Szabadidő

Meglógott az abonyi medve

Pedig egy csapat altatópisztolyokkal felfegyverzett polgárőr és állatvédő várt rá.

Kora reggel mi is megírtuk, hogy megtalálták azt a medvét, amelyik hétfő hajnalban ráérősen bandukolt a Pest megyei Abony utcáin, majd egy helyi általános iskola kertjébe is benézett, nem kis riadalmat okozva ezzel. Az állatot a szomszédos Kocsér falu egyik tehenészetével szembeni kiserdőben találták meg. Az állatvédők azt tervezték, hogy hajnalban, amikor az állat útnak indul, altató lövedékkel elkábítják.

De nem jött be a számításuk. A kocséri polgármester a hvg.hu-nak azt mondta, az akció nem sikerült, a medve pedig Szentkirály érintésével Lakitelekre, majd Tiszaalpárra ment, de sehol sem sikerült elkapni.

Nem egyszerű utolérni, Kocséron volt sokáig, aztán bement egy tanyára és egy autóst is megállított

– nyilatkozta a lapnak Bodnár András polgármester.

A cikk szerint az éjjel nagyon sok természetvédő és polgárőr jelent meg a kocséri erdőnél, de az állat elaltatásával megvárták a rendőrségi helikoptert, mert a levegőből akarták elaltatni az állatot. A hírek szerint egy 1-2 mázsa körüli, hároméves hímről lehet szó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top