaikban. A marihuána árusítását szigorú törvényekhez kötik: a fogyasztók hivatalosan bejegyzett és szabályozott üzletekben vásárolhatják majd meg a marihuánát. A szabályozás szerint ezeken a helyeken tilos lesz az alkohol és dohánytermékek árusítása.

A kanadai kormányzat a törvény elfogadásával párhuzamosan módosítja például a közlekedési szabályokat is, hogy a marihuána hatása alatt állók ugyanúgy ne vezethessenek autót, mint az alkoholfogyasztás esetében. Emellett a kannabiszra ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni, mint a cigarettára és más dohánytermékekre.

A fentiek mellett óriási gazdasági fellendülést is várnak a legalizációtól, a marihuánabiznisz ugyanis több milliárd dollárra rúg Kanadában. Az előrejelzések szerint a marihuánával kapcsolatos költés akár 58 százalékkal is megugorhat, mivel a fogyasztók szívesen fizetnek többet a legális hozzáférésért. A szektor üzleti folyamatait elemző BDS Analytics szerint az Egyesült Államokban az iparágnak a részleges legalizációt követően a tavalyi év folyamán közel 9 milliárd dollár (több mint 2500 milliárd forint!) bevétele származott a marihuána legális értékesítéséből. Ennek eredményeként a befektetők valósággal megrohanták azokat a kanadai cégeket, amelyek profitálhatnak a legalizációból.

Eközben Magyarországon éppen azon pörög a fél társadalom, hogy vajon ki kell-e rúgni egy gimnazistát, ha füvezik

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top