Szabadidő

Egyelőre nem nyit ki a Dagály, de még költenek rá

További összegeket kell költeni a strand javítási és befejező munkálataira. Az továbbra is kérdés, hogy az idei strandszezonra ígért megnyitás pontosan mikor lesz.

Áprilisban 1,5 milliárd, most pedig 32 millió forintot költ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Dagály Strandfürdő javítási és befejező munkálataira.

Kedden jelent meg az újabb eljárás a Közbeszerzési Értesítőben, amely szerint a végleges állapot kialakítására 32 milliót fordítanak – írja a Hvg.hu.

A kiírás alapján a világítási és környezetrendezési munkákat kell elvégezni, ki kell alakítani az öltözők és az úszóaréna között fedett átjárást, de burkolatjavításra is szükség lesz.

A Dagályt két éve zárták be, miután területén elkezdték építeni a vizes világbajnokságra a Duna Arénát. Az továbbra is bizonytalan, mikor adhatják át.

Az eredetileg tavaszi időpontot többször módosították, az aktuális ígéret szerint a strandszezonban megnyitnak. Hogy ez pontosan milyen dátumot jelent, nem tudni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top