Szabadidő

Nem hívta vissza a BKV a viccmesélő buszsofőrt

Közleményben cáfolták a múlt heti híreket.

Szombaton mi is beszámoltunk róla, hogy a Blikk értesülései szerint visszahívja a BKV azt a buszsofőrt, akit korábban kirúgtak, amiért viccekkel szórakoztatta az utasokat. Sajnos kiderült, hogy rosszak voltak az értesüléseik, a közlekedési vállalat ugyanis közleményben cáfolta a hírt:

A Blikk által közöltekkel ellentétben a buszos szakterület szakmai vezetőinek részéről nem merült fel a cikkben említett járművezető alkalmazásának lehetősége, ezért a BKV részéről történő hivatalos megkereséséről sem beszélhetünk

– idézi a közleményt az Index.

Mint az ismert, a vicces buszsofőr, Bócsa Viktor ellen 6 évvel ezelőtt gyakorlatilag koncepciós eljárást indítottak, amiért élcelődött a buszok műszaki állapotán. Végül nem hosszabbították meg a szerződését – a hivatalos indoklás szerint azért, mert engedély nélkül szerepelt egy riportban.

A Blikknek a múlt héten maga Bócsa nyilatkozott arról, hogy a BKV 3-as metró vonalának teljes lezárásakor számít majd rá, hogy vicceivel felvidítsa a pótlóbuszok miatt mérges utasokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top