Szabadidő

Újra meglógott az abonyi medve, már Csongrád megyében jár

Többször úgy tűnt már, hogy sikerül altató lövedékkel elkábítani az állatot, de rendre meglógott, és már Csongrád megyében jár. Nagyon ritka, hogy egy Szlovákiából érkező medve egészen az Alföldig szaladjon.

Még mindig nem tudták befogni azt az elkóborolt medvét, amelyet hétfőn Abony térségében figyeltek meg, majd kedden Kocsér, szerda reggel pedig már Tiszaalpár környékén láttak.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy ma reggel sikerült elfogni a medvét, de aztán kiderült, hogy meglógott, legutóbb pedig a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közölte, hogy még mindig keresik az állatot. 

Az Indexnek a Bács-Kiskun megyei rendőrség azt mondta, hogy

már Csongrád megyéig szaladt a medve.

Ezt az információt megerősítette a Duna–Ipoly Nemzeti Park is. Nagyon ritka, hogy Szlovákiából a Nógrád megyei településeken át az Alföldre tévedjen egy medve, egyelőre még a szakemberek sem tudják az okát. Az viszont biztosnak látszik, hogy az elmúlt hetek medveészlelései egyetlen állathoz köthetők.

Az eddigi megfigyelések szerint a medve jámboran viselkedik, elsősorban gyümölccsel táplálkozik, emberrel szemben nem tanúsított agressziót, ennek ellenére semmilyen körülmények között nem javasolt szándékosan a közelébe menni.

A medve vélhetően egy 1-2 mázsa körüli, hároméves hím lehet.

Egy mai kép az elkószált medve lábnyomáról (Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság)

Az állat nyomon követésében több nemzeti park természetvédelmi őrszolgálata, rendőrök, polgárőrök és helyi vadásztársaságok is részt vesznek. A Készenléti Rendőrség hőkamerával felszerelt helikopterrel, a természetvédelmi őrök drónnal is keresik a hatályos jogszabályaink szerint fokozottan védett állatot.

A munkában részt vesz Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert vezető állatorvosa és Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója is, nekik hatósági engedélyük van altatólövedék használatára.

Ha elfogják a medvét, akkor jeladóval látják majd el a Bükki Nemzeti Park munkatársai, majd egy számára megfelelő, településektől távoli, nemzeti parki élőhelyen fogják szabadon engedni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top