Szabadidő

Ismét előkerült a medve, amelynek Tömörkénynél nyoma veszett

Helyben maradt, Csongrád megye északi részén piheni ki az elmúlt napok fáradalmait.

Ismét megtalálták azt a medvét, amelyet szerdán Tiszaalpár közelében, majd Tömörkény külterületén láttak. Az állatot ma délelőtt egy időre szem elől tévesztették, mivel a délelőtti felhőszakadás majdnem minden nyomot elmosott, a hvg.hu információi szerint most viszont ismét rátaláltak: a Maci Laci névre keresztelt medve nem nagyon mozgott, jelenleg is Csongrád megye északi részén pihen. Ráfér, kóborlása során ugyanis volt olyan nap, amikor rövid idő alatt 30 kilométert is megtett.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

A 2-3 évesre saccolt, az ivarérettség határán álló hím példányt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a térségi polgárőrségek és a helyi vadásztársaságok közösen követik – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park közleményében. Követésekor a Készenléti Rendőrség munkatársai éjjel hőkamerákat, drónokat is bevetettek.

A nemzeti park azt is kiemelte, hogy az állatot semmiképpen sem akarják kilőni, legfőbb céljuk a lakosság és a medve biztonságának garantálása. A tervek szerint altatólövedékkel fogják elkábítani a fokozottan védett állatot. Ha ez sikerül, a Bükki Nemzeti Park munkatársai műholdas jeladóval ellátott nyakörvet tesznek rá, majd visszaszállítják a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területére, ahol az arra alkalmas medveélőhelyen szabadon engedik.

Azt is elmondták, hogy eddig a medve nem viselkedett agresszív módon, nem veszélyeztetett sem embert, sem állatot. Ennek ellenére felhívták az emberek figyelmét, hogy semmilyen körülmények között nem javasolt szándékosan a közelébe menni, vagy bármilyen módon akadályozni őt.

Az elmúlt hetekben rengeteg helyen láttak medvét Magyarországon: május végén először Nógrád megyében, Somoskőújfalun várt a vonatra egy példány, majd a Heves megyei Pétervásárán, Füzesabonyban, Bárnában, Karancsberényben, a Pest megyei Abonyban és Kocséron is észleltek medvét. Hogy ugyanarról az állatról van-e szó, az nem egyértelmű, de a hvg.hu értesülései szerint a különböző helyeken begyűjtött székletminták elemzése alapján hamarosan erre is fény derül. Ha nem több medve túrázik hazánkban, Maci Laci bizony jókora utat tett meg:

Kép: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top