Szabadidő

Nekiindult a férfi, aki át akarja úszni a Csendes-óceánt

Miután korábban átúszta az Atlanti-óceánt, azt mondta, soha többé vállalkozik ilyen őrült kalandra. Aztán gyerekei születtek, aggódik a jövőjükért, ezért rekordkísérlete egyúttal felhívja a figyelmet az óceánok szennyezettségére is. A víz nemcsak a cápák miatt veszélyes, hanem a hatalmas úszó szemétszigetek miatt is.

Mintegy 9000 kilométeres táv áll a francia úszó, Benoît „Ben” Lecomte előtt, aki az Atlanti-óceán után a Csendes-óceán átúszására készül. Ő akar lenni az első úszó, aki Japánból San Franciscóig úszik.

A vállalkozás több mint hat hónapot vesz majd igénybe. Az 51 éves sportembert részben kalandvágy, részben tudományos érdeklődés vezeti: nyolctagú kísérőcsapatával egy sor tengeri kutatási programot akarnak végezni, hogy felhívják a figyelmet az óceán szennyezettségére és a vizet elborító műanyaghulladékra.

Lecomte kedden indult Japán keleti partjaitól, a Csiba prefektúrában fekvő Csosi halászkikötőből, ahonnan 1991-ben a honfitársa, Gerard d’Aboville szállt vízre, hogy egyedül átevezzen a Csendes-óceánon. Az óceánban a cápák és a bénulást okozó medúzák is komoly veszélyt jelentenek számára, de a Texasban élő építész nem nyugtalankodik.

Szeretem feszegetni személyes határaimat, és kipróbálni, hogy meddig tudok elmenni. Olyan vagyok, mint egy tigris a ketrecében, folyton a rácsok mellett rovom a köröket

– nyilatkozta a férfi, aki már hét éve tervezi a rekordkísérletet.

Lecomte szerint az előtte álló feladat inkább fejben dől el, pozitívan kell gondolkodni, nem a fizikum a legfontosabb része. A sportember tervei szerint napi nyolc órát fog úszni, amivel úgy 8000 kalóriát éget el.

A nap többi részében pihen, alszik és eszik majd a 20 méter hosszú Discoverer kísérőhajón, amely ugyanazon a ponton teszi ki másnap, ahonnan előző nap kiszállt a vízből. Lecomte úszóruhát, snorkelt és úszótalpat visel majd az úszáshoz. A kísérőhajón 2,8 tonna élelmet is visznek magukkal.

Mikor 1998-ban átúszta az Atlanti-óceánt, megígérte magának, hogy „soha többé” nem vállalkozik ilyen őrült kalandra, de azután, hogy családot alapított, úgy érezte, a Csendes-óceánnal is meg kell próbálkoznia.

A kétgyerekes apa azt mondta, ebben az óceán szennyezettsége is közrejátszott. Gyerekkorában sosem láttak műanyagot a tengerparton az apjával, ma viszont minden elborít a műanyag, amikor gyerekeit kiviszi a partra. Ezért sokat gondol arra, milyen lesz a gyerekei jövője, pedig szerinte egyszerű dolgokkal nagy változásokat lehetne elérni a környezetszennyezés csökkentése érdekében.

A rekordkísérlet alatt 27 tudományos szervezet, köztük a NASA számára gyűjt majd adatokat az óceánról és az emberi fizikumról. Viselni fog testén egy olyan készüléket is, amely a cunami sújtotta Fukusima atomerőműből kiszivárgott radioaktivitás szintjét méri.

Lecomte elmondta: mindenki a cápáktól félti, de ő jobban tart a hideg víztől és a fájdalomtól, és attól, hogyan küzd meg vele. Útvonala átvezet a Texas-méretű Csendes-óceáni szemétszigeten, amely Hawaii és Kalifornia között lebeg a vízen. Csapata vízmintákat gyűjt majd, hogy a kutatók többet tudjanak meg a mikroműanyaggal szennyezett vízről.

Lecomte aktuális helyzetét itt lehet követni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top